Fradi-híradó (1974. jubileumi szám)

Ennyi az egész. Ebből nem nehéz kitalálni, hogy mikor lövünk ml gólt és mikor kapunk.

(Mit jelent az, hogy a Fradinál — „mindenes”?)

— Mindent! Én mindent megtennék a Fradiért, játszom, szervezek, összeállítok műsorokat, s megtisztelőnek tartom, hogy a kultúrbizott- ságban tevékenykedem.

(Ez tényleg könnyű volt! A fentiekből kiderül, hogy Kemény Káz- mér nem egyszerűen szereti, hanem imádja a Fradit.)

Györffy György,

a Nemzeti Színház művésze:

— Én már egyszer vallottam arról, hogy milyen szurkoló vagyok, most nehezebb a dolgom, mert azt

kell megfogalmaznom, hogy miért szeretem a Fradit, miért is vagyok Fradi-szurkoló. Nem tudom, hogy a gyerekek hogyan választanak ma csapatot, de régen családi tradíció, érzelmi momentumok is befolyásoltak. Azt hiszem egyik nap (lehettem vagy nyolc-tíz éves) arra ébredtem, hogy Fradi-szurkoló vagyok.

(Nem bánta meg?)

— Nem! Sok izgalmat, sok kedves, felejthetetlen délutánt és tökéletes kikapcsolódást jelentő estét szerzett nekem a szurkolás. No és — barátokat. Ha újra kezdeném, újra csak a Fradit választanám! i

Szabó Gyula,

a Thália Színház művésze:

— Miért szeretem a Fradit? Furcsa kérdés. Olyan mintha azt kérdezné, miért szereti az ember az apját vagy anyját? Gondolkozott már felőle? Ügye, hogy nem. Ez így természetes.

(Mégis hogyan lett vidéki létére Fradista?)

— Kunszentmártonban is fociztunk. A harmincas évek végén, 1940 táján ki-ki felvette egy akkor már ismert nagy játékos nevét, s így fociztunk mi egymással gyerekek csupa klasszis neve alatt. Magam kapus meg szélső voltam Fradisták nevében, s később amikor Pestre kerültem, a Csonka Gépgyár kollégiumából mérkőzésre mentünk, hát a Fradi-pályára jártunk.

(Lakott a IX. kerületben?)

— Nem. Egyszer a Práter utcában, ami azt hiszem olyan Franzstadti határeset... De nem ez volt a meghatározó. Rokonszenveztem ezzel a csapattal, s később, amikor már nem volt olyan cikk Fradistának lenni, én akkor is az maradtam. Mert a sikerben barátnak lenni — nem nagy kunszt, de akkor is szurkolni, amikor a csapatnak nem megy — ezt kötelességemnek éreztem.

(Valami szívet melegítő emlék?)

— Van. Több is. Csak egyet említek, egy válogatott mérkőzést, amelyen egy ifjú Fradista mutatkozott be,.s aki akkor és azután is oly sokszor szerzett forró, felejthetetlen perceket. A játékost Albert Flórinak hívják.

(Mi a legfontosabb a szurkolásban?)

— Szeretni kell a csapatot, erényeivel és hibáival együtt.

így szeretik a Fradit. Hogy miért? Erre a kérdésre kerek, pontos választ senki sem adott. Nem is lehet. Egy csapathoz, klubhoz fűződő érzelem majdnem családi, szoros ösz- szetartozást jelent, mély hétről hétre megújul és feloldódik a mindig mást és mégis ugyanazt jelentő — játékban.

L. RÉTI ANNA

23