Fradi magazin (2001)

2001. március / 1. szám

-----------------------f-------------PORTRÉ „So k nézőt várok tavasszal az Üllői úti lelátókra” Pinte Attila már ízig-vérig Fradista-Amikor elkezdte a labdarúgást, milyen poszton szerepelt?-A serdülőben, és az ifjúsági csapatokban középhátvédet játszot­tam legtöbbször, a felnőttekhez kerülve léptem előrébb a középpá­lyára.-Adott esetben a Fradiban is vállalná ezt a szerepkört?- Régebben nem játszottam ezen a poszton, ezért csak akkor vál­lalnám, ha előtte arra felkészülhetnék. Más feladatot jelent, ezért csak ezt követően merném ellátni. Egyenlőre azonban ez nem került szóba.- Eddig edzői közül kitől tanulta a legtöbbet?- Nem tudok rá egyértelműen válaszolni, ezért úgy fogalmaznék, hogy mindenkitől volt mit tanulnom, amit a későbbiekben hasznosí­tani tudtam.- Családjából kik azok akik kijártak a mérkőzéseire?- Elsősorban a testvéreim, az öcsém és a bátyám azok, akik a leg­több meccsemen ott voltak.-A Fradiban történt bemutatkozó meccsére a győriek ellen renge­tegen érkeztek Szlovákiából, Somorjáról és környékéről. Két buszt pe­dig ön bérelt a rajongóknak.- Nagyon boldog voltam, hogy ilyen sokan érdeklődtek, és ezért úgy gondoltam, ha tudok segítek abban, hogy minél többen itt lehes­senek az Üllői úton.- Melyik ország labdarúgása áll a legközelebb önhöz, a magyaron, és a szlovákon kívül? Van-e kedvenc klubcsapata a külföldiek közül?- A technikás labdarúgást kedvelem, ezért a latin futballra szava­zok, bár a klubcsapatok közül a Manchester a favorit nálam, úgy gon­dolom a kettő nem zárja ki egymást.- Sokat utazott eddig labdarúgóként?- Igen, sok helyen jártam már, elsősorban a szlovák válogatottal. A távolabbi országok közül, Costa Ricában, Guatemalában, Salvador­ban és Chilében jártam eddig. Remélem a Ferencvárossal is sokat kell majd utazni, mondjuk nyártól, a Bajnokok Ligájában való részvé­tel alkalmával.- Van-e kedvenc labdarúgója a külföldi sztárok közül, és miért ép­pen ő?- Zinadin Zidan, és azért, mert megbecsüli a labdát, ritkán adja rossz helyre, és ez nagyon fontos szempont szá­momra a lab­darúgásban.-A magyar mezőnyben?- Az ösz- szes Fradi já­tékos, mert tőlük függ az én jó vagy rossz szerep­lésem is.-A szlovák válogatottban milyen feladatok várják Ont a közeljövőben?- Február 27-én Algériában játsszunk előkészületi mérkőzést. Március 24-én pedig Törökországgal játszunk VB selejtezőt.- Mennyi esélyük van a továbbjutásra?- Sajnos nem sikerült nyernünk a svédek ellen hazai pályán, és ez csökkenti az esélyeinket. Most már szükség lesz idegenben bravú­rokra, illetve a gyengébbnek ítélt ellenfeleinket mindkétszer le kelle­ne győznünk. Majd meglátjuk, hogy ebből mi valósul meg.- Szeretné-e, ha hét éves Attila és hat éves Patrik fiaiból labdarú­gók lennének?- Szeretném, és bár szeretik a focit, az majd csak később alakul ki, hogy mennyi tehetségük, kitartásuk lesz hozzá.- Vannak-e már barátai a játékostársak között, megszokta-e már a fővárost?- Még rövid ideje vagyok itt ahhoz, hogy szorosabb barátság ki­alakulhatott volna, de mindenkivel jóban vagyok. A várost kezdem megszokni, nem okoz különösebb gondot a forgalom és a közleke­dés.- Milyen autóval közlekedik, és milyennel szeretne?- Opel Astrával járok, és egyenlőre ez megfelel az igényeimnek.- Mivel tölti legszívesebben a szabadidejét, van-e hobbija? Mivel tud legjobban kikapcsolódni?- A családomon kívül nincs időm másra. A szórakozást néha egy- egy jó film megtekintése jelenti valamelyik moziban. A zenét is sze­retem, a könnyűzenében mindenre vevő vagyok. A magyar előadókat is nagyon szívesen hallgatom. A televízióban a Dáridót, és a Fábry show-t is, ha tehetem megnézem.- A meccseit vissza szokta nézni videón?- A jobbakat igen, de az összefoglalókat mindig megnézem.- Mit tart legfőbb erényének illetve hibáinak a pályán?- Az erényeimről jobb lenne az edzőmet megkérdezni, én erre nem tudok hiteles választ adni. Hibámnak azt tartom, hogy lehetnék önzetlenebb, de mindig szeretném a legtisztább helyzetet megterem­teni a társaknak, és ilyenkor kissé későn kapják tőlem a labdát. Több­ször vállalkozhatnék lövésekre is. Ezeken igyekszem majd javítani.- Milyen ajánlat esetén hagyná el a Ferencvárost?- Erről csak konkrét ajánlat esetén lenne érdemes bármit is mon­dani, egyenlőre nem tudok ilyenről.- Végül, mit vár a bajnokság tavaszi fordulóitól?- Sok megnyert meccset, jó játékot, és ami mindebből követke­zik, még több szurkolót a lelátókra, remélem sok teltházas mérkő­zést játszunk majd az Üllői úton. Hangay György f Névjegy 'N Név: Pinte Attila Születési adatok: 1971.06.06. Dunaszerdahely Család: felesége: Anna, gyermekei: Attila (7 éves), Patrik (6 éves) Iskolai végzettség: Szakközépiskolai érettségi Szakképesítése: elektrotechnikus Klubjai: Somorja (1977-87), DAC Dunajska Streda (1987-95), Inter Bratislava (1995-2000), Ferencváros (2000—) Eredményei: szlovák bajnok (1999-2000), bajnok ezüstérmes (1998-99), szlovák kupagyőztes (2000), szlovák válogatott (19) 14

Next

/
Thumbnails
Contents