Fradi-híradó (1971)
1971. október
Látogatás Páncsicséknál A magyar—jugoszláv mérkőzés után a csapat tagjai a Budapest Szállóban vacsoráztak. Jó volt a hangulat, nyert a válogatott. Az egyik asztalnál Páncslcs Miki Olt. Sűrűn nézett órájára. — Hová készülsz — kérdezte valaki. — Ügy érzem, megjött a feleségem Olaszországból. — Táviratot kaptál? — Nem, néhány nappal későbbre terveztük a visszaérkezést, de azt hiszem még ma találkozunk. — Hát akkor, siess, Miki! Másnap délután az Üllői úton találkoztunk. A Ferencváros előkészületi mérkőzést játszott. — Ml újság otthon, Miklós — kérdeztük. — Megéreztem, hazajött a feleségem, megint együtt a család! Igaz, csak néhány órát töltöttünk így. Szombaton este folytatjuk a megkezdett beszélgetést. Nekem is van még bőven beszámolni valóm. Márta meg élményeiről beszél majd. Ketten hallgatjuk fiúnkkal, Dusánnal. — Nem rossz ez a gyakori elválás? — Megszoktuk. Amikor összeházasodtunk, tudtuk, hogy gyakran kell majd külön tölteni órákat, napokat, heteket. — Ilyenkor jó érzés hazatérni? — De még mennyire! Vár a feleségem, meg a fiam. Bezárkózunk. S azokban az órákban nincs foci. Ilyenkor tervezgetünk. A jövő egyre gyakrabban kerül szóba nálunk. — Tervek, álmok? — Nem szeretünk álmodozni! Inkább megtervezzük a jövőt, s igyekszünk megvalósítani elképzeléseinket. — Egyetemisták lettünk. Márta, Juhász Pista, meg én felvételiztünk az állam- és jogtudományi karra. Nekivágtunk a tanulásnak. — S össze lehet egyeztetni a focival? — Mindent elkövetünk, hogy öt év múlva sikerrel fejezzük be az egyetemet. Páncsics tehát doktor lesz. Felesége is. Egyelőre maradjunk még a jelennél. A középhátvéd a „foei- egvetemre” jár már évek óta. Hétről hétre vizsgáznia kell a Fradiban, aztán a válogatottban. Osztályzatai mindig jók. S ezt nem könnyű kivívni, mert Páncsics Miklóssal szemben nagyok a követelmények. Sokat várnak tőle a szurkolók, a szakemberek. Miki tehát nem hibázhat S ez még nem minden. Minden meccsen többet kell csinálnia, mint társainak. Most, amikor a középhátvéd játék reneszánszát éljük, egyszerűen nem lehet csak azt játszani, amit a klasszikus középhátvédek csináltak. Megnőtt az a terület, amit be kell játszani. A példakép ma már nem Mészöly, vagy Germano. Sokkal inkább Schnellin- ger, Moore. Az Üllői úti pálya szélén állunk. Épülnek a lelátó pilonjai. Minden a jövőről tanúskodik. Felépül a pálya, s ide költözik a csapat. Vajon nyer-e addig bajnokságot a Fradi? S ebben mennyi része lesz Páncsics- nak? — Amit lehet, mindent megteszek — mondja szinte önmagának! Hallgatunk. Várom, hogy folytassa vallomását. — Jól együtt vagyunk most! Bálint Lacival megértjük egymást középen. Géczi Pista végre bizonyította a válogatottban is, hogy nagyszerű kapus. — Lehet első a Fradi? — Ott leszünk az élen. Szoros küzdelemben dől el az elsőség, nem úgy mint most tavasszal. — Elégedett tehát? — A csapattal nagyon. — Es iáját játékával? — Nem. Soha nem szabad a babérokra ülni. Ha megelégszem azzal, amit tegnap nyújtottam, akkor ma még csak elmegy valahogy, de a következő meccsen elégedetlenek lesznek velem. — Ml ad erőt a megújuláshoz, ahhoz a mindig azQkiégea többhöz, ami ma már Páncsics Miklós sajátja? — Talán a leglényegesebb, hogy nagyon szeretem otthonomat. Feleségemet, a fiamat. Olyan nagyszerű dolog, hogy együtt vágtunk neki az egyetemnek. Érzem, hogy Márta kitűnő társam lesz, akitől csakis tanulhatok. Miki mindig visszatér beszélgetésünkben az otthonhoz. Milyen is a családi fészek, ahol erőt gyűjt a folytatáshoz? Várfok utca. Közel a Moszkva térhez, a zajhoz, s kőhajításnyira a várnegyedhez, a csendhez. Márta asszony — a megtestesült nyugalom. A fia, Dusán maga a vibráló, mindig tevékenykedő négyéves örökmozgó. Táncol, énekel, s ha kell focizik. Persze csak akkor, ha a papa a partner. Válogatós. Nem áll le akárkivel a folyosón focizni. — Szereti á futballt? — kérdeztem Márta asszonyt? — Nagyon! Ma már persze nem tudok úgy rajongani, mint régebben — vallja. — Nem volt mérkőzés nélkülem. Kényelmesebb vagyok. — Talán unja? — Szó sincs róla! Minden érdekel, amit a férjem csinál. Tehát a futball is. De ezen a nyáron nagyon lefoglalt a tanulás. Régen volt, amikor Mikivel érettségiztünk. Nagyon kellett tanulni e felvételire. És itt a fiam. Ha kimegyek egy mérkőzésre, három-négy órát is elveszitek az utazgatással. Inkább vele maradok itthon. — Együtt tanulnak majd öt éven át. — Tudom, nekem többet kell majd bejárni az egyetemre. De vállalom, hogy Mikinek átadjam, amit hallottam, tanultam. Megfogadtuk egymásnak; mindent megteszünk azért, hogy a másik is jól álljon helyt az egyetemen. A Fradinak köszönhetjük, hogy gondtalanul tanulhatunk. Tudja ezt Miklós is, s igyekszik a pályán jó játékkal meghálálni. Most már értjük Páncsicsot, miért siet mindig haza... VARGA BÉLA 19
