Fradi-híradó (1975)
1975. június
megváltozott erről a véleménye. Kijelentette ugyanis: — Szívesen vállaltam a feladatot, hiszen ez a csapat érdekében történt. Le kellett mondanom mindenkori álmomról a góllövésről, azaz csak annyiban, hogy nem ez lehetett elsőrendű szándékom. Annyit futottam ezen a VB-n mint még soha, a brazilok ellen például kétszer vagy háromszor is a „holtponton” voltam, akarattal azonban felülkerekedtem gyengeségemen. Nem szerepeltünk rosszul Angliában, én is sok szép kritikát kaptam, ennek ellenére azt kell mondanom, hogy az én világom a védők gyűrűjében, a kapu előtt, az ellenfél 16-osán van. Ott érzem csak igazán jól magam. Kellenek nekem azok a komplikált helyzetek, mert ez fokozott „ébrenlétben” tart, s ha sikerül kijátszanom ellenfeleim éberségét, gólt lőni, annál nincs nagyobb öröm. Forgott az idő kereke és Flór! learatta azt a sikert, amilyenben máig sem volt része más magyar labdarúgónak. Kitűnő volt az 1967-es éve és a hónapok múlásával már érezni lehetett, hogy beleszólhat az európai elsőségért vívott harcba — az „Aranylabdáért”. Amit nem sikerült elérnie az „aranycsapat” egyik játékosának sem, az megadatott Albertnek. S olyan jó visszaemlékezni erre, a rangsorra: 1. Albert 68 p, 2. Bobby Charlton 40 p, Johnstone 39 p, 4. Beckenbauer 37 p, 5. Eusebio 26 p. Albert tehát Matthews, Di Stefano, Kopa, Suarez, Sivori, Masopust, Ja- sin, Law, Eusebio és Bobby Charlton örökébe lépett... Max Urbini, a France Football fő- szerkesztője 1968. május 4-én Budapestre érkezett, hogy az ezen a napon a Népstadionban sorrakerülő Magyarország—Szovjetunió EB-selejtező keretében adja át áz „Aranylabdát” Albertnak. Végül is — még ma sem tudni miért — erre csak este a Sportszállóban került sor, egészen kis családi körben, pedig máig is úgy vélem, sokkal méltóbb keretet érdemelt volna. Megtisztelő meghívásnak is eleget tett még ebben az évben Albert Flórián, a híres brazil klubnak, a Fla- mengónak volt a vendége, feleségével együtt. Csodálatos két hetet töltött Rio de Janeiróban. Nagy szeretettel vették körül. Persze személyes meghívása a magyar labdarúgás iránti megbecsülést is jelentette, hiszen a brazilok nem tudták elfelejteni a magyarokkal szembeni csatavesztést 1954-ben, majd 1966-ban. Főleg ez utóbbi fájt nekik, hiszen a Jules Rímet kupa kétszeri birtoklásával érkeztek Angliába, nem titkolták, végleg haza szándékoznak vinni. De közbeszólt a magyar válogatott és a VB legmozgalmasabb, leglátványosabb mérkőzésén Garrin- cháéknak 3:l-es vereséggel kellett levonulniuk a liverpooli Goodison stadion zöld gyepéről. Annyira körülrajongott vendég volt Flóri Rióban, hogy még a felesége számára is külön programot biztosítottak, míg ő a brazil fiúkkal edzett és játszott. Sikert aratott játékéval, magatartásával, naponta vendége volt a helyi rádiónak és tévének, olyannyira, hogy a végén még szinte haza sem akarták engedni. A sors útja kiszámíthatatlan, az ember nemcsak napos oldalon jár, néha árnyékban is. Ez történt Flórival is. Mégpedig olyasvalami, amely azután végleg meghatározója lett további életpályájának. 1969. június 15-ét írtak. A magyar válogatott VB-selejtezőt játszott a koppenhágai Idraets-park stadionban. Előtte egy héttel Dub- linban ugyancsak világbajnoki mérkőzésen szerepelt a magyar csapat, csak nagynehezen nyert 2:l-re és Albert játékával komoly problémái voltak Sós Károly szövetségi kapitánynak. Ügy volt, hogy nem is játszik a dán fővárosban, egész héten gyűrűztek az „Albert-ügy” hullámai, végül mégiscsak kivonult a pályára. Az első perctől látszott, hogy Flóri A Flamengónál... A földön fekve fejeli a hálóba a labdát 7
