Fradi-híradó (1974. jubileumi szám)
TÓTH-POTYA EDZÉSEI Tóth Istvánt — akit Tóth-Potya István néven ismert a hazai labdarúgóvilág — focizni sohasem láttam. Amikor 1926-ban abbahagyta a Fradiban a labdarúgást, tízéves kölyök voltam és vidéken jártam iskolába. Jóval később ismertem meg személyesen s mint fiatal újságíró, csodálattal adóztam edzői és pedagógiai képességeinek. ö volt különben az első magyar edző, aki szinte tudományos alapossággal vezette az edzéseket, rendszeres méréseket végzett, játékosainak minden lényeges adatát fejből tudta, pontos edzésnaplót vezetett. Az elsők között vette igénybe a sportorvos segítségét. Az edzéseken nem tűrte nemhogy a fegyelmezetlenséget, de még a legkisebb lazsálást sem. Egyszer, körülbelül 30 évvel ezelőtt benn voltam a Ferencváros öltözőjében. Lukács Ede, az aprótermetű csatár panaszkodott az edzés előtt: — Pista bácsi, szeretném, ha nem kellene levetkőznöm. Erős izomlázam van, alighanem a tegnapi edzéstől. Pista bácsi: — Hát ez érdekes. Április végén vagyunk s te izomlázról beszélsz, amit egy ötnegyedórás edzés okozott. Ez bizony szép dolog. A csapat gyúrója hozzátette: i — Édes fiam, ha neked izomlázad van, azt jelenti, hogy nem dolgoztál rendesen az előző edzéseken. Lukács mentegetőzött egy darabig, aztán — gyorsan vetkőzni kezdett. Pár másodperccel később a középhátvéd meg a balhátvéd jelentkezett: — Pista bácsi, fáj a derekam, a lábam meg a nyakam — szólt a középhátvéd. Az edző jóságosán válaszolt : — Ez is izomláz, fiam. Dehát én nem erőltetlek egyiteket sem. Aki persze ma nem edz, az vasárnap természetesen nem játszik. A két védőjátékos szerelést kért, s néhány perc múlva együtt vonult ki a többiekkel. SZ. I. MANCHESTERBEN TÖRTÉNT... Felette kínos helyzetemnek két oka volt. Az egyik, hogy a Fradi nagyszerűen játszott ezen a napon, a másik, hogy kimondottan szeretem a Martini nevű italt. Először ez utóbbiról. Nyolc és fél esztendeje már annak. Manchesterben voltunk, a híres Old Traf- ford stadionban, a még híresebb Manchester United - nál. Vége lett a hallatlanul izgalmas mérkőzésnek — hogy melyiknek, arról később — és jó angol szokás szerint a klub vendégül látta italra a vezetőket és az újságírókat. Odakerültem én is a mixerhez és amúgy „angolosan", kissé elnyelve a hangokat, mondám. hogy „Martini”. A pincér fog egy hosszú, henger formájú, vagy három- decis poharat és az üvegből odalöttyint az aljára. Intek neki, hogy még. Kisséfölhúzta az egyik szemöldökét, de rátöltött. Félig volt a pohár. — Ez skót, nem is angol — véltem és elegánsan intettem, hogy még. Fölszaladt a fiú másik szemöldöke is, de nem szólt, csak színültig telecsorgatta a poharat. Ebben a pillanatban hallom, hogy Miszter Zsolt! Bejött a budapesti telefon. Rohannom kellett. Szájamhoz kaptam a poharat és egy hajtásra ledöntöttem. Mintha tűz égetett volna végig. — Atyaisten, ez nem Martini volt! De nem ám, hanem Martéit. Konyak, a legerősebb fajtából. És én éhgyomorra, a mérkőzéstől fölbolygatott idegeimre lehajtottam belőle három decit. Leszáguldottam a telefonhoz és közöltem lapommal, hogy a gyorsíró szédületes sebességgel írja, amit mondok, mert perceken belül holtrészeg leszek és akkor már egy értelmes szót sem tudnak kisajtolni belőlyn. Éppen annyi időm volt, hogy lediktáljam a tudósítást és akkor már elengedhettem magamat. Nézhettem rózsaszínben az elképesztően szürke Manchestert és boldog voltam, hogy cikkem eljutott Pestre. Mert rettenetesen szomorú lettem volna, ha éppen erről az elképesztően nagy iramú mérkőzésről, a Fradi- bravúrról nem tájékoztathatom az olvasókat. Azt hiszem, ezen májusi napon dőlt el, hogy az FTC nyeri a Vásárvárosok Kupáját. Előzőleg túljutott a Wiener SC-n, az AS Rómán, az FC Bilbaon, de következett a nagyon nagy ellenfél, a Manchester United. Micsoda csapat volt az! Két évvel később övé lett a BEK. Az angolok közül csak a manchesteriek tudták megszerezni az Európa Kupát. De volt is hozzá játékosgárdájuk! Félelmetes volt a csatársora. Bobby Charlton 90 percen át annyit futott, hogy ha egyenes irányba tart, talán körüljárja az egyenlítőt. És lőtt, mint az ágyú. A másik összekötő a skót Law volt, a világ egyik legjobb labdarúgója. Tavaly azt hitte a United, hogy már kiöregedett, eladta a Manchester Citynek és ma az angol liga egyik extra- klasszisa s nagy szerepe volt abban, hogy a skótok a csehszlovákok kiverésével bejutottak a VB 16-os döntőjébe. Középen Herd játszott. Igazi tank. (Az egyik szélen Conelly játszott, a másikon Best, a világ legnagyszerűbb bal- szélsője cselezgetett félelmetesen. A pálya közepét Nobby Stiles uralta! Hátul Brenan és Crerand volt a leghíresebb.) Szívet remegtető volt, ahogy ezek támadtak. Gé- czi pattogott a kapuban, mint valami gumilabda és ha egy kis ideje volt, kidobálta a pályáról mindazt, amit a szurkolók be- hajigáltak. Az egy penny- seket nem. Ezeket a rézből készült, kisebb fajta diszkoszra emlékeztető pénzdarabokat — őt célozták vele — a rossz nyelvek szerint összegyűjtötte és vett értük egy ruhára való szövetet. Bármennyire is elszántan védekezett az FTC. mégis 3:l-re Vezettek az angolok. A lélátón attól féltünk, jön a negyedik gól. De a játékosok nem féltek. Sőt. Tizenkét perccel a befejezés előtt Rákosi 18 méterről rásuhintotta a labdát és az bevágódott a felső sarokba. — A Ferencváros az egyik legjobb klubcsapat, amit az utóbbi időben láttam — mondta Matt Busby és az FTC ezt az állítást igazolta is. Budapesten a visszavágón l:0-ra győzött, aztán a harmadik mérkőzésen (akkor még nem számítottak az idegenben lőtt gólok) 2:l-re nyert. Ekkor rúgta 20 méterről Karába azt az emlékezetes gólt és Fenyvesi szerezte a másodikat. Ilyen sikersorozat után jött a VVK-döntő és a Fradi idegenben, Torinóban 1:0-ra győzött a Juventus ellen, övé lett a kupa. Sem azelőtt, sem azóta nem volt magyar csapat, amelyik győzni tudott volna a három nagy európai klubtorna valamelyikén. Csak a Ferencvárosnak sikerült ez és a végső győzelemben nagy szerepe volt a nagyszerű manchesteri teljesítménynek. ZSOLT RÓBERT 11
