Fradi magazin (2001)
2001. június / 4. szám
Szabó Lajos Gazdasági ember vagyok, és semmilyen érdekem nem fűződik az elnökségi tagsághoz. Korábban atletizáltam a klubban, és ez ösztönzött arra, hogy gazdasági ismereteimmel segítsek a klubnak. Azért vállaltam, mert az irányításhoz, kevés a sport szakmai ismeret, gazdasági szakismeret nélkül csak légvárakat lehet építeni. A privatizáció ügyében folytatott tárgyalásokat nem szabad túlértékelni. Aláírás nélkül a tárgyalások, szándéknyilatkozatok, semmit sem érnek. Kizárólag ezekre építeni, személyes véleményem szerint hiba. Ameddig a klub kasszájába nem érkezik pénz, addig illúziókat kergetünk. A külföldi lehetőségeken kívül más források után is kell nézni. Az új elnökség tagjai - magamat is beleértve - még csak ismerkednek a problémákkal. Ahhoz, hogy eredményekről beszélhessünk, még időre van szükség. Az eddig eltelt rövid idő alatt arra a megállapításra jutottam, hogy nehéz lesz eladni a klub többségi tulajdonát. Ugyanakkor úgy látom, hogy nem áll olyan rosszul a Ferencvárosi Torna Club, ahogy korábban gondoltam. Egyelőre nem látom azt a motiváló tényezőt, gazdasági érdeket, ami közép vagy hosszútávra vonzaná a befektetni szándékozókat. Az idő azonban mégis sürgető, mert minél később sikerül megkötni az üzletet, az ár annál alacsonyabb lesz. Azt azért hozzátenném, hogy az elnökség tagjai közül sokan nem így látják minden bizonnyal ezeket a kérdéseket. Én most kizárólag a saját nevemben mondtam el a véleményemet. Várhegyi Attila Az új elnökség tagjainak többségét nem régen ismerem. A pénzügyi gondok megoldását elsősorban menedzser szemlélettel kell kezelni, mert csak ez hozhatja a kívánt eredményt. A Ferencvárosi Torna Club egyben, egységesen képvisel olyan értéket, amelyet a tárgyalások során, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az elsődleges feladatként a labdarúgó kft. értékesítését kell tekinteni, de azt olyan körültekintéssel kell megtenni, hogy a többi szakosztályra is kedvezően hasson vissza. Úgy gondolom, hogy a klubnál folyó versenysport minden ágának részesülnie kell egy sikeres privatizációból. Az elnökség feladata, hogy a javaslatokat koordinálja, és megfelelő ellenőrzés mellett gondoskodjon a döntések végrehajtásáról. (Folytatjuk) Az FTC új elnökségi tagjai, balról: Fejős Mihály, Vágvölgyi Attila, Simonidesz Csaba, Fodor Szabolcs, I/'meze Géza, Ambrus Miklós, Maglódi Lajos, Farkas András, Szabó Lajos. Elöl: Kruj Iván, Takács Tibor, Furulyás János, Bognár Gyula, Bathó Márta AVIS AVIS 4