Fradi-híradó (1973)
1973. május
TURGONYI PÁL A történet abban az időben kezdődik, amikor nemcsak futballisták, hanem szurkolók is születtek... Még az írni-olvasni nem tudó óvodáskorú srácoknak is Toldi, Lázár, Sárosi volt a bálványuk. Ókét nézték, csodálták. Mi tagadás, mind olyan focista akart lenni, mint ők. Viszonylag rövid idő alatt kiderült, hogy kiből lesz labdarúgó, s kiből szurkoló. Utóbbi rangja sem volt sokkal kisebb, az elsőnél. 1926-ot írtak, s a srácoknak csupán egy ugrás volt a Hungária út, mégis a messzi Ferencvárosba kalandoztak foci-izgalmakért. Velük tartott Turgo- nyi Pál is, s ezzel el is dőlt, hogy Fradi-szurkoló lesz. Turgonyi Pált, a József Attila színház művészét kérdezem, mit jelent ez az életét átfogó szenvedély? — Örömet, kikapcsolódást. Azt hiszem, ezek szokványos válaszok, de hiszen a szurkolás mindenkinek ugyanazt jelenti. — Nem egészen ... — Lehet, nekem mindenesetre ezt jelenti. Vallomásából kiderül, hogy apró gyerekkora óta szaporább lesz a légzése, ha elérkezik egy-egy mérkőzés ideje. — Ha csak tehetem, ott vagyok, s ha mégsem, akemlékünnepélyén szaval kor „igazoltan” mulasztok. Súlyos okom lehet csak rá: éppen színpadon vagyok. — Milyen szurkoló? — Ezen még sohasem gondolkoztam. — Elfogult? — Maximálisan! Büszkén mondta. — Én azt tartom, hogy az igazi szurkoló elfogult, mint ahogy a jó szülő is az a gyerekével szemben. — Ez azt jelenti, hogy soha nem szidja a játékosokat? Nem okolja őket bosszantó döntetlenért, vagy vereségért? — Bontsuk ketté a kérdést, dühös is vagyok rájuk, de csak úgy, mint ahogy egy családtagot dorgál az ember. Elfogultan. Nekem szabad, másnak nem!... A játékosokat soha nem okolom semmiért, inkább keresek bűnbakot mindenki másban — és többnyire meg is találom — mint a csapatban. Dehát ezen nem szabad csodálkozni. Már a beszélgetés elején leszögeztem, hogy maximálisan elfogult vagyok. A mérkőzéseken, az életben egyébként meglevő tárgyilagosság szikrája is hiányzik belőlem. — Akkor kézenfekvő a következő kérdés: hogy szurkol? Hangosan? — Ez is csak természetes! Csendben nem lehet szurkolni, azt nem hallják a játékosok, az nem buzdítás. 1926-ban kezdődött... Hamarosan „aranylakodalmát” ünnepelhetné a Fradival ... — Melyik csapat nőtt a legjobban a szívéhez? — Nem nagyon tudok kivételt tenni. A szurkolásban éppen az a nagyszerű, hogy az ember sok generációt „kiszolgál”. — Kedvenc játékos? — Nem szeretnék senkit megbántani, ezért csak úgy kapásból, sorrend nélkül: Sárosi, Lázár Gyula, Kispé- ter, Toldi, Fenyvesi, Rákosi, Albert, de nem is folytatom, hiszen az egész Fra- di-történelmet felsorolhatnám. — Hozott-e barátokat a szurkolás? — Pályán kívülit nem. Színésztársaimmal sokszor együtt szurkolunk, de az az igazság, hogy bárkivel ösz- sze tudok barátkozni mérkőzésen, ha egy csapatnak szurkolunk, s bárkivel öszsze is tudok különbözni, ha az ellenfélért lelkesedik. — Miben változott a játék, amióta szurkolói minőségben „szolgál”? — A régiek csodálatos technikája lenyűgözött. Oda irányították és akkor a labdát, ahová akarták. Ez talán nem is a játékosokból hiányzik ma. hanem magából a játékból. — Vajon miért? — Nem tudom, mert noha jó szurkolónak tartom magam, nem játszom a csalhatatlan szakember szerepét. Talán a mérkőzések nem voltak olyan rafi- náltan előkészítve, mint ma. Lehet, hogy a taktika megöli a szép kombinációt? Évek és játékosok suhannak el az emlékezés lapjain. Csaták, gólok bosz- szúságok és örömök, amelyek mindig visszatérnek, amíg csak a labda gömbölyű lesz és tizenegyen fogják játszani. — Mit vár? — Természetesen sok jó mérkőzést, sok jó Fradi-já- tékost és sok győzelmet. Legalább annyit, mint amennyinek eddigi szurkolói pályafutásom alatt tapsolhattam. — A televízió nem tartja otthon ? — A szurkoláshoz helyszín kell, hangulat. — Mit gondol van szurkoló-utánpótlás ? — Értem a kérdést... A fiam szívvel-lélekkel örül a Fradi-győzelemnek, de sajnos nem ül mellettem a lelátón. Nos, ha ifjabb Turgonyi nem is segít a papának szurkolni, idősebb Turgonyi győzi hanggal, szívvel és lelkesedéssel. L. RÉTI ANNA Turgonyi Pál a Petőfi 21 r n ^ Ml SZURKOLÓINK
