Fradi-híradó (1973)
1973. augusztus
■ ■ _____ O T ÉVTIZEDES HŰSÉG ZÖLD-FEHÉRBEN na alapjaira. Felszólítottak, vállaljam el a megalakítandó FTC torna szakosztályban az ed- zőséget. Munkához láttunk. Velem jöttek többen. Tornaszereket, nyújtót, gerendát, szőnyegeket vásároltunk, fiatal tehetségeket toboroztunk a kerület iskoláiban. Az FTC más szakosztályai is segítettek. Igaz mi is ... Volt egy fiatal fiú, akiről mindig az volt az érzésem, csak azért jár tornázni, hogy erősödjön, izmosodjon. Versenyezni nem szívesen akart. Erőnléti edzésünket az atlétákkal együtt tartottuk s én a futók között elindítottam 800 méteren. Nagy meglepetésre mindenkit megelőzött. Másnap bevallotta, mindig szívesebben fut mint Ilyenre a kerületnek is szüksége lenne”. Megbízott, hogy hozzam létre. Sikerült. Amikor már jól működött, mondták, hogy a Ferencvárosnak is van sportiskolája. Azonnal „szerződést” kötöttünk. Som Ferenccel, sportiskolánk akkori vezetőjével megállapodtunk, hogy mi a kerület belső részein, ők pedig az új lakótelepen és a külső területeken keresik az utánpótlást. Hamarosan azonban rádöbbentünk, hogy a két párhuzamos sportiskola csak arra jó, hogy szétforgácsolja az erőket. Így hát kimondtuk egyesülésünket. Létrejött — méghozzá az első között — az FTC népszerű sportiskolája, mintegy 200 gyereket foglalkoztatott atlétikai, férfi és női torna, kézilabda, A lelkes társadalmi munkások százai, ezrei visznek naponta életet a magyar sport vérkeringésébe. Ók fáradságot nem ismerve keresik az egyesületek számára az új tehetségeket, tartanak ki a csapat mellett a „hullámvölgyek” idején is, elvégzik azokat az apró munkákat, melyeket soha, semmilyen hivatalos szerv nem tudna úgy ellátni. „Hol vannak ma már ilyen önzetlen emberek? — kérdezik sokan. Többnyire olyanok, akik nem értik a szurkolók, a társadalmi munkások foglalkoztatásának nem könnyű, de nélkülözhetetlen tevékenységének jelentőségét. A Ferencváros mindig ismert volt arról, hogy csapatai, szakosztályai körül szép számmal tevékenykednek hasznosan munkálkodó aktívák. Hadd említsünk most egyet közülük — Szabó Zoltán tanár urat. A zöld-fehér klubban ki ne ismerné a népszerű Zulaj bácsit, aki több mint 5 évtizede szerelmese a Ferencvárosnak. — Simor utcai gyerek voltam — emlékezik. — Közel volt az Üllői úti pálya s legnagyobb szórakozásomnak az számított, ha nézhettem a Fradi edzéseit, mérkőzéseit. Egyről sem hiányoztam. Hibátlanul tudtam minden játékos életrajzát, legemlékezetesebb mérkőzéseit. — Az első világháború után testnevelő tanár lettem, előbb Óbudán az Árpád Gimnáziumban, majd a Toldi Reálgimnáziumban, végül a Mester utcai Fáy András Gimnáziumba helyeztek. Itt már rendes tornatermünk volt, örömet, boldogságot jelentett minden testnevelési óra. Egyszer valaki felkeresett. — Atlétikai versenyt kellene szervezni az FTC- pályán — mondta. — Gyerünk — villant fel a szemem. Minden rendben ment. Nem sokkal később — akkor már A BÉLÉRT-nél, a Dohánygyárban, a Kőbányai Sörgyárban — tanitgat- tam a fiatalokat a tortornázik s az atléták között lett ismert sportoló: Jóni. — 76 éves vagyok, így már régen mások többet segíthetnek a versenytornászoknak, mint én. Bozsó József, majd Harmat József és Vigh László lett a fiúk mestere. A szakosztály most már a hazai mezőnyben jelentős erőt képvisel: a csapatbajnokságokon mindig az első három között van, sok egyéni bajnokságot is nyertek már a szakosztály tagjai. No és Magyar Zoli!... ö külön értéke a magyar tornasportnak. Edzője, Vigh László páratlanul szorgalmas volt versenyző korában: ha Zoli ezt tanulja tőle, sokra viheti, aranyérmeket nyerhet Magyarországnak. Hallatlanul szép, harmonikus a mozgása. Tornára született! — Húsz éve már annak is, hogy a IX. kerületi Tanács V. B. elnöke magához hívatott: „hallottam, új sportiskolát szervezett a Fáy Gimnáziumban — mondotta. úszó, vízilabda, labdarúgó és kosárlabda szakosztályaiban. És most? — Ünnep számomra, ha tornaversenyre tudok menni. Láthatom Magyar Zoliékat. Ki gondolta volna, hogy még Európa-bajnok tornász is lesz a Ferencvárosban! A labdarúgók messze járnak, a Népstadionba... Az FTC-nél most az a munkám, hogy megszervezzem a klub úszótanfolyamait. Járom az általános iskolákat, az uszodákat és a 4—9 évesek között gyűjtöm a gyerekeket sportiskolánkba, hogy edzőnk heti 5 foglalkozáson megtanítsa valamennyiüket a víz szeretetére, legyőzésére. Hol vannak az önzetlen társadalmi munkások? Itt vannak közöttünk. Néhányan közülük már 70—80 évesek. Rajtunk múlik, hogy táboruk kiegészüljön a tizen- és huszonévesekkel is. SIROKMÁNY LAJOS 21
