Fradi-híradó (1975)
1975. április
Markáns arcéi, keményen metszett vonalak, tömött kis bajusz, s a „keretben" játékosan csillogó szemek. Nem mindennapi arc, érdekes „figura". Aki nem ismeri, biztos, hogy rosszul tippel a korára, legfeljebb 5 O-nek sac- colja, s aztán meglepődik, amikor Stefka Rudolf azt mondja: hatvanegy éves vagyok ... A klub gazdasági osztályán dolgozik, előadó. Anyagbeszerző — ez már biztos, hogy többet mond az olvasónak. — — Tizennyolc éve kerültem a Ferencvároshoz, rövid ideig a kékestetői síházban intéztem az ügyeket, aztán „lejöttem” az Üllői útra, s 1958 óta itt vagyok. Egy gyári, vagy szövetkezeti anyagbeszerző munkáját nem nehéz elképzelni, ugyanez a szakma a sportéletben, egy egyesületben egészen másfajta lehet. — Hát. i. lehet, hogy én nem rendelek olyan nagyban, ínint egy gyári kollégám, de hogy „a skála” itt sem szükebb, az biztos. Vásároltam én már zoknit, sportcipőt, zászlót és serleget, kilincset, cementet... Inkább talán arról, hogy mit nem sikerült beszereznie? — Egy éve sehol sem találok zöld melegítőt, de úgy is mondhatnám, hogy a zöld színű szerelés — legyen az mez, nadrág vagy garbó — újabban hiánycikknek számít. Ügy hallom, nem Vácott, a gyárban van a baj, hanem a külföldi festékszállítással. Mindenesetre, valami gyors megoldáson törjük a fejünket, mert az mégis furcsa volna, ha piros vagy lila felszerelésben állnának ki a gyerekek. A kívülálló talán azt hiszi, hogy a legtöbb helyen elég annyit mondani: „A Ferencvárosnak szeretném”, — s máris minden rendben, ÖREG MOTOROS Hűség zöld-fehérben előkerül a keresett holmi. — Az áruházakban, a beszerző helyeken sem mindenki Fradi-szur- koló. Van, aki tényleg mindent megtesz a zöldfehér színekért, akadnak azonban olyanok is, akik csak a vállukat rándítják. Es még örülhetek, hiszen jók a kapcsolataim, azt is elő tudom keríteni, amire egy-egy sportbarátom megkér — persze, nem hivatalosan, hanem csak úgy szívességből. Viszonzásra sohasem számítottam, s a jövőben sem számítok. Én annak örülök a legjobban, ha a pályán „kapom vissza" azt, amit adtam. Ugye, ezt nem is kell bővebben kifejteni... Stefka Rudi bácsi korán kelő ember, nem sokkal hét óra után már a klubházban szorgoskodik, előkészül, aztán elindul beszerző kőrútjára. Motoron. — Általában 60 kilométert is végigkarikázok egy-egy nap, tavasztól őszig. Mostanában sajnos már nem ülök a nyeregbe, mert december óta nagyon fáj a váltam, kezelik, de ez sem segít sokat. Minek örült eddig a legjobban, mióta nemcsak szurkolója, hanem dolgozója is a Ferencvárosnak? — A labdarúgó-csapat bajnokságának és természetesen az új stadion felépülésének. A pályaavató, de ugyanúgy a szép győzelmek után is úgy éreztem: egy picivel jómagam is hozzájárultam ezekhez a sikerekhez. Kevesen tudják, hogy Rudi bácsinak van egy „mellékfoglalkozása”. Ragyogóan beszél németül, jól angolul és franciául. Nyelvtudását úgy kamatoztatja a klub, hogy őt bízza meg a Ferencváros külföldi játékvezető-vendégeinek kalauzolásával. — Talán már félszáznál is több bírót kísértem Budapesten, sokan közülünk barátaim, levelező partnereim lettek. A nyugatnémet Schul- lenburg, a francia Vig- liani, a belga Loraux, mind ezek közé tartoznak. Sok emlék fűzi tehát Stefka Rudolfot a Ferencvároshoz, s 6 csak a szépre emlékezik — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden mindig rendben volt. Én viszont elsősorban — vagy inkább — csak a munkámmal foglalkoztam. Kényelmesebb is vagyok annál, mintsem, hogy mások dolgába üssem az orromat ... A rövid találkozó végére maradt a legnehezebb kérdés: a gazdasági szakember „dobogóján” melyik ferencvárosi sportember állna a legmagasabb fokra? — Nem tudok dönteni, hadd. legyen holtverseny. Az én két kedvencem Dalnoki Jenő és Albert Flórián. Persze, a szívem szerint a vízilabdá- soknak is kellene egy helyet szorítanom, hiszen én is ezt a sportot űztem az Eötvös Gimnáziumban, abban az iskolában, ahonnan az akkori vízilabda-válogatott számos nagy egyénisége kikerült. Hej, bizony ez már több mint negyven éve volt. Azóta egy „kicsit” elfáradtam, mostanában már nem is nagyon járok ki a mérkőzésekre, szívesebben megyek le Agárdra, a kis vikendházamba pihenni. Így van ez, amikor az ember megöregszik ... SZ. P. M ég nem sokan ismerik. Először azután tapasztalhatta a népszerűség nem is mindig kellemes megnyilatkozásait, amikor az év elején a televízióban átvette mestere, Zslbrita János társaságában 1974 legjobb ifjúsági sportolóinak második díját. De minek szaporítsuk a szót, inkább mutassuk be a Ferencváros óriás bébijét. Neve: Bállá József. Életkora: 19. Foglalkozása lakatos. Magassága: ISO cm. Testsúlya: 121 kg. Szenvedélye: birkózás. FogAsneme: szabadfogás. Beceneve: Pukl. A „nacionálé” nem lehet teljes, ha elhallgatjuk, hogy Bállá József a beszélgetés idejében katonai szolgálatát teljesítette és éppen Bukarestbe indult a magyar birkózó-válogatottal egy nemzetközi találkozóra. Sportpályafutása szinte töretlen és hét év alatt jutott el a nemzetközi hírnévig. Még 12 éves korában Szőregen ismerkedett meg a birkózószőnyeg korántsem bársonyos borításával és első mestere Vas József oktató volt. Amikor megszűnt a birkózószakosztály, Szegedre irányították a Vasutas SE szakosztályához, ahol Benkő Gyula foglalkozott tehetségének kibontakoztatásával. Innen került fel a Gyáli úti Fradi birkózócsarnokba 1972- ben, ahol a kitűnő edzőgárda, Gáspár Ferenc, Kruj Iván és Zsibrita János irányította, egyengette sport- karrierjének útját. Az eredmény nem maradt el. Bállá Jóska olyan fiatalember, aki bízik mestereiben és gyümölcsözteti oktatóinak beléfektetett munkáját. Az elmúlt két év sikereinek gazdag listája: Bajnoki aranyérmet nyert az országos bajnokság ifjúsági, junior és felnőtt korcsoportjában. Legjobb volt a szocialista országok Ifjúsági Barátság versenyén, legyőzve többek között a legjobb szovjet, bolgár ifjúsági birkózókat. Szerepelt az Ifjúsági Világbajnokságon is, ahol ezüstérmes lett. Ma már állandó tagja a magyar felnőtt válogatott és olimpiai keretnek. Békés természetű óriás. Céltudatos a terveinek végrehajtásában. Kisebb-na- gyobb kisiklások nem za24
