Fradi-híradó (1974)

1974. október

150.000 JEGYIGÉNYLÉS 30.000 JEGYI A pályaavatást megelőző hetek­ben olyan volt az FTC-klubház, mint a felbolygatott méhkas. Személye­sen, telefonon, levélben jelentkeztek a szurkolók, és benyújtották jegy­igényüket. A szervező bizottság ve­zetőjének — Bánhidy Lászlónak — fiatal kora ellenére, szeme körül sza­porodtak a ráncok, és egyre nagyob­bodtak a kimerültség kétségbevon­hatatlan jelei, a zöldes-kék karikák. A pályaavatást megelőzően két nappal már odaadta feleségének szánt jegyét is egy régi FTC-spor- tolónak, amikor kopogtattak szobá­jának ajtaján. Idős, fizikai munkától megtört, ráncos arcú férfi lépett be. „Jó szerencsét!" — köszönt, majd bemutatkozott. Elmondotta, hogy az éjszakai vonattal jött Pécsváradról. Az előző napokban úgy alakult mű­szakbeosztása, hogy nem tudott előbb jelentkezni. Egy jegyet szeret­ne a p ályaavatóra, és szerényen, mint aki akaratlanul bűnt követett el, letette az asztalra több mint tíz­éves, rendezett, pártoló tagsági köny­vét. Aztán felemelte fáradt, de re­ménykedő tekintetét. „Foglaljon helyet sporttárs — mondta Bánhidy, és nagyot sóhajtva elindult, hogy a föld alól is szerezzen égy jegyet. Elszántan célozta meg az elnöki szoba ajtaját, ott azonban fiatal kismama toporgott, kezében egy jeggyel! Csak nem akar férjé­nek is egy jegyet — riadt meg Bán­hidy és már a menekülésre gondolt. A kismama azonban megszólította. ..Kérem szépen — mondotta — az elnök sporttársat keresem, de nem tudok vele beszélni, mert tárgyal, rövidesen pedig indul haza a vona­tom Kecskemétre. Tetszik tudni a férjem régi pártoló tagja az FTC-nek és már meg is kapta jegyét a vasár­napi mérkőzésre. Itt van a kezem­ben. Ö azonban vasárnap is dolgozik és nem tud eljönni. Azt mondta, hozzam vissza a jegyet Harót elvtárs­nak, mert ő majd odaadja olyan Fra- di-szurkolónak, aki esetleg nem ju­tott még jegyhez, és megérdemli. Hát most itt van a jegy. Röviddel ezután derűsen, az anya­ság boldog terhével elment, mellette az öreg bányász — zsebében a Kecs­kemétről visszahozott jegy. Kedves kecskeméti barátunk! Jó helyre került a jegye! Cselekedete újabb bizonyíték, példa az egyesüle­tünk iránti szeretet bizonyítására. Kedves kis feleségének pedig külön köszönet a fáradtságért. Ez az igaz történet csak egy kis epizód a sok közül, aminek részesei voltunk a jejgyelosztás idején. Egy részüket megoldottuk — néha sze­rencsével. Nagyobb részüket — saj­nos nem. Mert hogyan is lehet öt­szörös igényt közmegelégedésre ki­elégíteni? Sehogy! Méjp ma is sokan kérdezik: kik­nek osztották szét a jegyeket? Mindenekelőtt pártoló tagjaink­nak, akik évek során át jóban, rossz­ban kitartottak egyesületünk mellett, ök meg is kapták jegyeiket. Jegyet kaptak azok az építők, akik — miután biztosították az építkezés­hez szükséges feltételeket — szor­galmas, becsületes, megfeszített munkával felépítették stadionunkat. Nem rajtuk múlott, hogy az FTC- pálya nem épült fel előbb. Jegyeit kaptak bázisvállalataink dolgozói, akik biztosították összefo­gásukkal és munkájukkal a több mint százmilliós beruházás költsé­geit. és vállalják a további építke­zések, szakosztályaink működtetésé­nek anyagi terheit. Egyesületünknek több mint 1600 igazolt sportolója van. Indokoltnak tartottuk, hogy ök és családtagjaik is jelen legyenek ezen a sporttörté­neti eseménynek számitó pályaavató mérkőzésen. Jegyet adtunk kis számban a társ­egyesületeknek — természetesen töb­bet a vendég Vasasnak, a sportszö­vetségeknek, politikai és társadalmi szervezeteknek, külföldi követségek­nek, azoknak, akikkel hazai és nem- zetözi viszonylatban jó kapcsolatai vannak az FTC-nek. Azokra a szur­kolóinkra is gondoltunk, akik a ha­táron túlról látogattak haza errd az eseményre. Sok volt az igény — és kevés volt a férőhely! A kép teljességéhez azonban hoz­zátartozik az is, hogy kiknek nem tudtunk jegyet adni: Azoknak a szurkolóinknak, akik nem pátorló tagok. Annak a pár­toló tagunknak, aki tagkönyvére „csak" 25 db jegyet kért, és miután nem kapott csak egyet, úgy bevágta az ajtót, hogy lehullott az új vako­lat. Annak a rendőr elvtársnőnek, aki úgy jött be: „Nékem 15 db jegy kell!" Azoknak a vidéki szurkoló­inknak, akik levélben 5—10—25 jef/y félretételét kérték. Es nem tudtunk többek között jegyet adni annak a váci szurkolónknak, aki letette elénk Fradi-mérkőzésekre szóló összegyűj­tött jegyeit, ezzel bizonyítva, hogy mérkőzéseinkre rendszeresein, régen kijár. A havi 5 forintos pártoló tag­ságot viszont nem tudni miért nem vállalja, pedig ezzel biztosítaná je­gyét minden mérkőzésre. Meggyőződésünk, hogy szurkolóink nagy része megértette, hogy lehető­ségeinket figyelembe véve a jegye­ket azoknak osztottuk szét, akik nemcsak szóval, de tettükkel is bi­zonyították egyesületünkhöz való tartozásukat, és akik részesei voltak annak, hogy ismét itthon, az Üllői úton játszhat fiatal, tehetséges csa­patunk. Biztosak vagyunk abban is, hogy sokszor fog megtelni az új sta­dion, minden szurkolónk eljön, és sportszerű buzdításuk eredménye­ként sok szép győzelemben lesz részünk! MAJOR JANOS 35

Next

/
Thumbnails
Contents