Fradi-híradó (1975)
1975. június
még rengeteg gólt lőtt, ilyet azonban keveset! Ugorjunk egyet, mint ahogy azt Flóri is tette: az ificsapatból a Svédország ellen mérkőző magyar nagyválogatottba. Előzőleg azonban más premierje is adódott az egyre szebben fejlődő fiatal csatárnak, hiszen 1958. november 2-án a Népstadionban, a Ferencvárosban lejátszotta első NB I-es mérkőzését a Diósgyőr ellen, és a 3:l-es zöld-fehér győzelemmel végződő találkozón mindjárt két góllal kezdett. Visszatérve a válogatottbeli bemutatkozására egészen elevenen él bennem a következő jelenet: a magyar—svéd mérkőzés előtt az ificsapat játszott edzőmérkőzést. Flóri nem mulasztotta el az alkalmat, hogy ne jöjjön le az öltözőbe és üdvözölje azokat, akikkel előzőleg oly sok mérkőzést játszott. Amikor belépett az ajtón, a fiúk kicsit meglepődtek, de érthetően nagyon örültek volt kapitányuk látogatásának. Aztán anélkül, hogy ezt valaki megtervezte volna, Solymosi odaáll t Flóri elé: „Engedd meg, Flóri, hogy a fiúk nevében is szeretettel köszöntselek első válogatottságod alkalmából, mindnyájan sok sikert kívánunk Neked.” Aztán fölpattant a pécsi Köves „Bumbi” és elrikkantotta magát: háromszoros éljen a Flórinak! Sokszor beszélgettünk erről a jelenetről Alberttal, amely neki is életreszóló, maradandó élmény maradt. Jól sikerült Albert bemutatkozása a válogatottban, neve a tudósítások élére került, az egész magyar sportközvélemény boldog volt, hogy ismét akadt egy magyar labdarúgó, aki játéktudásával feltört az „aranycsapat” utáni idők szürke homályából. Ezekből a képekből az következik, hogy Albert sorozatban játszotta a válogatott mérkőzéseket, a csapat szinte elképzelhetetlen volt nélküle és jó egynéhány alakítása, gólja a nemzetközi érdeklődést is felkeltette. Természetszerűleg azonban elkövetkezett a visszaesés is, mégpedig 1960 őszén, amikor még csak 19 éves volt. Mivel egyre-másra rúgta a gólokat és főrészese lett a Ferencváros sikereinek, az ellenfelek nem hagyták annyiban a dolgot. Az edzők már különleges terveket készítettek Flóri semlegesítésére és bizony már nem tudta olyan könnyedén, zavartalanul átvenni a labdát, mint annak előtte. Fordultak körülötte a védők, s olykor „adtak is” neki... No, meg természetesen a sok dicséret, az ajnározás is megártott, bárhogy is tagadta ezt, amikor szó került róla. Emlékszem, 1962-ben mondotta: — Félek a sérülésektől. Annyi rúgást kaptam az utóbbi időben, hogy bizony olykor már megrettenek és nem merem végrehajtani azt, amit kigondoltam, s ami jó lett volna. Ezen kívül úgy érzem, mindenki kicsit türelmetlen velem szemben, és míg másoknál elnézőek a rossz játékért, nálam ezt halálos bűnnek tartják. Lassan-lassan azonban Flóri túlkerült a krízisen és útja megint meredeken vezetett fölfelé a hazai és a nemzetközi elismertetés „létráján”. A kicsit különleges, nagyon egyéni magatartása is jó irányban változott, bár az is igaz, hogy közben itt-ott őt is megcsapta az élet szele. így még ma is fájóan emlékezik arra, hogy válogatott mérkőzésen a Népstadionban lecserélték a lengyelek és az osztrákok ellen. Fo- gadkozott, hogy ez vele még egyszer nem történhet meg ... A svéd-magyar mérkőzésen (1960) Albert mesteri módon helyezi a hálóba a labdát. A földön Sándor Károly 5
