Fradi-híradó (1971)
1971. október
FRADI FUTBALLTtfRTÉNELEM (IV.) Az 1911-es évet már új otthonában, az Üllői úton kezdhette az FTC, mert februárra elkészült az „A” lelátó, az Üllői úti oldalon pedig a fedett állóhely. Az első mérkőzés február 5-én, amolyan pályaismerkedésnek szánták, barátságos találkozót rendeztek az URAK csapatának részvételével. A hivatalos pályaavatás február 12-én volt, az örök rivális az MTK ellen. Ezen az emlékezetes találkozón a következő összeállításban lépett pályára az FTC: Fritz — Rumbold, Manglitz — Weinber, Bródy, Payer — Szeitler, Weisz, Koródi, Schlosser, Borbás dr. A kezdőrúgást Bárczy István polgármester végezte és egetverő buzdítás közepette indult el a labda 90 perces útjára. Óriási becsvággyal és hatalmas iramban küzdöttek a játékosok. Az első gól Slózi nevéhez fűződik, sőt a másodikat is ő rúgta 11- esből. Végeredményben a pályaava- tón 2:1 arányú FTC-győzelem született, ami egyúttal az újabb elsőséget az 1910—11-es bajnokságot is eredményezte. Ezeket az éveket Schlosser Imre egyedülálló játékosegyénisége, népszerűsége jellemzi. Karika lába, ma már legendának számító játéka fogalom volt. Az iránta való lelkesedés átterjedt a mindennapi életbe, behatolt a gyárak, hivatalok, iskolák falai közé. Népszerűsége vonzotta az újabb és újabb nézőket, egyre nőtt a labdarúgás, az FTC-kedvelők száma. Slózi és társai kitűnő futballt mutatnak, az ország vitathatatlanul legelső labdarúgó csapata a mienk volt. A csapat azonban nem tudta lemérni igazi tudását nemzetközi szinten. Azt a néhány nemzetközi mérkőzést, amelyeket az elmúlt évek folyamán vívott, nem lehetett igazi fokmérőnek tekinteni. Hosszú levelezés és tárgyalás után sikerült az egyesület vezetőinek létrehozni egy komoly mérkőzéssorozatot. Lapozzuk fel egykori kiváló kapusunk, Ungár Gyula jegyzeteit, ebből megtudjuk: hogyan túrázott az első magyar csapat 60 évvel ezelőtt. Az igazi amatörök „1911. decmber 20." este 6 óra. Vonatunk lassan, méltóságteljesen kigördült a Nyugati pályaudvar csarnokából. Sok szurkoló, vezető kísérte ki csapatunkat, s az MLSZ elnöke, Kárpáthy Béla meleg szavakkal búcsúztatott. Most, hogy elindult a vonat, kissé meghatódva ültek mellettém a játékostársak, hiszen majd egy hónapig távol leszünk Budapesttől, szeretteinktől. Malaky Mihály a túra szervezője, a csapat „atyja” kis nemzetiszínű zácslóká- kat adott minden játékosnak. A túrával kapcsolatban az egyik sportot kedvelő utas kérdéseire Malaky így válaszolt: „Tekintettel arra, hogy játékosaink színtiszta amatőrök, a vasúti költségen és ellátáson kívül semmi néven nevezendő anyagi juttatást nem kaptak. Általában 200 korona zsebpénzt hoztak magukkal, ami bizony nem kis pénz. De tekintettel arra, hogy a cigarettától kezdve a képeslapig mindent saját pénzükön kell megvenni, szükségünk van erre az összegre. Most a vonaton csak 12-en vagyunk, én mint a túra vezetője, Uhlyarik Béla vezetőségi tag és tolmács, a játékosok közül pedig: Ungár, Manglitz, Geiser, Weinber, Blum, Weisz, Koródi, Pa- taky, Szeitler és Fritz, aki tulajdonképpen csak jutalomból jön velünk, novemberben ugyanis az egyik mérkőzésen eltörte a karját, öt válogatott játékosunk Rumbold, Payer, Bródy, dr. Borbás és Schlosser csak Berlinben csatlakozik hozzánk. ók öten már vasárnap Münchenben a válogatottban játszottak, s győztek 4:l-re.” December 21: Berlin „A Friedrichstrasse-i pályaudvarra érkeztünk. Slóziék már vártak bennünket, s így együtt volt az egész társaság. Villamoson átmentünk egy másik pályaudvarra és már indultunk is Hamburg felé. Ellenfelünket a Viktóriát 5:3-ra sikerült legyőzni. Három napig tartózkodtunk a városban, megnéztük a világhírű Hagenbeck féle állatkertet, kimentünk a kikötőbe és megcsodáltuk a hatalmas tengeri hajókat. Karácsony másnapján átutaztunk Brémába. Két óra alatt odaért vonatunk, s egy nagyon szép mérkőzésen a Bremen SC ellen 5:0-ás győzelemmel a tarsolyunkban, rózsás hangulatban utaztunk vissza Hamburgba. Itt búcsúzóul nagyszabású vacsorát rendeztek tiszteletünkre. A következő nyolc napot Berlinben töltöttük. Megnéztük a múzeumokat, voltunk fedett jégcsamokban, bementünk a világhírű Wertheim-féle áruházba. Felmentünk a Siegesseillére. Ez egy rendkívül magas emlékmű, amelyet az 1870-es franciák elleni háború győzelmére emeltek. Közel 300 lépcső vezet fel rá, tetején félelmetes nagy kilengést tapasztaltunk. Megcsodáltuk az egész Berlint behálózó büfé-rendszert. Egy 20 pfenninges pohár sör mellett annyi zsemlét lehetett elfogyasztani, amennyit az ember csak akart. Egyáltalán semmiféle étkezőhelyen kenyérért külön nem kellett fizetni.” „Szilveszter napján a Hertha ellen mérkőztünk. Eléggé durva mérkőzésen, pártos bírói tévedésekkel feltüzelt küzdelemben 4:2-es FTC-győzelem született. Látványos volt a Szilveszter este Berlinben. Az utcákon ember-ember hátán tolongott, s dudálva, kereplőket forgatva várták az új évet. Mi szép csendben hazamentünk és az otthoniakra gondoltunk. Éjfélkor a szálló bárjában egy-egy kís kupica likőrrel kívántunk egymásnak boldog új évet. Ezután mindenki felment szobájába. 1912. január elsején a német bajnokcsapat, a berlini Preussen volt az ellenfél. Ez a csapat jobban, szebben is játszott, mint a Hertha. S mivel az FTC is tudása legjavát adta — nagyszerű mérkőzés kerekedett. A közönség nagy tapssal köszönte meg a szép élményt, még azt sem bánta, hogy kedvenceit 7:2-es vereség érte. Este a vendéglátók nagy vacsorát adtak tiszteletünkre. Éjfél körül egyenesen a pályaudvarra mentünk, s beszálltunk a hollandiai Vlissingen kikötőváros felé induló gyorsvonatba. Hamar elaludtunk, s mire felébredtünk, már mélyen bent jártunk Hollandiában. Gyönyörködtünk a jellegzetes holland tájakban, szélmalmokban, népviseletekben. Átszálltunk a hajóra, amely az angliai kikötő felé hamarosan el is indult. Alig helyezkedtünk el a hajón, megszólalt a gong, melynek hangja ebédhez hívott. Nagyon éhesek voltunk. Az első fogás 8
