Fradi-híradó (1974)
1974. május
L MIT JELENT A FRADI MEZ? Nézzünk szembe a valósággal. Volt már példa arra, hogy egy fiatal játékos, miután ismertté vált, túlértékelte önmagát. Azt hitte, azért cikkeznek róla az újságok, azért kiabálják a nevét a Népstadionban, azért beszélnek róla, mert bámulatos eleganciával már két egyenesei is rúgott a labdába. Ügy vélte, személyiségének egyedülálló varázsa tette őt pillanatok alatt népszerűvé. Minő tévedés! Legtöbben fütyülnek az ő „személyiségére”. Bármennyire is fájó, rá kell ébreszteni az ilyen fiatalembert arra a szomorú igazságra, hogy az első pályára lépések után a szurkolók még korántsem őt szeretik, hanem azt a mezt, amelyben ezúttal ő játszik. A zöld-fehér meznek, a régi nagy dicsőségek alapján már hitele van. Egy kisegyesület játékosának legalább egy tucat látványos gólt kell ahhoz lőnie, hogy annyi szem szegeződjön reá, mint arra a sporttársára, aki akár teljesen ismeretlenül megjelenik a játékoskijáróban. De beszéljen inkább erről a Ferencváros „ötöse”: Juhász István. Juhász Pista így látja — Bármennyire is ellentmondásosnak tűnik, nekem bizonyos vonatkozásban a legkönnyebb, más tekintetben pedig a legnehezebb volt az élvonalba kerülnöm. Miért volt a legkönnyebb? 1967. november 7-én, amikor az Üllői úti pályán a Pécs ellen bekerültem életemben először a Ferencváros első csapatába, már mindenki ismert. A különböző lapok már néhány nappal a találkozó előtt lehozták a nevem. Albert Flóri és Rákosi Gyuszi ugyanis sérült volt A szurkolókat pedig foglalkoztatta, hogy ki kerül a helyükre, ki húzza magára azt a mezt, amelyet máskor a magyar labdarúgás legjobbjai viselnek? — Emlékszem, több mint tizenötezren voltak kint akkor a pályán. Ott álltam a játékoskijáróban. Még egyet sem rúgtam a labdába, s mégis éreztem, ha csak egy pillanat erejéig, de mindenki rám figyel. Szokatlan érzés volt, remegtek a lábaim __ E zek szerint Juhász Pista remegő lábakkal rúgott négy gólt a pécsiek hálójába. Bemutatkozása ugyanis kitűnően sikerült. A csapat újonca alaposan kivette a részét az 5:l-es győzelemből. — Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokat jelent a szurkolók segítsége. Jelenlétük, harsány biztatásuk erőt, egészséges önbizalmat adott. Szinte belém szuge- rálták, zöld-fehérben nem lehet átlag szinten játszani. A Fradi- mez kötelez! Nem tudnám feleleveníteni, mi is történt azon a mérkőzésen. Csak annyit tudok, hogy rohantam, rohantam, ahogy csak a lábam bírta, aztán az ellenfél mindig felállt a középkezdéshez, a közönség pedig kórusban kiabálta a nevem. Amikor a mérkőzésvezető véget vetett a találkozónak, úgy vittek le a pályáról. A mezemet pedig letépték. Nem is tudom, mi maradt rajtam. Juhász hamar népszerű lett. Ügy tűnt, a Ferencváros szurkoló- tábora könnyen a szívébe zárta. — Nehéz volt megemészteni a hirtelen jött népszerűséget. IIosz- szú időbe telt, amíg rájöttem, mindezt nem magamnak, hanem elsősorban a klubomnak köszönhetem. A nézők elsősorban a zöldfehér mezben levő játékost, s nem Juhász Istvánt becsülik. És ez nagy különbség, ezt jó tudni. Mert ha az ember tisztában van ezzel, akkor az sem vitás előtte, hogy mivel tartozik az egyesületének, a csapatának. Nálunk, kiváltképp a labdarúgó-pályán, az a gyakorlat, hogy a klubok teszik „naggyá” a játékosokat, s — sajnos — nem a játékosok teszik naggyá a klubot. A Fradi meznek becsülete van, s ez már eleve biztosíték a mi népszerűségünkre. Juhász Istvánnak ez a felismerése érvényesült a játékában is. Nem véletlen, hogy az 1972/1973. évi bajnokságban ő bizonyult a legjobb labdarúgónak. Közhelyként hangzik, de bizonyára jelen esetben is van összefüggés a szavak és a tettek között. A Ferencváros középpályása arról nem beszélt — s ez tőle nagyon is szép, de nekünk már helytelen lenne elhallgatni —: az elmúlt évtizedben már ő is nagyban hozzájárult a Ferencváros tekintélyéhez. A 22-szeres válogatott labdarúgó tagja volt az olimpiai bajnokságot nyert magyar csapatnak, alaposan kivette a részét az FTC VVK-győzclméből és legutóbbi három bajnokságából is. Egy klubhoz való kötődés mikéntjét persze nem a sikerek száma határozza meg. Dr. Kárpáti György vízilabdázó, az elmúlt harminc évnek talán a legeredményesebb ferencvárosi sportolója volt: három olimpiai-, három Európa-bajnoki aranyérem tulajdonosa. Mégsem merült fel benne az a gondolat, hogy ezért neki a klub hálával tartozik. A közönség sikere is... — Hálás csak én lehetek — mondta. — Amikor még azt sem tudtam, hogy mi az a víz, az FTC 10 Kárpáti dr. amikor még bombázta a kaput
