Fradi magazin (2001)
2001. április / 2. szám
„Akkor biztosan bajnokok leszünk” Bemutatkozása parádésra sikeredett. Anno a Fáy utcában rögvest két gólt vágott, a drukkerek szimpátiáját pár perc alatt kivívta. Az azóta eltelt másfél évben azonban mindössze egyszer köszönt be tétmérkőzésen az ellenfelek hálójába. Igaz, Vén Gábor így is szinte kihagyhatatlan a Ferencváros kezdő tizenegyéből.-Azon az első, Vasas elleni mérkőzéseden igencsak magasra tetted a mércét.- Sosem voltam gólerős, hiszen eddig összesen tíz gólt értem el az élvonalban. Inkább a mezőnymunkából vagy az előkészítésből vettem ki a részem a korábbiakban is. Kissé meg is lepődtem, hogy azon a bizonyos találkozón ilyen jól kijött a lépés. Remélem, a szurkolók sem csupán az alapján ítélik meg a teljesítményemet, hogy hányszor találok a kapuba.- Számítottál rá, hogy ha mindenki egészséges a középpályán, akkor is kezdő lehetsz?- Sok cikk jelent meg arról, hogy Lipcsei Peti, Csiszár Ákos és én hárman egyszerre nem léphetünk pályára. Szerintem ezt így nem lehet kijelenteni, egyrészt miért ne játszhatnánk egyszerre, másrészt úgyis mindig Csánk mester dönti el, kit tesz be a csapatba. Bármelyikünket bármikor kihagyhat. Mindenkinek meg kell küzdenie a posztjáért.- Tavasszal kétszer is lecseréltek...- Sopronban gyomorproblémáim miatt, magam kértem a cserét, míg a Kispest ellen, mit szépítsem, nekem sem ment igazán a játék.- Lipcsei Péter nagyon várta a visszatérést az érthetetlenül hosz- szú eltiltása után. Sopronban mégis csak a szünetben állhatott be-a te helyedre. Nincs egy pici feszültség közöttetek emiatt? Elvégre ő kis kihagyással mégis csak egy évtizede itthon van a Ferencvárosban.- Semmit nem változott a viszonyunk, sőt, biztos vagyok benne, hogy a cserepadon ülők is tiszta szívből szurkolnak az épp a helyükön játszóknak. Jó kis közösség a mai Fradi, nálunk a csapat sikere az elsődleges, nem az, hogy milyen összeállításban érjük el.-A Dunaferr elleni első félidőben sziporkázott, a Kispesttel szemben viszont mintha szenvedett volna a gárda. Melyik az igazi arca?- Egy ilyen hosszú menetelésben becsúszhatnak rosszabb pillanatok, egy ilyen nagyszerű veretlenségi széria is megszakadhat egyszer. Én amondó vagyok, ezentúl veszítsük csak el minden nyolcadik mérkőzésünket. Akkor biztosan bajnokok leszünk.- Csank Jánossal Vácott is együtt dolgoztatok. Változott valamelyest a mester, mióta az Üllői útra került?- Örülök, hogy ismét ő az edzőm. Jelentős változást nem tapasztaltam, bár mintha Vácott egy kicsit többet futottunk volna labda nélkül az edzéseken. Itt inkább a labdás gyakorlatok dominálnak.- Évekig elválaszthatatlan jó barátok voltatok fíob Kornéllal, aki a tavaszt a Videotonban tölti kölcsönjátékosként. Nem hiányzik?- Tartjuk a kapcsolatot. De játszunk mi még együtt, akár újra itt a Fradiban. 33