Fradi-híradó (1973)
1973. november
JEGESEINK KÉSZÜLŐDÉSE Sport Kupa elnyerése után a francia- országi Chamonix-ban nemzetközi tornát nyert a jó játékerőt kép viselő és külföldi profikat szerepeltető francia és nyugatnémet csapatok ellen. A sikerre vonatkozó megállapítást néni mi, hanem dr. László Tibor, a Fradi jégkorong szakosztályának a vezetője mondja. Neki pedig el hihetjük. hiszen negyven esztendeje tagja az FTC-nek. és valamikor fiatal fejjel az FTC-ben jegyezte el magát mint játékos a jégsporttal. — Mi lehet a sikeres szakmai munka titka? — Jinny i nehézség melleit csak egy; lehelelleni nem ismerő edző. amilyen dr. Jakabháza László, aki mellesleg mini pszichológus is nagyszerű irányítója jégkorong csaladunknak. A Fradi nem töltötte tétlenül a nyári hónapokat. Hdzésbcn maradt az idény után és csak júliusban kaptak a játékosok három hét szabadságot. Aztán következett a kassai edzőtáborozás, majd a besztercebányai és a bécsi előkészületi torna, — majd a bolzánói győzelem. Novemberben kezdődik az MNK, majd a négy csapatra olvadt bajnokság 10 fordulós idénye. — Tervünk a bajnoki cím megvédése — említi a következő hónapokról dr. László Tibor — reméljük, hogy a nemzetközi porondon is előbbre lépünk és ez egyben a magyar válogatóit biztatóbb szereplését is jelenti majd. A Ferencváros játékereje az új idényre nem csökkent. Elveszítették ugyan Korpás Tamást, helyette az egyetlen új szerzemény, a KSl-től jött tehetséges csatár, Földi Gábor. — Mi a helyzet a műkorcsolya fronton ? — Almássy Zsuzsi változatlanul hiányzik majd. Szívesen látnánk, mint edzőt, de egyelőre egy jégrevű- vel járja a világot. Kétséges, hogy a tavalyi bajnok Varga Vera l'érjhcz- mcnetelc után folvtatja-o a verseny- szerű sportolást. így azután a lehetséges fiatalok szereplése elé tekintünk várakozással. Horváth Andrea, Hollósi Kati. Balogh Andrea és a Hollósi, Joó páros sok örömet szerezhet. — Hazai nemzetközi program? — A klub 75 éves fennállásának tiszteletére jubileumi tornát tervezünk. Egyelőre a levelezésnél tartunk, hiszen a külföldi csapatok jóval elfoglaltabbak, mint mi és így nehéz az időegyeztetés. Előre láthatóan Chamonix. Besztercebánya és a nyugatnémet Bad-Nauhcim társaságában lépünk jégre a magyar közönség előtt. — Igen, a közönség... — Tudom, — vág közbe dr. László Tibor. — Mi mindent elkövetünk, hogy a jégkorongpályát rend övezze. A játékosoknak nem győzzük eleget hangoztatni; semmi olyat ne tegyenek — és ezt nagyon szigorúan vesszük -- ami fölhevíti a szurkolókat. De nem szabad elfelejteni, hogy saját pálya hiányában mi csak bérlők vagyunk és elsősorban a létesítmény gazdája felelős a rend biztosításáért. TOLDY FERENC Bikár dr. a KS kupával É szakon az egyik legnépszerűbb sportág. Néhány évtized óta megszűnt idény- jellege, mert ma már nem gond nyáron sportolásra alkalmas jeget előállítani. Minek “köszönheti tehát a jégkorongozás nagy népszerűségét? 1. i\ Icfid.vorsHhh csapatjáték. 2. Kemény, férfias sport, ahol jelen Mis szerepet játszik az erő mellett az iipyessé]|. A jégkorongozás jelenlegi magyar reprezentánsa a Ferencváros, mely az elmúlt idényben oly hatalmas fölénnyel nyerte a magyar bajnokságot, amilyenre nem volt példa a sportág hazai történetében. Szinte egyedülálló, hogy a jégkorongsport nálunk a legmostohább körülmények között is figyelemreméltó eredményre képes. Hiszen nincs nyáron sportolásra alkalmas műjégpályánk és télen is csak szükségmegoldásnak számíthat a Kisstadion melletti sátortetős Millenáris. így aztán a szerény bevétel sem áll arányban a magas fenntartási költségekkel, melyeket a klubok csak máshonnan tudnak előteremteni. Ennyi kedvezőtlen körülmény mellett a Fradi jégkorong szakosztálya most érte el — fennállása óta -- legnagyobb nemzetközi sikerét. A magyar bajnokság és a Képes 29