Fradi-híradó (1971)
1971. október
Huszonöt év a zöld-fehér színekért Huszonöt év, negyedszázad — majd egy fél emberöltő. Ennyit egy helyen eltölteni dicsérendő dolog. Akikről most szó lesz, huszonöt évet töltöttek el a Ferencvárosban. Ritka jubileum, szép példája a klubszeretetnek. Dalnoki Jenőt nem kell bemutatni, hiszen még élénken emlékezhetünk rá. Az új klubház társalgójában beszélgetünk az eltelt időszakról. — Hogyan kezdődött? — Az István gimnáziumba jártam és a Millenárison az egyik középiskolás bajnoki mérkőzés után valamelyik játékostársam édesapja szólt, hogy a Ferencvárosból akarnak velem beszélni. A beszélgetés megtörtént, azt kérdezték tőlem, akarok-e a zöld-fehéreknél játszani. Mindez 1946-ban történt... — Mikor került az első csapatba? — 1949-ben, méghozzá jobbhátvéd helyére. Aztán egy év múlva végleges csapattag lettem, s átkerültem a bal oldalra. A ferencvárosi védelem hosszú ideig Kéri, Kispéter, Dalnoki összeállításban szerepelt. — S meddig tartott a Játékospályafutás? — 1965-ben hagytam abba, úgy tudom, a magyar örökranglistán negyedik vagyok. — Mikor volt az első válogatottság? — 1951-ben a lengyelek ellen. — Ml van még a tarsolyban? — összesen tizennégy A-váloga- tottság, negyvenszer szerepeltem a B-válogatottban, egy olimpiai aranyéi egy bronzérem. — Ki volt a legveszélyesebb ellenfél? — Azt hiszem, csak egy nevet kell említenem: Sándor Csikar. — KI volt a példaképe? — Kispéter Mihály. Derék, becsületes ember volt. Minden fiatal labdarúgónak példaképe lehet. — sokszor kiabálta a közönség: „Jenő puha vagy,” — Most, hogy visszatekintek nyugodt szívvel állítom, nem voltam keményebb mint Kontha, Teleki vagy Lőrincz... és sorolhatnék még egy sereg játékost. — Legkedvesebb emléke? — 1952-ben Turkuban 2:l-re vertük a románokat az olimpián. — Mit csinál a focin kívül? — Tizenhét éve dolgozom ugyanazon a helyen, anyagbeszerző vagyok. — Hobbyja? — Könyveket gyűjtök. Könyvtáram hétezer kötetre rúg. Sok benne az első kiadós. Kedvenc témám Petőfi és a szabadságharc. — Meddig akar a labdarúgással foglalkozni? — Amíg élek. Bár főfoglalkozású edző nem leszek. — s ha újra lehetne kezdeni a huszonöt évet? — Ugyanúgy csinálnám végig. Dr. Szellő Ambrus huszonöt éve sportorvos a Ferencvárosnál. Ezalatt az idő alatt kilószámra írta a receptet, több kilométer hosszúságú statisztikát készített az ellenőrzésekről. S valószínű nem tudná megmondani, hány ezerszer kellett közbeavatkozni, segíteni, gyógyítani. Az Üllői úton a pálya szélén, a kiapadón beszélt Szellő dr. — 1945 tavaszán a Ferencváros akkori elnöke szólt nekem; háromnégy fiatal orvosra lenne szükség, akik rendszeres segítséget nyújtanának az egyes szakosztályoknak, örömmel vállaltuk, négyen kezdtük, de csak ketten maradtunk Juhász doktorral. — Elsősorban a sport és a klub iránti szeretet vezetett bennünket, amikor elvállaltuk ezt a munkát és ez a két tényező tartott itt bennünket huszonöt évig. Áz évek során működésünket a sérülések, betegségek megállapítása a véleményadás és a betegségek „szanálása” jelentette. A rendszeres sportorvosi munka természetesen akkor indult meg, amikor országos viszonylatban megszervezték ezt a hálózatot. Természetesen munkánk során az volt a jó, ha olyan szakvezetőkkel és edzőkkel dolgozhattunk együtt, akik megbecsülték munkánkat, szívesen vették igénybe segítségünket. 3 nem holmi szükséges rossznak tekintették az orvost, annak véleményét. — Huszonöt évi kluborvo6l munka tapasztalatai alapján, s három szakorvosi vizsgával a tarsolyomban az utánam jövő fiatal generációnak azt a tanácsot adnám: minden, esetben orvosi lelkiismeretük és szaktudásuk alapján döntsenek. — Soha nem készítettem saját használatra statisztikát, de ha számolni kellene, akkor sokezerre rúgna azok száma, akiket kezeltem, akiknek segítséget nyújtottam. Természetesen sokszor nemcsak mint sportorvos, hanem mint szakorvos is felkerestek a rászorulók. S milyen örömömre szolgált, hogy sikerült Mátrai Sanyit rendbehozni vagy a fiatalon betegeskedő Rákosit úgy meggyógyítani, hogy még most Is pályán van. — Zömmel a labdarúgóknál tevékenykedtem, sok-sok kedves emlék fűz hozzájuk. Bejártam velük a világot, megismertem más népeket, országokat, városokat. Csodás huszonöt év volt. Búcsúzás előtt ezeket mondta Szellő dr.: — Most 55 éves vagyok, s ebben az évben, mint röntgenorvos kérhetem a nyugdíjazásomat. Valószínűleg mint sportorvos is nyugdíjba megyek s ezentúl csak kedvtelésből fogok segíteni. Természetesen továbbra is a Ferencvárosban. Mind a két kiváló sportember megérdemli a megbecsülést, s nyugodtan állíthatjuk példaként az ifjú nemzedék elé. BORQ8S DEZSŐ 33
