Fradi-híradó (1974)

1974. május

A LABDARÚGÓ KISZ-TITKÁR MEGTÉVESZTETT, pe­dig egyszer találkoztunk. Valamiért másként élt az emlékezetemben. Aztán, mert tudtam, hogy írok ró­la, „lekádereztem’. Huszonkilenc éves, test­nevelő tanár, de az Eötvös Lóránd Tudomány Egyete­men elvégezte a pszicholó­giát is, 1974 januárjában pedig sikeres labdarúgó­szakedzői vizsgát tett. Ilyen múlttal Joggal felté­teleztem, hogy Vincze Géza, az FTC KISZ-titkára, az NB I-es tartalék labdarú- gój-csapat volt kapitánya, ha nem is ,öreg”, de tekinté­lyes külsejű férfi. Amikor beléptem a presszóba, ahol randevút adtunk egymásnak, az egyik asztalnál láttam ugyan egy fiatalembert, de inkább tizenéves kamasz­nak, mintsem kétdiplomás felnőttnek. — Nem az első eset, hogy megtéveszt a kül­sőm — mondta és hely- lyel kínált a tenyérnyi asz­tal mellett. — Eleinte za­vart, ma már megszoktam, s különben is, akikkel együtt dolgozom az egyesü­letben, azok nem a külső jegyeket veszik figyelembe, hanem a végzett munkát. A VÉGZETT MUNKÁT, amelynek alapján megvá­lasztották Vincze Gézát a Ferencvárosi Torna Club csúcsszervezete KISZ-tit- kárának is. Persze a funk­cióig hosszú volt az út. — Mikor és hogyan ke­rült az FTC-hez? — A kapcsolat nagyon régi. A Malomipari Techni­kumban érettségiztem, ahol Som Ferenc volt a testne­velő tanár, ö keltette fel az érdeklődésünket az FTC iránt és az a tény, hogy az egyesület létesítményein tartottuk a testnevelési órákat. így aztán megis­merkedhettünk a klub ver­senyzőivel, vezetőivel. A TF elvégzése után állást kerestem, méghozzá olyat, ahol hódolhatok kedvenc sportomnak, a labdarúgás­nak. Az ügyvezető elnöknél, Harót Jánosnál jelentke­zett, s kapott bizalmat. Módszertani főelőadóként alkalmazták és tagja lett a tartalék labdarúgó-csapat­nak. Az edzők a szakem­bert, a sportolók a játékost szerették meg hamarosan Vincze Gézában. A szerény, de határozott fiatalember helytállt a munkában, s tehetségesnek bizonyult a labdarúgásban. Nem csoda hát, ha rövidesen feltűnt az egykori KISZ-titkámak Fogarasy Emíliának is. AZ FTC KISZ-ALAP­SZERVEZETE tekintélyes múltra tekint vissza. Ak­kor alakult meg, amikor a KISZ KB engedélyezte a sportegyesületi alapszerve­zetek létrehozását. A több, mint az egyévtizedes idő alatt hullámzó volt a mun­ka, amelyről nem minden esetben a KISZ-szervezet tehetett. A Fogarasy Emília vezette együttes azonban megtalálta a megfelelő kap­csolatot a szakosztályokkal, az elnökséggel, s a hullám­vonal egyre inkább kiegye­nesedett. — Ehhez az egyengetés- hez kért tőlem segítséget annak idején a KISZ-titkár — folytatta a beszélgetést Vincze Géza. — Munkakö­röm, az aktív játék tette le­hetővé, hogy segítsem a KISZ alapszervezet mun­káját, a célok megvalósítá­sát. Tagja lettem a vezető­ségnek. (— Mi a célja tulajdon­képpen az egyesületi KISZ- szervezetnek?) — A politikai, az eszmei és az erkölcsi nevelőmunka együttműködve az egyesü­let, a szakosztályok veze­tőivel és az edzőkkel. (— Hány tagja van az alapszervezetnek?) — Az FTC-ben négy alapszervezet működik, mintegy százhúsz taggal. Az alapszervezet munkáját hét tagú vezetőség fogja össze. A célunk persze az, hogy gyarapodjon a lét­szám, s az apparátusi, az atlétikai, a kajak-kenu és az úszó szakosztályokén kí­vül máshol is megalakulja­nak az alapszervezetek. Ehhez viszont az kellene, hogy az iskolák, a munka­helyek átengedjék az FTC­nél sportoló KISZ-tagokat az egyesületi alapszervezet­hez. Indokolná ezt az is, hogy sok iskolai, illetve munkahelyi KISZ-szervezet — magas taglétszám miatt — szinte képtelen megfele­lő programot nyújtani a tagságnak. A CSÜCSVEZETÖSÉG kidolgozta az FTC KISZ alapszervezeteinek 1974. évi tervét. Ezzel kapcsolatban mondta a KISZ-titkár: — Az elnökség támoga­tásával azt már elértük, hogy minden szakosztály­ban tevékenykedik a K1SZ- alapszervezeti megbízott. Részt vesz a vezetőségi ülé­seken tanácskozási joggal, képviseli a fiatal sportolók érdekeit. Ebben az eszten­dőben szeretnénk elérni, hogy a megbízatást minden KISZ-tag olyan komolyan vegye, mint azt a szakosz­tályi vezetőség és az elnök­ség teszi. Munkánk közép­pontjában változatlanul a nevelés áll. Olyan progra­mot állítottunk össze, amely hozzájárulhat a KISZ, illetve az egyesületi élet megszerettetéséhez. Nehéz lenne most mind fel­sorolni, hiszen havi, sőt he­ti tervek alapján dolgo­zunk. Kettőt azonban ki­emelek, a hetenként ismét­lődő klubnapokat és az egyesület 75. évfordulója alkalmából lebonyolításra kerülő rendezvényeket. Az utóbbiak felett az FTC KISZ szervezete védnöksé­get vállalat. Munkájukat már több­ször is elismerték. Az FTC KISZ-szervezetét dicséret­ben részesítette a KISZ ke­rületi bizottság, a KISZ KB-tól pedig Dicsérő Zász­lót kaptak. (— Vajon mit szeretne a csúcstitkár?) — Ha a menők is bekap­csolódnának a KISZ alap­szervezeti életbe. Jó lenne például, ha Vépi és Mucha, Gyarmati Andrea és Hesz Miska, de valamennyi él­versenyző gyakrabban láto­gatná a rendezvényeket, mert személyük vonzást gyakorolna a többi fiatal­ra. És talán még egy dol­got. Nagyon sok segítséget kapunk az elnökségtől, fő­leg Harót Jánostól, de sze­retnénk, ha ez a támogatás sohasem lanyhulna, hanem fokozódna! Ezt a kérést úgy érzem, könnyen teljesíthetik! VARGA GYULA 35

Next

/
Thumbnails
Contents