Fradi-híradó (1972)

1972. augusztus

MUNKÁBAN nagy a tekintélye a versenyző tár­sak és a fiatalok körében, s ameny- nyire fáradhatatlan a kajakban, annyira lankadatlan a számára újban, a társadalmi munkában is. Hosszú évek után — amint hallottam — idén nincs gondja a szakosztálynak. A klub vezetése gondoskodott arról, hogy kitűnő hajók (50—60) álljanak a sporto­lók rendelkezésére, s az edzők (Endrcffy Loránd, Söptei Róbert, Dunai Antal és Székíi Géza) négy motorcsónakból irányíthatják az edzéseket, ellenőrizhetik a ver­senyzők által megtett 30—40 kilo­méteres távokat. Egyetlen fájdal­ma a kajak-kcnuzők táborának, hogy a Latorca utcai „fellegváruk” pillanatnyilag nem hasonlítható egy palotához. . . De tudják, hogy az Üllői úti pálya újjáépítése még nagyon sokba kerül a klubnak, ezért jut kevesebb pénz a csónak­ház felújítására. Biztos azonban, hogy előbb-utóbb ez is megoldódik és akkor mindenben kifogástalau körülmények segítik a szakosz­tályvezetőt és népes táborát. Sok elfoglaltsága ellenére Surá- nyi Gyula merész terveket sző. A sportiskolái tagozat megindu­lásával szeretné a versenyzői állo­mányt felfrissíteni, a Jelenleginél több fiatalt bekapcsolni a szakosz­tályba, s reméli, hogy a IX. kerü­letiek is jelentkeznek majd a tobor- zókon s ők is biztosítják az után­pótlását a zöld-fehéreknek. Igyek­szik megtalálni azt a lehetőséget, hogy az FTC legjobbjai, (mint Ilesz Mihály olimpiai bajnok, Mészáros, Csizmadia, Varga és még többen) az eddiginél szorosabb kapcsolatban legyenek a szakosz­tály tagságával, többször találkoz­zanak a fiatalokkal, akik felnéznek rájuk és sportolói eszményüket látják bennük. Mert a válogatottak közös gyakorlásai miatt az utóbbi időben csak ritkábban jelentek meg klub­jukban, s ezt a fiatalok kicsit ne­hezményezik. Esetleg klubnapo­kon lehetne helyreállítani az egyen­súlyt és akkor még nagyobb lenne a vonzerő. — Feltétlenül szeretnék női ver­senyzőinkről megemlékezni — mondta a szakosztály vezetője. — Nálunk mindössze három-négy éve működik női „tagozat”, de fi­atal reménységeink jó eredménye­ket érnek el és a klubok közötti pontversenyben sem vallanak szé­gyent. Távlati elképzelésünk, hogy erősítsük ezt a gárdát, további újoncokat kapcsoljunk be a mun­kába. S akkor nem lesz elérhetet­len az sem, hogy évek múltán az FTC női kajakversenyzői is szá­mottevő sikereket érjenek el a ha­zai és külföldi vizeken. Az elmondottakból nemcsak azt tudhattam meg, hogy miként dol­gozik a klub egyik reprezentatív szakosztályának a vezetője, hanem bepillantást kaptam a kajak-kenu- zók világába is. Annak a sport­ágnak a világába, amely kimutat­hatóan — Budapesten és vidéken egyaránt — „lámpással” keresi azokat a társadalmi aktívákat, akik hajlandók szabadidejükből sok-sok órát feláldozni a sport­ágért. Hogy miért van ez így, arra Surányi Gyula válaszolt: — Érdekes, de való tény, hogy a ml sportágunk nem vonzza annyi­ra a segítőkész embereket, mint például a labdarúgás, az úszás vagy a kézilabda. Ezzel magyarázható, hogy sok-sok szakosztály vezető nélkül működik és a szövetségnek is gondot jelent az irányító szemé­lyek hiánya. Igaz, a mi életünk kicsit más: tavasztól a víz mellett élünk, versenyzőink sok órát tölte­nek távol a parttól, a csónakháztól Télen viszont hol a tanmedencék, hol a tornatermek, hol az uszodák vagy a hegyek várják a verseny­zőket, akik ott készülnek a nyári idényre. Ezért nehezebb az össze­tartás és talán ezért vállalják ke­vesen a közreműködést. Surányi Gyula viszont vállalta, és szavuft idézve: „Ma már a spor­tág elválaszthatatlan tőlem”. S ezt reméljük, annál is inkább, mert felesége dr. Alberti Erzsébet, az egykori kitűnő evezős, a magyar kajak-kenu válogatott orvosa. KOZÁK MIHÁLY éve pedig az FTC-ben van. Rövid életrajz, mondja mosolyogva. Tényleg az, noha e rövid tevékenység alatt is szép sikerek fűződ­tek nevéhez. Ifjúsági II. korcsoportos versenyzői ta­valy kilenc arany- és egy bronzjelvényt szereztek, és nyolcasban bajnokságot nyertek. Azt mondja erre: szerencse ha valaki ilyen jó emberanyaggal dolgozhat, depeitsze, ezt azért kritiká­val kell szemlélnünk. Csu­pán szerencsével nem lehet túlzottan messzire jutni. SZABADOS MIKLÓS Húsz éves. Evezős. Nem Berecz Bélával dolgozik együtt, de kevés szóból ki­derül, hogy abból a fajtá­ból való, akiről ő is beszélt. A tanulás fontos dolog, az evezés jó dolog. Röviden így foglalja össze vélemé­nyét. Ezért aztán ezt a ket­tőt elébe helyezni minden másnak. Ez a kettő pedig igazán jól megfér egymás­sal. De ha nem mondaná, ez akkor is világos volna a bevezetőben említett má­sodik hely alapján. Szabados Miklós a villa­mos kar híradástechnikai szakán másodéves. Mint is­meretes a „Jó tanuló — jó sportoló” mozgalomban egy esztendő legjobb sport- eredményére és a tanulmá­nyi átlagra adott pont­összeg alapján állítanak fel sorrendet. — Őszintén mondom, hogy nem számítottam erre a helyezésre. Én voltom a legjobban meglepve, ami­kor a díjátadásnál engem szólítottak másodiknak. Ta­lán azért is lepett meg any- nyira, mert nem tartottam teljesítményemet igazán fi­gyelemre méltónak sem a sportban, sem a tanulásban. Ügy érzi, sport és tanulás jól megfér egymással, vál­tozatlanul végzi mind a kettőt. KOCSIS L. MIHÁLY ÁLLAMI GAZDASAGOK termékeiben sosem csalódhat Emim 19

Next

/
Thumbnails
Contents