Fradi-híradó (1974)

1974. május

Nyugodt lelkiismeret­tel állíthatjuk, hogy az országban a legeredmé­nyesebb labdarúgó- utánpótlás-nevelés a Fe­rencvárosban folyik. Mire alapozzuk ezt a kissé magabiztosnak tű­nő megállapítást? A közelmúlt ma­gyar válogatott­jában nyolc(!) sa­ját nevelésű FTC játékos kapott he­lyet: Géczi, Pán- csics, Vépi, Bálint, Juhász, Braniko- vits, Albert és Szőke. A jelenlegi első csapatban Ebedli, Eipel, Viczkó, Ke­lemen ugyancsak „tősgyökeres” fe­rencvárosi játéko­sok. Az ifjúsági csapat az NB I-es ifi baj­nokságban ragyo­góan szerepel és több játékosa az ifjúsági váloga­tottnak is az erős­sége. A korosztályos serdülő bajnok­ságban szereplő négy csapatuk az összeredmény alapján vala­mennyi egyesüle­tet megelőz. Ezzel is bizonyítva, hogy a legkiseb­bek terén is kivá­ló munkát végez­nek. Ügy gondoljuk, a felsorolt tények önmaguk helyett beszélnek. Mi a titka a zöld-fehé­rek eredményes után­pótlásnevelésének? A válasz egyszerű: a széles alapokon nyugvó, példá­san szervezett és szak­mailag kifogástalan ser­dülő-képzés! Erről a témáról be­szélgettünk Agárdi Fe­renc, Hajabács Géza, Kovács László és Rózsa Lajos edzőkkel, vala­mint Logodi Lászlóval, a serdülők örökifjú ve­zetőjével. AGÁRDI FERENC, a II. csapat edzője: Tizen­hetedik éve foglalkozom serdülőkkel, de mondha­tom, nincs szebb és fe­lelősségteljesebb munka a világon, mint ezeket a labdarúgó-palántákat el­indítani pályájukon. So­kan azt hiszik, könnyű ez a feladat, hiszen já­ték az egész. A gyere­keknek valóban az. De nekünk már előbbre, sokkal távolabbra kell néznünk: irányítani kell, hogy a játékból valóban játék, ne pedig játszado­zás legyen. És ez már komoly, bonyolult fel­adat. Közös állásfoglalá­sunk, hogy csak olyan gyerekekkel foglalko­zunk, akik szeretik a fo­cit és az egyesületet; hajlandók a fegyelme­zett, lelkiismeretes mun­kára, és mind a pályán, mind pedig az iskolában becsülettel helytállnak. De ezek nem üres frá­zisok. Valóban ilyen szellemben dolgozunk, mert tudjuk, hogy csak ez a módszer vezet ered­ményre. Örömmel mondhatom, ezek a gye­rekek rajongással szere­tik a labdarúgást, és legtöbbjük hajlandó is megtenni mindent azért, hogy egyszer talán hí­res játékos legyen. Ezt a hajtóerőt kell munkánk során maximálisan ki­használni. HAJABÁCS GÉZA, az I. csapat edzője: Minden serdülőkkel foglalkozó edzőnek elsőrendű fel­adata az ifjúsági, és az első csapat érdekeinek szolgálása. Mi sem te­szünk mást, mint ebben a hosszú nevelési folya­matban igyekszünk a reánk háruló feladato­kat maradéktalanul el­végezni. Ezek: a játéko­sok fizikai, technikai, és taktikai képességének megalapozása, a helyes erkölcsi szokások kiala­kítása. Nagy gondot fordítunk ezen belül az atlétikus képességek fejlesztésére és a test-test elleni küz­delem elsajátítására, melyek nélkül ma már elképzelhetetlen a kor­szerű labdarúgás. Érde­mes megfigyelni játéko­saink küzdenitudását! Fegyelmezetten, az első perctől az utolsóig szív- vel-lélekkel játszanak, mert tudják, ha valaki csak egyszer is megpró­bál lazsálni, azt