Fradi-híradó (1971)
1971. október
mintegy 70 főnyi labdaszedőgyerek- gárda szájtátva bámulta a játékot. A Ferencváros számolatlanul rugdalta a gólokat. Egyik szebb volt, mint a másik. Mi pedig dolgoztunk. A kezdés pillanatától fogva mozogtunk a partvonal mellett, különböző szemszögekből örökítettük meg az akciókat. A játék könnyed voltára jellemző, hogy Vecsey Marietta megkérte Albertet: rúgjon egy gólt laposan a kapu közepébe, ő a háló mögül filmezi a jelenetet. Pontosan így történt: a labda mértani precizitással begurult a leselkedő kamera optikájába. Remek képsornak ígérkezett ez a gól... Óriási taps jutalmazta a játékot. Alig akarták leengedni a fradlstákat a pályáról, a fiúk több száz auto- grammot adtak, mire felöltözhettek. És ekkor lakodalomszerfl estebéd következett. Amit töltöttkáposztában, rántott csirkében, szilvás gombócban és tortában a hazaiak „fölvonultattak”, az minden várakozást fölülmúlt. Alig tudtunk mozdulni, amikor a hazautazáshoz készülődtünk. A falu vezetői biztosítottak: egy emberként ott fognak' szorongani másnap este a két-hérom tévékészülék előtt, hogy megnézzék saját magukat és a meccs néhány jelenetét a TV Híradóban. Szeretettel búcsúztattak, mi pedig a jól végzett munka és a bőséges táplálkozás okozta tes- pedtséggel nyúltunk el az autóbusz ülésein. Pesten Mátrai és társai is azzal váltak el tőlünk, kíváncsian várják: hány gólt tudtunk megörökíteni a mérkőzésen? Szerintük keveset, mi pedig bizonygattuk, hogy legalább hatot-hetet. Majd meglátjátok holnap — mondtuk magabiztosan. Hát nem látták meg. Sem ők, sem a vendéglátó falusiak... Másnap reggel ugyanis az egész filmanyag, az első kockától az utolsóig, tönkrement a laboratóriumban. Megismételhetetlenül kárbaveszett minden munkánk... Teljesen össze voltam törve. Szégyelltem magam — pedig nem voltam hibás —, amikor lemondó táviratot küldtem a Fejér megyeieknek, s telefonáltam az FTC-nek. Hogy mit gondoltak, azt sejtettem ... Még ma is, amikor felelevenítem ezt az emléket, rossa a lelki ismeretem. Olyannyira, hogy nem is írom meg: melyik faluban történt ez az eset. Hátha ők már elfelejtették ... V1TÁR ROBERT /# * \ß Egy enberöltő a Fradi pályán Van abban, valami jelképes is, hogy az öreg lelátó egy maradványa még ott szürkéllik a modem klubházzal szemben, s oldalában egy pici lakásban, az egykori és mai gondnoki lakásban húzódik meg Fáncsi Ferenc családjával. Túlzás nélkül lehet mondani, hogy nemcsak itt éli az életét, de itt élte is. Már az apja is a Fradi-pályán dolgozott, s ő hétéves kora óta lakója, majd sportolója, edzője és végül gondnoka az FTC-nek. Ahogy sorolom ezeket a jubiláris tényeket, sűrűn és egyetértőén bó- lintgat a gondnok: „Bizony az idén töltöm be a hatvanat!” Akkor születésnapi köszöntő is ez a cikk. „Vagy búcsúztató” — mondja. O tudja, melyik öltöző kié, hol van szabad hely és meddig, mikor és mit kell vonalazni. Hány generációnak viselte gondját a gondnok? „Hű, ha én azt mind tudnám! Itt zsong körülöttem az a sok sportoló, csak azt veszem észre, hogy kiöregednek mellőlem és én — maradok.” Hiába a sport rakétasebességgel változó világában, csak a gondnok évei cammognak földi gyorsasággal. „Hogy elrepült az idő! Nemrég még Toldi, Kohut, Sárosi volt a Fra- di-futball. De ismerem és szeretem én az utódokat is. Flóritól a kölyök- játékosokig mindenkit. Minden Fra- distát.” „Féncsi-spori” voit teniszezője, majd teniszedzője, jégkorong és gyeplabda játékosa a Fradinak és közben gondnoka is. Volt idő, amikor egyesületet változtatott, de lakást nem. „Hja, a kenyérkereset sok helyre elveti az embert, de bármit és bárhol dolgoztam, esténként jó volt hazajönni — a Fradiba ...” Valami gondnoki élmény, történet — unszolom emlékeit. De egy ilyet sem tart nyilván. A gondnok életét nem a történetek színesítik, hanem az, hogy örökké sportolók, fiatalok között van. Már- már engedném emlékeit, amikor felcsillanó szemmel megkérdezi, hogy nem lehetne-e gondnoki élmény helyett sportolói élményt mondani? Dehogynem! Bocsánatkérőleg hozzáteszi, hogy azért kicsit gondnoki is, hiszen csak úgy fordulhatott elő, hogy a Fradi- pályán lakott. „Már régen nem játszottam a gyeplabda-csapatban, már ebből is olyan kiöregedőfélben voltam. A bajnokságot eldöntő mérkőzésre került a sor, itt a Fradi-pályán. Meg is akartam nézni, de hogy-hogy nem —- elaludtam. Arra ébredek, hogy ráznak: »Kelj fel Fáncsi az istenért, neked kell játszani!« Na, azt hiszem még soha, olyan gyors nem voltam, mint amikor kiugrottam az ágyból, messziről locsoltam meg magam hideg vízzel, hárman is öltöztettek, mint valami menyasszonyt. A Postás ellen játszottunk, én balszélsőt. Kicsit még álmosan kóvályogtam, amikor elém került a labda, szóval — luftot ütöttem. Szerencsére, mert addig tekergeti utána a meglepett postások között, míg gól lett. Ezzel a góllal nyerte a Fradi akkor a gyeplabda-bajnokságot.” Nevetve meséli, de látni rajta, hogy még ma is büszke arra a „luftra” ... Emlékeztetem arra, amit az elején mondott: lehet, hogy búcsúztató ez a cikk? „Nahát, ha gondnoka már alig leszek az új pályának, de nézője még szeretnék lenni!” Üjra meg újra megszakítják a beszélgetést, hiába a gondnok nélkül még egy sima hétköznap sem megy el. Szereti csinálni. Szereti a nyüzsgést, az új arcokat és a régieket. Csiklandozza a hiúságát, hogy neki semmi egy autogrammot megszerezni valamelyik kis srác részére. Fia a Fradiban jégkorongozik. Amikor azt kérdem, hogy mit szólt volna hozzá, ha egy másik egyesületben sportol, csak néz, mint akinek az értelméig nem is jut el a kérdés. Magam is belátom, hogy ezt nem lett volna szabad kérdeznem. Fáncsi Ferenc 53 éve lakik a Fradi-pályán. Abból a lakásból nem vezethetett más sportegyesületbe a fia útja ... Egy emberöltő a Fradi-pályán!... Mennyi nagyszerű sportesemény, szép diadal és fájó kudarc lehet ennek az ötvenhárom évnek a krónikájában! De Fáncsi Ferenc nem vezetett naplót. „Csak” csinálta a dolgát. S mivel olyan fiatalos kedvvel csinálja most is, legyen ez a cikk születésnapi köszöntő. Jó egészséget, Jókedvet és boldog születésnapot Fán- csi-spori! RÉTI ANNA 15
