Fradi-híradó (1974)

1974. október

— Hát, hát... Két évvel ezelőtt is biztosnak láttuk a helyzetünket, aztán a haj­rában mégis búcsúznunk kellett. Pillanatnyilag a 47,5 pontos Debreceni Spartacus és a 43 pontos Tűzoltó Dó­zsa áll mögöttünk, tehát egy-egy mérkőzés is eldönt­heti a bentmaradást vagy a kiesést. Sorrendben a Bp. Spartacus, Vörös Meteor Egyetértés, a KGM, a Tűz­oltó Dózsa és a Zalaeger­szegi TE ellen kell az ősszel asztalhoz ülnük. Nincs te­hát könnyű helyzetben a csapat, alaposan fel kell ké­szülni, hogy megálljuk a helyünket. A következő ellenfeleket már ismerjük, s emlékez­tetőül, hogy a tavaszi sze­zonban milyen eredménye­ket értek el a fekete-fehér bábukkal a zöld-fehér szí­nek képviselői: Debreceni Spartacus el­len 9:5, FÖSPED Szállítók ellen 7,5:6,5 arányú győzel­mek; a Bp. Honvéd ellen 6,5:7,5, a Typográfia ellen 6:8, a Pécsi MSC ellen 5,5:8,5, majd a BVSC, az MTK és a BEAC ellen egy­aránt 4,5:9,5 arányú vere­séget. — A vesztett mérkőzé­sekben sokszor közreját­szott, hogy játékosaink kö­zül többen rendkívül elfdg- lalt emberek: mérnökök vagy tudományos kutatók, HALÁLOZÁS Mély szomorúsággal értesültünk régi sport­társunk, Buruncz János váratlan elhunytáról. A díszközgyűlésen még ott láttuk ismert alakját egykori barátai, sport­társai között. Sokan is­merték, szerették Bu­runcz Jánost, aki több mint két évtizedet töl­tött el a Fcrencváros­s ezért nemegyszer tartalé­koson kellett kiállnunk. No, ezt nem azért mondom, hogy mentséget keressek néhány vereségre, csak az igazság kedvéért. Polgár István, a szakosz­tály vezető edzője, mellette Gasztonyi Endre és Székely Mihály — mindhárman sakkmesterek — tevékeny­kednek, s tennivaló akad bőven. Jelenleg 80 fős ver­senyzőgárdával rendelkez­nek, az országos első osz­tályban szereplő csapat mellett egy-egv a Budapest I. osztályban, a IX. kerületi és az ifjúsági bajnokság­ban küzd a pontokért. így aztán soha nincs üres asz­tal az Üllői úti klubház sakkszobájában, ahol talál­kozhatunk 12—13 éves fia­talokkal, de idősebb spor­tolókkal is, akik között kor­ban örvényi Béla vezet. Az utánpótlásért — Néhány évvel ezelőtt toborzót hirdettünk, itt tűnt fel például mostani ver­senyzőink közül Valis Já­nos, Kazinczy Jenő és Pén­tek József Attila is, akik szépen fejlődnek és re­ménységeink közé tartoz­nak — hallottuk a szakosz­tályvezető megállapítását — Saját nevelésű fiatal Pe- rény i Béla és Szalánczy Emil, s hogy ne legyen sár­ban, az üllői úton. Leg­utóbb mint elnökhelyet­tes vállalt jelentős részt a munkából. A munka volt az éltető eleme Bu­runcz Jánosnak, a sport és a munka szeretetére nevelte a versenyzőket is. Közvetlen baráti kapcsolatot tudott kiala­kítani az emberek kö­zött, ezért becsülték, tisztelték. Halálával egy tevékeny sportember tá­vozott el, akinek emlé­két az FTC mindig há­lás szívvel őrzi. Ismert ökölvívóbajno­kunkat gyászoljuk Szi­geti Lajosban, aki 63 éves korában hirtelen hunyt el. Szigeti Lajos az FTC ökölvivó-szak- Gsztályának egyik büsz­kesége volt. Kilenc al­kalommal nyert egyéni bajnokságot, többször volt tagja a csapatbaj­nokságban győztes FTC együttesének. 