Fradi-híradó (1974)
1974. május
A Ml SZURKOLÓINK Türelmetlen szurkolók! Türelmetlenek, mert már alig várják a hét végét, hogy láthassák kedvenceiket, türelmetlenek, mert már előre megjósolják a Fradi győzelmét, és türelmetlenek, mert már az új, Üllői úti pálya lelátóján szeretnének ülni. Hát most itt van a három jó barát, Czirinkó József, Magda Béla, Szalai György. Ülünk a már felépült lelátón, és hagyjuk, hogy vendégeink némileg csillapítsák türelmetlenségüket és körülnézhessenek. Még halljuk a befejező munkálatok kopácsolását, zaját, de az előttünk elterülő pálya képe már teljesen megnyugtató. Ha itt buzdításba kezd a zöldfehér szurkolótábor — kezdődik a beszélgetés — nem veszthetünk mérkőzést! Persze, hogy nem, hiszen kinyújtott kézzel elérhetjük a fiúk fülét... Jót nevetünk. Lelkesen folytatódik a tervezgetés, és szükségszerűen a visszaemlékezés is. „Srác koromban a vasárnap úgy kezdődött, hogy zsíros kenyérrel a zsebemben már reggel elindultam, és a kölyök mérkőzésektől kezdve minden Fradi-meccset végigszurkoltam. Csak este mentem haza. Hétfőn az iskolában aztán az első órán magyarból rosszul feleltél, ha kikapott a nagy csapat. Ugyanis a magyartanárunk fanatikus Fradista volt. Egy váratlan vereség után másnap nagyon morózus arccal jelent meg az órán, és a felelőnek ilyenkor igencsak csipkednie kellett magát, hogy felelete ne legyen elégtelen. Szerencse volt, hogy azokban az években vereség aránylag ritkán fordult elő. Persze mi is rúgtuk a bőrt. A »mezítlábas bajnokságban« olyan jó kis csapatunk volt, hogy a Vasas és a Fradi is felfigyelt ránk. Mondanom sem kell, hogy valamennyien ide akartunk jönni az Üllői útra. Később az iskolacsapatban Dékány Ferivel játszottunk együtt.’’ „Fociztunk a katonaságnál a megyei bajnokságban is” leszerelés után pedig a KGMTI-ben veled együtt Lajos — szólnak Pozsonyi Lajoshoz, az FTC jégkorong-csapatának egykori kiváló kapusához, aki éppen fotót készit róluk. Emlékszel? Egyszer egy vidéki esküvőn voltunk, ahol a »Népi zenészek« a Tanácsházáig tartó úton csak a Fradi indulót húzták. Még az anyakönyvvezető is Fradista volt.” Kisebb szünet, nézelődünk. Fordítva a beszélgetés menetén, sor kerül a Fradival kapcsolatos felejthetetlen élményekre. „1950-ben, még az Üllői úton, ÉDOSZ—Dózsa 8 :11, 1967-ben Ferencváros—Honvéd 7 :1, meg amikor a Manchester United éllen »elsült a Karába lába”! De szép is volt! Arra viszont még ma is rossz gondolni, amikor Kispestre 4 perccel a kezdés után értünk csak ki, és már 3:0-ra vezetett a Honvéd. Mi persze akkor sem adtuk fel, mindig bíztunk a győzelemben egészen az utolsó percig. Így vagyunk a többi szakosztály versenyein is. Mert ha nincs foci, akkor ott vagyunk a kézilabda- pályán, a medence szélén, vagy a jégkorongpalánknál, és szolid szívóssággal szurkolunk ott is a zöld-fehér sikerekért.” Aztán előkerül egy emlékezetes élménybeszámoló után készült közös fénykép is, Albert Flórival, amit már a lebukó nap fényénél nézünk a lelátón. Lassan elindulunk vissza a klubház felé, és közben még pergetjük a visszaemlékezés fonalát, és próbáljuk magunk elé képzelni az új pályán várható szép sikereket. Talán már nem is olyan türelmetlenül, mint beszélgetésünk kezdetén... MAJOR JANOS 29 Részlet Szuchanek József gyűjteményéből
