Fradi-híradó (1974)
1974. május
Mészáros esetében azonban nem erről volt szó, vagy még pontosabban: erről szó sem volt. Hallgassuk tovább őt: — Az ember nem egy pillanat alatt dönt pályafutásának befejezéséről. Én, amikor először fordult meg a fejemben, hogy abbahagyom, már akkor tudtam, hogy csak az evezést, de a vizet, a klubot nem hagyom el. Már három évvel ezelőtt, még versenyzőkoromban kezdtem el dolgozni, mint szakosztályvezető helyettes, ismerkedtem meg ezzel a munkakörrel. Amikor aztán tavaly szakosztály- vezető lettem, mindig az lebegett előttem, „Többet kell adni a versenyzőknek, mint amit mi, öregek valaha is kaptunk.” — Azt keveselte? — Nem, de azóta nagyot változott a világ. Ami régen elég volt, ma már kevés. Szóval ebben a szellemben dolgoztam, így jött el az idei év. Igen, az idei, amely elég sok megoldandó problémát hozott a szakosztály életébe. A volt vezető edző Endreffy Loránd nem újította meg a szerződését, és búcsút mondott a másik nagyhírű, kitűnő nevelő Söptei Róbert is. Ezek után ült össze a szakosztály vezetősége megválaszolni a tornyosuló kérdéseket, azok közül is legelőször azt, kit hívjanak a klubhoz vezető edzőnek. Mert olyat akartak hívni, akinek hozzáértését sem az „öreg” versenyzők, sem a szövetség illetékesei nem vitathatják, akire felnéznek, akinek gondolkodás nélkül elfogadják véleményét. Nehéz ilyen edzőt találni manapság. Aztán azért csak eszébe jutott valakinek a kézenfekvő megoldás. Az ilyen edző ott ült a tanácskozáson. Úgy hívják: Mészáros György! Pályák vonzása Igen ám, való igaz, hogy Mészáros Györgynek közel tíz éve ott van már a „zsebében” az edzői minősítése. De ott van a mérnöki diplomája is. Az „öreget” pedig, már versenyző korában is úgy ismerte mindenki, hogy megszállottja szakmájának is. Mindig olyan munkahelyet választott, ahol a sport mellett építészmérnökként is dolgozhatott. — Mind a két szenvedélyem valódi szenvedély volt. Nehéz volt választani a kettő között... — mondja. — S ami végül is döntött? — Két dolog. Az egyik, hogy, mint szakosztályvezető is itt töltöttem jószerivel minden szabad időmet, s itt szemközt, Óbudán kaptunk lakást is, s végül minden körülmény összejátszott. Most üresedtek meg az edzői helyek... A másik ok? — Azt hiszem, elárulhatom azt is. Személyes hiúságom. Mert, mint építész hiába próbáltam meg „rendesen” dolgozni a munkahelyemen, azért azok a mérnökök, akikkel annakidején együtt végeztem, alaposan elémkerültek ... S én, aki a sportban megszoktam, hogy általában az élen vagyok, nem szívesen láttam magamat a középmezőnyben. — S mint edző, mit gondol hova kerülhet? Csak együtt — Sokat gondolkoztam már ezen, milyen edző leszek? Az ember nem határozhatja el: én pedig jó edző leszek. Ahhoz, hogy valóban az legyen, ahhoz a körülmények szerencsés összejátszása is szükséges. — És ez meglesz? — Nagyon jó edzői kollektíva jött itt most össze. Hárman vagyunk itt főállásban, én, mint vezető edző, Holtai Károly, aki a kenusokkal foglalkozik, és Dunai Imre, a sportiskola vezetője. Rajtuk kívül régi barátaim, Székffy Géza és Nagy Laci dolgozik itt edzőként. Mindannyian a Fradiban kezdtünk versenyezni, itt is fejeztük be pályafutásunkat, szeretjük az egyesületet, és igyekszünk majd úgy dolgozni, hogy az FTC hagyományainak megfelelően szerepeljen a jövőben. — Tehát? — A közeljövőben, érzésem szerint már idén, vagy jövőre nagyon sok ifjúsági versenyzőnk fog jól szerepelni, távolabbi célkitűzésünk pedig, hogy az 1980-as olimpiára az FTC adja a legtöbb válogatottat! NAMÉNYI 1ÖZSEF
