Fradi-híradó (1972)

1972. augusztus

Meglepetéssel kezdődött a talál' kozásunk. A kajak—kenu szak- osztály euylk alapító tagjában korosabb egyént vártam, s ugyanekkor egy erős, izmos, mindössze 34 éves sportemberrel találtam magam szembe. Olyan sportemberrel, akinél idősebbek Is még aktív versenyzők, az általa vezetett szakosztályban.

Surányi Gyula gyerekkora óta fradista, az első évek az úszósportban teltek el, s aztán 1955-ben, amikor megalakult a kajak—kenu szakosztály, mint újonc versenyző és alapító tag átpártolt ide. Hosszú éveket töltött el a labilis, kis „vízi járműben”, társa és jó barátja volt a fiatalon elhunyt Granek Istvánnak, s együtt lapátolt Pélil Józseffel, a magyar válogatott jelenleg vezető edzőjével.

Fiatalon kezdte,

fiatalon hagyta abba, s nyolc év óta vezeti nagy hozzáértéssel és szeretettel a szakosztályt. Nem kis feladat ez számára, mert elektromérnök, nevéhez fűződnek az egész világon ismert magyar eredményjelző táblák tervei, gyakran jár

TÁRSADALMI

külföldre, tölt el ott rövidebb- hosszabb időt. Mexikóban például négy hónapig volt az olimpiai játékok alkalmából, nemrég pedig Münchenből érkezett — és készült vissza.

— Nagy öröm számomra, hogy a sportot mint mérnök is segíthetem s ugyanekkor nagy megtiszteltetésnek tartom: a müncheni olimpián ott lesznek az általam is tervezett eredményjelzők — mondotta. — Az ökölvívó, a birkózó és a vívóbajnokságon magyar táblákról olvashatjuk majd az eredményeket, s éppen legutóbbi kinttartózkodásom alkalmával az augsburgi kajak-kenu slalom-versenyre is megrendeltek egyet.

Ilyen erős egyéb elfoglaltság mellett önkéntelenül felvetődött bennem, hogy miként tudja ellátni az országosan nagy szerepel játszó kajak-kenu szakosztály vezetését.

— Jogos a kérdés, mert valóban

a nyolcvan fos szakosztály irányi- tása nem könnyű, s ha hozzászámítjuk, hogy most alakult meg a sportiskolái tagozatunk akkor bizony hamarjában nem is tudóin, miről beszéljek előbb — folytatta.

— Előre elkészített és

pontos terv

az alapja a munkámnak, s bevallom mint mérnök megszoktam, hogy ezt be is kell tartani. Szakosztályunk felszerelése több százezer forint értékű, évente félmilliós költségvetéssel dolgozunk, úgyhogy ennek az ellenőrzése nagy felelősséget Jelent. Artai Balázs gazdasági vezető szinte felmérhetetlen segítséget nyújt mindehhez, s örömmel közölhetem, hogy Mészáros György sokszoros bajnokunk, a magyar válogatott veteránja Is mind aktívabban kapcsolódik a szakosztály irányításába, ő látja cl a helyettesítési teendőket

— óriási becsvággyal. Rendkívül

ÉLEN A TANÚLÁS BAN — ÉLEN A SPORTBAN * * * *

Sport vagy tanulás? — hangzik a kérdés bizonytalan hangsúllyal, s bizony nemegyszer a vagy szócska nyújtotta lehetőségbe kapaszkodnak egyesek, mintha valóban örök és kibékíthetetlen ellentétről volna szó. Pedig nem. Hogy mást ne is mondjak: Niels Bohr atomfizikus, a század nagy tudósainak egyike, már bontakozó tudományos munkássága mellett

— a dán labdarúgó-válogatott kapusa völt.

De még ilyen messzire sem kell mennünk. Hány olyan kiváló magyar sportembert ismerünk, akik nemcsak a sportpályán, hanem tanulmányaikban is nagyszerűen megállták és -állják a helyüket.