1934-ben a középsúlyban Európa- bajnokságot nyert. tődés, mindenképp szót akarok ejteni néhány női versenyzőnkről is, így Ka­zinczy Pauláról — aki test­vére Jenőnek — és Kovács Borbáláról. Természetesen Ok is ugyanolyan értékű tagjaik az együttesnek, mint a többiek. Csak a kerületből, vagy máshonnan is érdeklődnek a szakosztály iránt? — kér­deztük. — Azt hiszem, nem kell különösebben ecsetelnem, hogy az FTC varázsa a sakkban is tapasztalható, és ezért a távolabbi város­részekből is sokan jelent­keztek és jelentkeznek ná­lunk. Felhasználom ezt az alkalmat, hogy felhívással forduljak azokhoz, akik kedvet, tehetséget éreznek, jelentkezzenek, szívesen várjuk őket. Az FTC idei jubileumi sporteseményeiből a sakko­zók is kivették részüket. Az ünnepi viadalnak 176 részt­vevője volt. Ez bizony te­kintélyes szám, s a társ­egyesületek is képviseltet­ték magukat nev.esebb já­tékosokkal. s fiatalokkal egyaránt. Hogyan tovább? — Jelenleg a legfonto­sabbnak azt tartjuk, hogy jól felkészüljünk a bajnok­ságra, s a hátralevő mér­Pírity Jenő, az egy­kori híres kerékpáros- versenyző 83 éves korá­ban hunyt el. 1909— 1926-ig versenyzett, a rövid távú és az ország­úti versenyeken egy­aránt kiváló eredmé­nyekkel büszkélkedhe­tett. Pályafutása során összegyűjtött ezüstérme­inek a súlya kb. 10 kg volt. Mint vezető is meg­állta a helyét, két éven át főtitkára volt az FTC-nek. kőzéseken összegyűjtsünk annyi pontot, amely a bel­maradáshoz elég. Tavasz- szal Pavlik Oszkár volt a legeredményesebb játéko­sunk 6,5 pontot szerzett, re­méljük, többen követik öt, s akkor kevesebb izgalom­mal nézhetünk a hajrá elé. De ez csak egy része tevé­kenységünknek, mert sze­retnénk tovább erősíteni a szakosztályt, mindenekelőtt a minőségi utánpótlást fej­leszteni, hogy lépést tud­junk tartani azokkal a klu­bokkal, amelyek a sportág­ban vezető szerepet játsza­nak. Mi évente 120 ezer fo­rintot kapunk, abból tart­juk fenn szakosztályunkat, nincs gondunk. S biztos va­gyok abban is, ha több tá­mogatást igényelnénk, az sem maradna el. Azt is tud­juk, hogy az FTC-ben a klub hagyományai miatt nem a sakkozás a központi kérdés, de mégsem panasz­kodunk. Belőlünk nem hiányzik a „Fradi-szív"! A bevezetőben arról ír­tunk, hogy a fekete-fehér bábuk világában a csend az egyik legfontosabb fel­tétel. S talán ezért van, hogy a sakkozóik mindig csendben élnek, szakosztá­lyuk körül nincs lárma, vi­har vagy zivatar. És ez jó dolog. KOZÁK MIHÁLY Karácsonyi László sporttársunkat 69 éves korában ragadta el a halál. Hosszú éveken keresztül tevékenyke­dett az egyesületben. Az 50. jubileum idején ő volt az FTC főtitkára. Jelentős szerepet töltött be az atlétikai szakosz­tályban és a szétválasz­tás után az amatőr lab­darúgó-szakosztályban is. 76 éves korában hunyt el dr. óváry János, aki mint sportorvos az ököl­vívóknál, később a női kézilabdacsapatnál fej­tett ki hasznos, odaadó tevékenységet. Eltávozott körünkből Szabadkai Ferenc, az atlétikai szakosztály ve­zetője. Mint atléta kezd­te cl sportpályafutását az FTC-ben, később mint vezető tevékenyke­dett: Jelentős részt vál­lalt az új atlétikai szak­osztály létrehozásában, újjáélesztésében. 23

Next

/
Thumbnails
Contents