Fradi-híradó (1974)
1974. december
ÚJ ARCOK AZ TAKÁCS LÁSZLÓ Vidéki kiscsapatban leltek a fiúra. Kicsi volt és mokány, amellett elbűvölő dolgokat tudott csinálni a labdával. „Majd nálunk megnő", mondták a ferencvárosiak s a kis Takács László összeszedte cókmókját s felköltözött az Üllői útra. Eleinte még nem játszhatott, mert nem lehetett azonnal átigazolni. Lassan aztán letelt a várakozási idő s a kis ember végre Fradi-mezt húzhatott magára. Az ifjúsági csapatban. Edzője, Rákosi Gyula hamar megtalálta a helyét. Ott, ahol hajdan ő játszott. A középpályán. S a kis Takács gyerek egyre jobban belelendült s játéka egyre jobban kezdett emlékeztetni oktatójára. ő is végigrohanta szinte a kilencven percet, hol hátul, saját kapuja előtt csente el a labdát az ellenfél csatáraitól, hol meg a másik tizenhatoson bukkant fel, túlnyomórészt a labda társaságában s ilyenkor egy kicsit mindig idegesek voltak a kapusok. „Taki” ugyanis nem sokat pepecselt, hanem az első adandó alkalommal tűz alá vette a kaput. Hétről hétre ügyeskedett a fiatalok között s Dalnoki Jenő, a nagycsapat edzője — aki rendszeres látogatója az ifik mérkőzéseinek — egyre többször jegyezte meg a lelátón: — Ebben a gyerekben van fantázia... Aztán egy szép napon el is ment érte. S vitte az első csapathoz. Mindezt sokan csodálták, sőt akadtak, akik így véleményezték: — Mit akar ezzel a kis mitugrász- szal a „menők” között? Erre egyet fújnak a nagyok s volt.. . nincs! Nos, akik a szerény és robusztusnak egyáltalán nem mondható külsőből azt az elhamarkodott következtetést vonták le, hogy a kis Takit valóban csak úgy ukmukfuk el lehet söpörni a pályán az útból, azok később óriásit csalódtak. Mert Laci kemény volt, mint a beton, szívós, mint egy bulldog, amellett harcos s ami a fő, egyáltalán nem rémült meg, bármekkora is volt a védők árnyéka. Ha pedig ütközésekre került a sor — s ezt sokan kifejezetten csodálták — az esetek nagy többségében nem ő húzta a rövidebbet. Eddigi rövid élvonalbeli pályafutása mellett már jó néhány poszton megfordult a csam. r patban. Játszott jobbszélsőt, jobb oldali középpályást, jobbhátvedet, bal oldali középpályást. S bárhová tették, sehol sem „égett” meg. Ez pedig nem kis dolog. Ifiedzője, Rákosi Gyula így jellemezte Takácsot: — Ideális labdarúgó, akivel öröm dolgozni. Jó modorú, csendes, rendes ember s tehetséges futballista. Dalnoki Jenő — aki nem híve a fiatalok túlzott dicsérgetésének s minden oka — Takács esetében így erre megvan fogalmazott: — Talán a legrendesebb fiú a fiatalok között. Szolid, szorgalmas és ügyes futballista. Munkabíró, harcos, gyors, taktikai feladatait maradéktalanul ellátja. Az is nagy erénye, hogy „lát” a pályán. Ami pedig a fő, azt hiszem, neki nem árt meg remélhetően néhány jó szó.
