Fradi-híradó (1971)
1971. április
TERVEK VÁGYAK ELKÉPZELÉSEK Nincs könnyű dolga annak, aki Juhász Istvánnak, a Ferencváros válogatott játékosának levelet ír. Mert mi mindent kell felírnia a név után. Pillangó utcai lakótelep. Varga Gyula András park III. épület, III. lépcsőház, IV. emelet 25-ös ajtó. Persze, személyesen sem köny- nyebb az érdeklődőnek eligazodnia. Kérdezősködés, ide-oda csámborgás után végre eljutottunk a végcélhoz, s a csöngetésre Juhász Pista szökés feje bukkant elő a kisablak mögül. Pista végigkalauzol új birodalmán. A modern lakás, amelyet 1970 februárjában kapott, egyszerűen, de jóízléssel berendezett helyiségeiben csak úgy harsog minden az újtól. — Kivétel persze a sok könyv — mondja Juhász. — Feleségem a középiskolai, meg az egyetemi évei során egész könyvtárat vásárolt össze. TANULÁS Később így folytatta: — Tanulni kell. Lassan én is utolérem. Most kezdtem el az ötödik iskolát. _ 9 — A nyolc általános után a Bercsényi Miklós élelmiszeripari szakmunkásképzőt végeztem el. így szakmunkás lettem. Utána esti iskolába jártam, s gimnáziumi érettségit szereztem. Később beiratkoztam a vendéglátóipari technikumba. A különbözeti után a harmadik osztályba mentem, idén végzek. Január végén pedig elkezdtem a labdarúgóedzői iskolát is a TF-en. — Miért ez a nagy tanulási láz? — Versenyezni szeretnék a feleségemmel. Bár az évek számát tekintve én vezetek a tanulásban, Magdi messze megelőz engem, hiszen kész orvosi — Mi a végcél? — Szeretnék jogi doktorátust szerezni! Gyerekkorom óta vonz a jogi pálya. Hát ami azt illeti, elég nagy kerülő után jutok majd el 1972-ben a felvételiig. Észre sem vettük, már eltelt fél óra, s a labdarúgás szóba sem került még. Pedig Juhász Pista a labdarúgásban is végigjárta az összes „osztályt”. — Szóval a fociról is... — vette fel újra a beszélgetés fonalát. — Rendben, de akkor menjünk át a másik szobába, a trófeák közé. JUHÁSZ PISTÁÉKNÁL AZ ELSŐ ARANYAK Először egy bajnoki érmet vett elő. — Ezt még a „kölyökben” nyertem. 1960 szeptemberében igazolt le a Fradi. A háromban kezdtem, aztán úgy kerültem fel a kettőbe, majd az egybe. De szép évek is voltak azok! Tizenöt éves voltam, amikor az első aranyérmet a nyakamba akasztották. Két másik érmet mutat. — Ezek már ifi emlékek — meséli. — Az egyik a Caligaris-, a másik a viareggói torna aranyérme. Micsoda pompás ifi gárdája volt azokban az esztendőkben a Fradinak! — Mikor került az első csapatba? — 1963-ban. Emlékszem, a Pécs ellen léptünk pályára. Ügy szurkoltam, hogy nyerjünk, mert ha miénk a két pont, akkor nem tesz ki a Dodó bácsi a csapatból. Nyertünk, de én azért vajmi keveset tettem. Igaz, akkor lett belőlem középpályás. Azelőtt mindig csatár voltam. Közösen állítottuk össze „fociéletrajzát.” Az ifiválogatottban nyolc mérkőzést játszott. Az utánpótlásban tizenkét alkalommal kapott helyet. Ezután a B-válogatott következett 14 mérkőzéssel, majd az olimpiai csapat. — Mexikóban én is tagja lettem az olimpiai bajnok együttesnek. íme, a bizonyság — az aranyérem. — Tehát töretlen volt pályája? — Majdnem! 1969-ben elértem álmaim legszebbikét, nagyválogatott lettem. — Élmények? — Háromszor jutottam szóhoz. Nem volt szerencsém! Cserejátékos voltam a 3:3-as magyar—csehszlovák VB selejtezőn,szerepeltem a 0:2- es svédek elleni összecsapáson, majd az emlékezetes 3:2-es dán —magyaron, amikor Albert Flóri és Dunai Anti megsérült. Idehaza még soha nem játszottam a nagy válogatottban! Talán majd egyszer... Mert nem adom fel! Ismét a Fradiról beszélgettünk. — Nagyon szeretem az FTC-t! Soha nem mennék el innen. Háromszor nyertünk bajnokságot, kétszer ezüst érmet, s egyszer bronzot. — Sok szép emléke van? — De még mennyi! 1970 decemberében már a negyvenedik országba jutottam el a Ferencvárossal. — Melyik volt a jubileumi ország ? — Uruguay. Montevideóban egy kis fürdéssel meg is ünnepeltem. A LABDARÚGÓ FELESÉG Csengettek. Magda asszony érkezett haza. (Dr. Tóth Magdolna belgyógyász, a Tétényi úti kórház orvosa.) — Nehéz napom volt — mondta. — Jó, akkor, pihenésképpen beszélgessünk egy kicsit a futballról — ajánlottuk. — Én nem nagyon szeretem a futballt — vallotta be őszintén. — Mindössze ötször vagy hatszor láttam a Fradit. Ha a labdarúgást nem is szeretem túlzottan, a Ferencvárost annál inkább, mert Pista oly sok szépet mesél a klubról. — Hol ismerkedtek meg? — Természetesen a kórházban. Pista egyik rokonát látogatta meg, s ott találkoztunk. Akkor nem is tudtam róla, hogy labdarúgó. Csak később mesélte el. — Nehéz labdarúgó-feleségnek lenni? — Hát nem könnyű. Keveset vagyunk együtt, de megértem, sokat kell gyakorolnia. Ezt mint orvos, tudom magamról. Azt szeretném, ha Pista idén tovább fejlődne pályán, s a tanulásban is előbbre jutna. Közös vágyunk, hogy egyszer megszerezze a doktori címet. — Csak a jogtudományokban? — Elsősorban ott, s ha lehet akkor a fociban is — átvitt értelemben. Ismerem Pistát. Szorgalmas, igyekvő, aki lépésről lépésre küzdi előre magát. Nem született klasszisnak, de szorgalommal szinte mindent elérhet. VARGA BÉLA 12
