Fradi-híradó (1972)
1972. január
A FELESÉG VEZETI A NAPLÓT Filozófia órákon azt tanítják a hallgatóknak; a törvényszerűségek a véletleneken keresztül érvényesülnek ... Nos, hogy mennyire így van, Szőke Pista feltűnése, „kiugrása”, majd szép, egyenletes pályafutása remek példa rá, olyannyira az, hogy — szinte hihetetlen. Emlékezik: — Az Ernő utcai telepen laktunk, és olyan kicsi voltam még, hogy mindenki tökmagnak becézett. Ennek ellenére — miközben ott rúgtam a labdát a többiek között — odajött hozzám egy hosszú, nyúlánk bácsi és azt kérdezte: „nem akarsz a Fradiban focizni?’’. Hát már hogy ne akartam volna, borzasztó megörültem hát a szíves meghívásnak, s másnap Agárdi Feri bácsi előtt voltam, aki éppen játékos toborzót tartott... Szóval: így kezdődött... Aki felfedezte Szőkét, elcsábította az Üllői útra, nem volt más, mint — Borsos Miklós. Az egykori nyurga jobbösz- szekötő, akinél lelkesebb fradistát keveset ismertem 22 éves sportújságírói működésem alatt, nem csoda hát, ha klubjára gondolt rögtön, amint megpillantotta a pöttömnyi apróságot. Azt a fiút. akiből később az utóbbi évek legjobb szélső csatárát faragták a szakemberek. Mert Szőkéből kiváló csatár lett. Pontosabban: még kiválóbb szélső... Ami nagy szó! Szőke Pista vérbeli szélső, aki viszonylag gyors, jó kezdő sebességű, és ami legnagyobb szélső erénye: pontosan íveli befelé a labdákat, azon kívül lő — mint az ágyú. — Hogy jó a felső rüsztöm, azt is a grundnak köszönhetem — magyarázza csendesen. — No meg Agárdi Feri bácsinak, aki sokat gyakoroltatta velem a különböző rúgásfajtákat, s én csináltam szívesen, mint ahogyan most is boldogan „túlórázom’’, ha csak egy mód van rá... Emlékszem: amikor még kis srác voltam, a velem egykorú gyerekek — ha én rúgtam a szabadot — nem mertek beállni a kapuba. Mindezt persze nevetve, kedvesen meséli., Mondom is neki: maradjon mindig ennyire szerény, tisztelettudó. így válaszol: — Nem hiszem, hogy lesz rám panasz valaha is ... Ügy neveltek a szüleim, hogy maradjak mindig szófogadó, az idősebbekkel szemben udvarias és a tapasztaltabbakra hallgassak... Nos, hamarosan 25 éves leszek, de nem hiszem, hogy tudna rám mondani egyetlen rossz szót is valamelyik edzőm. Hacsak azt nem, hogy sokszor bizony gyengén játszottam... Azaz, hogy lehet rám panaszuk szüleimnek is... Mégpedig azért, mert viszonylag korán megnősültem, de hát — oly boldog házas életet élünk. Ráadásul éppen negyedik éve: nemrég volt az évfordulónk. Annak pedig, hogy lakást kaptunk itt Kelenföldön, éppen három éves évfordulóját ünnepeltük a minap. Elmondhatom, boldog, elégedett ember vagyok. Elhiszem ezt Szőke Pistának. Főleg, ha arra is gondolok, hogy csinos, figyelmes, éppen hozzá illő felesége van, aki valóságos kis lexikon. Mégpedig azért, mert amire Pista nem emlékszik, ő kapásból mondja, sőt diktálja. És amit ő sem tud fejből, azt tudja a naplója. Szőke Pista pályafutásáról ugyanis ő — már mint a feleség — vezeti a naplót, hűségesen, mint egy íródeák. Nos, ebből a naplóból tudom, hogy Pista éppen 13 éve játszik a Fradiban, 1965 végén — a Szeged ellen — játszott először az NB I-ben, ám a rajt csak félig sikerült, mivel az eredmény 1:1 lett... A folytatás azonban már több eredményt hozott ... Nem egy esetben sorsdöntő gólokat például, amelyeket ő rúgott — akcióból, 11-esből vagy szabadrúgásból — s amelyekkel nyert a csapat. Vagy a Fradi, vagy a válogatott. Ez utóbbi például a jugosz- lávok ellen, amikor l:l-es állásnál, alighogy beállt, az ő góljával lett 2:1, s maradt is a végeredmény. Vagy a Fradiban... A Salgótarján ellen például, amikor egyszer 0:0-ra álltak, s ő perdítette a győztes gólt a jobb sarokba, egy év múlva pedig ő egyenlített ki — 11-esből. De döntő, pontot, vagy pontokat érő gólokat rúgott a Dózsának (nem is egyszer), a Dunaújvárosnak, a Vasasnak, a SZEOL-nak; talán fel sem tudnám jegyezni valamennyit... Egyre azonban nagyon kér Szókéné, írjuk meg: eddig 146-szor játszott a férje a csapatban, s a Salgótarjánban értékesített büntető, az egyik legszebb emlék marad életében: az volt ugyanis az ötvenedik gólja. — Nagyon jó érzés gólt rúgni — teszi hozzá felesége szavaihoz, szinte magyarázatképpen a 25 éves szélső. — De különösen öröm, ha szabadrúgást sikerül „benyesni'’, ilyenkor egész héten madarat lehetne fogatni velem. Különben az eddig rúgott ötvenegy gólomból — érdekes módon — épp a felét lőttem akciókból, a többit szabadrúgásokból, vagy ll-esekből. Közbevetem: ragyogóan rúgja a büntetőket. Megkontráz: — őszinte legyek? Rúghatnám jobban is ... Mert a Diósgyőr ellen például kihagytam egyszer sajnos, még szerencse, hogy 2:0-ra mi vezettünk. Aztán arról a titokról beszél, amire nyilván ezrek és tízezrek kíváncsiak: tudniillik, hogy hogyan „nyesi” olyan hajszálpontosan a sorfal fölött és mellett a labdát, mitől rúg néha akkora erővel, hogy a szurkolók dinamitot sejtenek a lábában, s végül: mitől olyan nyugodt, mielőtt a 11-est elrúgja? — Hát... először is nem vagyok mindig olyan nyugodt. Ami viszont a szabadrúgásokat illeti: bevallom, ez talán öröklött tulajdonságom is. Az öcsém ugyanis szintén nagyon jól rúg... A 11-esek? Ezekkel kapcsolatban egyet mondhatok: általában belsővel rúgom és erősen is helyezem a labdát. Búcsúzom a Szőke házaspártól. Pista kísér ki, s látom rajta, nagyon szeretne még valamit mondani. Ki vele — biztatom! — Négy nagy vágyam van — mondja. — Az első, hogy drága szüleim minél tovább örüljenek eredményeimnek, erőben, egészségben. A második: kijuthassak az olimpiára. A harmadik: bentmaradjak a nagy válogatottban, a negyedik pedig: legyek tagja egy olyan FTC- nek, amelyik bajnokságot nyer... NAGYMAROSI LÄSZLÖ 11