nyom­ban lecseréljük. így ne­veljük Ibeléjük a harcos­ságot, a lankadatlan küzdőszellemet. KOVÁCS LÁSZLÓ, a III. csapat edzője: Sokan megkérdezték már, ho­gyan tudunk ilyen mos­toha körülmények között dolgozni. Válaszként a jól ismert pesti zsargon­nal felelünk: „ez van, ezt kell szeretni”. Az új stadion építése óta na­gyon kedvezőtlenné vál­tak a tárgyi feltételeink. Tulajdonképpen csak egy salakos pályával rendelkezünk, melyen nyolc (!) csapat, közel kétszáz (!!) játékosa vég­zi edzéseit. Van ugyan még egy gidres-gödrös szabad területünk is, de csak a két kapu miatt nevezhetjük pályának. Nemrégiben történt itt egy tragikomikus eset: bizottság mérte fel a lé­tesítményt, s ezen a „pá­lyán” az egyikük séta közben egy gödörbe lép­ve kificamította a boká­ját. De nem panaszkodunk, mert azzal nem me­gyünk semmire. Inkább gondos szervezéssel, óra­rendszerű pályabeosz­tással igyekszünk min­den perset és minden talpalatnyi hjelyet ki­használni. RÓZSA LAJOS, a IV. csapat és a négy előké­szítő csoport függetlení­tett edzője: Azon is so­kan csodálkoznak, hogy a mostoha körülmények ellenére is egyre-másra érkeznek hozzánk a gye­rekek. Mi viszont ezt természetesnek vesszük. Gondos szervezés és a zöld-fehér szín hatalmas vonzereje irányítja fe­lénk a fiatalokat. Min­denütt tudják, hogy a Zombori úton bármikor jelentkezhetnek a labda­rúgás és a Ferencváros szerelmesei. Nincs is hiány tehetséges játéko­sokban! De ez egyúttal növeli edzőink felelőssé­gét. Mindnyájunk köte­lessége, hogy úgy irá­nyítsuk, neveljük a fia­talokat, hogy a bennünk rejlő tehetség ne csak egyes jegyeiben, hanem teljes egészében jusson felszínre. Ebben viszont a nevelésnek jut fontos szerep. A nevelés bo­nyolult folyamat, de ha­tásos fegyver a kezünk­ben. Mi még senkit nem küldtünk el azzal, hogy egyszeri figyelmeztetés­re nem volt hajlandó a fegyelmezett munkára. Türelmesen végezzük a „nehéz gyerekek” meg- zabolázását, mert tud­juk, hogy — a felnőttek­hez hasonlóan — ők sem egyformán idomíthatok. LOGODI LÁSZLÓ, a népszerű Laci bácsi: Az én életem egybefonódott a gyerekekkel és a Fra­dival. Nem is tudom, mi vagyok tulajdonképpen? Intéző? Szülő? Szerve­ző? Vagy az edzők „jobbkeze”? Egy biztos: rajongásig szeretem eze­ket a kölyköket! Azt hi­szem, kevés helyen mű­ködik a miénkhez ha­sonló szülői munkakö­zösség. Anyukák, apu­kák segédkeznek abban, hogy a gyerekeik ne csak edzésre, vagy mér­kőzésekre járjanak, ha­nem otthon is érezzék magukat nálunk. Öröm nézni, ahogy ezek a fiúk dolgoznak. Lelkesen, fegyelmezetten hajtják végre a legnehezebb ed­zői utasításokat is. Igaz, a legszorgalmasabbak megkapják méltó jutal­mukat : labdaszedők és nézők lehetnek a nagyok Népstadionbeli mérkőzé­sén. ♦ így élnek és dolgoz­nak hát a Ferencváros ifjú labdarúgó remény­ségei. Megkapó az ed­zők szerénysége, hiszen egyikük sem beszélt az eredményekről. Pedig volna mivel dicseked­niük: I. csapatuk a har­madik, II. a második, míg III. és a IV. az el­ső helyen áll az NB I-es serdülő bajnokságban! LOVAS ALBERT 41 1 2 3 4

Next

/
Thumbnails
Contents