Fradi-híradó (1975)

1975. június

RÁKOSI GYULA az FTC első csapatában 508 mérkőzésen szerepelt: 322 bajnoki, 165 nemzetközi és 21 hazai díjmérkőzésen. Góljainak száma: 111.

RÁKOSI GYULA

ÚTJA A KÖLYÖKCSAPATTÓL A VÁLOGATOTTSÁGIG

Az ifjú Rákosi a Ferencváros—Radnicski (Belgrád) mérkőzésen

Az aszfaltos utcában hárman fociztak. Két nagyobbacska fiú, s egy kicsi, mo- kány, fekete hajú fickó. A két nagyobb volt együtt, a kicsi, a vékonydongájú, pi- paszárlábú pedig egyedül. A játéktér a kövekkel szegélyezett kocsiút volt, a kapukat két féltégla helyettesítette. Ezt a mérkőzés elején a kicsi mindig gondosan kimérte. Óvatosan helyezte egyik apró lábát a másik elé, úgy lépegetett. Hogy centiméterre egyforma legyen mind a kettő.

A pályahitelesítés után kezdődött a mérkőzés. A két nagyobb fiú pár lépésre egymástól passzolgatni kezdett, a kicsi pedig kibújt a kabátjából, gondosan letette a járda mellett a földre, majd elindult, hogy elvegye amazoktól a lasztit.

Aki a fent említett tényekből azt a messzemenő következtetést vonta le, hogy az a két nagyobb fiú ott, a kopott flaszteron mindig jól elnáspángolta a kicsit, téved. A számbeli fölény, valamint a testi felépítésben mutatkozó különbség ellenére, az esetek döntő többségében a két nagyobb húzta a rövideb- bet, a kis fekete hajú ugyanis nem csupán lényegesen fürgébb volt ellenfeleinél, de jobban is cselezett azoknál.

Ami pedig ugyancsak döntő volt a mérkőzések végső kimenetele szempontjából; a kis ember kétszer annyit tudott futni, mint a másik kettő. Ez utóbbi tulajdonságának köszönhette későbbi karrierjét. És annak, hogy imádta a labdát.

Nagy nadrágban kisfiú

A korábban említett kocsiúti találkozók naponta dúltak. S e találkozók befejezése után a kis fekete hajú Gyuszi gyerek mindig gazdagabb lett egy-egy élménnyel, több könnyebb, vagy súlyosabb természetű zúzódással, könyök és térd táján, valamint szegényebb némi cipőorral, talppal, esetleg sarokkal. Esetenként a szóban forgó cipőbeli fogyatékosságok miatt meglehetősen csendesen, mondhatni mély alázattal somfordáit haza, s az atyai szemrehányásokat azzal próbálta enyhíteni, hogy kézbe véve a kissé megviselt lábbelijét, a cipőipar felületességére igyekezett hárítani a hiányosságokat, mondván: „Az ember kettőt-hármat belerúg a labdába s a fél cipője leválik a lábáról.”

A papa — idősebb Rákosi Gyula — rajongója volt ugyan a labdarúgásnak, ettől függetlenül egyre nagyobb problémát okozott neki a kis Gyuszi cipőkészletének pótlása. Így aztán egy igazán nagyiramú rangadó után elhatározta, hogy véget vet a dolognak. Legalábbis „amatőr” szinten. Kézen fogta hát a kis Gyulát, s levitte az FTC-pályá- ra. Ott átadta a kölyökcsapat edzőjének az alábbi megjegyzéssel:

— A gyerek — s rámutatott annak cipőjére — ellentétben a lábbeliéivel — elnyühetetlen a játékban. Azt hiszem, tudják majd használni a csapatban.

Száger Miska bácsi, a legkisebbek oktatója mosolyogva mustrálgatta a kisfiút.

— Hát jó, nézzük meg mit tud az „úr”. Szaladj, aztán kérjél szerelést, a többit pedig majd a pályán meglátjuk...

A gyerek pedig már el is viharzott mellőle, mint egy kis gyík. Pár perc múlva pedig már ismét ott volt, állig sportfelszerelésbe öltözve. A nadrágja eredetileg zöld volt, de ez látszott rajta a legkevésbé. Viszont egy kicsivel nagyobb volt a

kelleténél. Olyannyira, hogy mellé akár még két csatár kényelmesen elfért volna. Hogy ne érjen túl a térdein, hónaljban kötötte meg. A meze hálóingnek is kitűnően megállta volna a helyét, a tornacipő pedig egy kissé lötyögött. Ettől függetlenül még igazi labdarúgó benyomását keltette. S ő erre nagyon büszke volt.

A kétkapus játékban végleg elnyerte a szakember tetszését a kis fiú. Nem csak azért, mert fürgén cikázott a nála fejjel magasabb legények között, s elvitte az orruk elől a labdát, hanem azért is, mert Gyuszi fáradhatatlan volt, s a legerősebb védővel is bátran ösz- szecsapott. Ráadásul ezekből az összecsapásokból nem egyszer ő került ki győztesen.

Amikor vége lett a mérkőzésnek, az edző magához intette a kis Gyulát.

— Gyere máskor is le ide. Ilyen lelkes kis fickók kellenek nekünk a csapatba — mondta, Gyuszi pedig a dicséret hallatára szinte sugárzott a boldogságtól. Persze, lement legközelebb is. S lejárt egész ősszel. 1952- őt írtak ekkor. A bajnoki mérkőzéseken még nem játszhatott, ehhez túl fiatal volt. Erre még egy fél évet kellett várnia.

13