Nemrégiben a Fradi há- zatáján jólesően nyugtázhattak három olyan hivatalos elismerést, amely a sport és a tanulás pozitív kölcsönhatására újabb bizonyíték. Az „Élen a tanulásban — élen a sportban” jelvényszerző mozgalomban 1971-ben kitűnt edzőket az MTS Budapesti Tanácsának elnöksége ünnepélyes keretek között a „Jó nevelőmunkáért’' kitüntető plakettal jutalmazta, köztük a Ferencvárosi TC két szakemberét, Kolossá Istvánt és Berecz Bélát. A Budapesti Műszaki Egyetem „Jó tanuló

— jó sportoló” versenyében pedig Szabados Miklós, az egyesület evezős versenyzője ért el megtisztelő második helyezést.

KOLOSSÁ ISTVÄN

Nemcsak a kor („már” harmincnyolc esztendő) miatt kívánkozik e sorban az első helyre Kolossá István, hanem mert munkássága alapján ő igényli a legszűkszavúbb bemutatást az egyesület barátai körében. Negyedik esztendeje az úszószakosztály vezető edzője, s neve nemcsak személyén, hanem az elért eredményeken keresztül vált ismertté.

— Azt hiszem — mondja Kolossá István —, hogy az embert bizonyos feltámadó pedagógiai hajlamok „taszítanak” az edzőség felé. Én is, szinte még gyerekfejjel örömet találtam a másokkal való foglalkozásban, így szinte természetes

volt számomra, hogy megszerezvén a társadalmi oktatói papírt, már érettségiző diákként ott nyüzsögtem a medence partján.

És aztán ott Is ragadt. 1957 óta van klubnál, előbb a Bp. Spartacus majd a majd a Bp. Építők, aztán két évre Dorog következett, s 1964-ben állapodott meg a zöld-fehér színek mellett. Beszélünk a sikerekről, amelyeknek kapcsán elsősorban is azt az örök igazságot említi, hogy a kudarcok mélyebben maradnak meg az emberben. Tanítványokat emlegetünk és érezhetően átmelegedik az edző hangja. Különösen ha a két legkedvesebbről beszél, két felfedezettjéről, Cseh Lászlóról és Lázár Péterről. Pedig ma már egyik sincs a keze alatt.

— Pétert annak idején én hoztam fel Dorogról. Nagy tehetség volt. Bizony fájt, amikor Mexikó után felhagyott az úszással, de ismerve képességeit biztos vagyok benne, hogy öttusázóként is megállja majd helyét.

Igen, mert áz edző (nem teszi hozzá, hogy — jó edző!) sohasem csak a versenyzőt kell, hogy lássa tanítványában. Az emberre, a formálódó fiatalra is tekintettel kell lennie. Végső soron éppen ez adja meg ennek a hivatásnak a szépségét. Kolossá éppen ezért

az edzői munka talpköveinek a következőket tartja: 1. a legdöntőbb dolog a gyerekek szeretete; 2. jó kapcsolat a környezettel (szülők, iskola) és csak ezután következik a sokak által első helyen említett feltétel; 3. lehetőség az az edzésekre. Nem mintha az FTC úszói e tekintetben olyan jól állnának (hajnali ötkor kell kezdeniük a Sportuszodában, hogy edzeni tudjanak!), hanem mert érzi, tudja — az emberi feltételek a sportban is elsődlegesek.

BERECZ BÉLA

A klub evezős szakosztályának egyik edzője. Fiatal ember, huszonhat éves. Tulajdonképpen még ő is ott ülhetne a hajóban, s hogy már nem ül, kicsit a balszerencse rovására is írható. 1961-től versenyzett, 1968 végéig a Bp. Honvéd színeiben, aztán egy évig a BEAC-ban. Eredményei közül egy-egy felnőtt bajnoki cím emelkedik ki. Aztán 1969-ben pár nélkül maradt, s nem találván megfelelő társra, inkább kiszállt á hajóból. A parton azonban ott ragadt ő is, mint annyian mások.

Nem könnyű elszakadni a víztől, aki próbálta már az tudja csak igazán. 1970- ben még a BÉAC-ban ed- zősködött, most második

18