Fradi-híradó (1971)
1971. július
300 bajnoki - az NB I-ben — Gratulálok, Gyulát — Hányadik Jókívánságot hallod? — Körülbelül az ezrediket. — Ideges vagy? — Mintha most Játszanék először az NB I-ben. — Nyer a Fradi ma? — Biztosan! Május 9-én, Székesfehérvárott a Videoton mérkőzés előtt beszélgettünk Rákosi Gyulával, a jubileumról. Háromszáz bajnoki az NB I- ben! Egész korszak. Mi minden is történt ezalatt a Ferencvárossal? Például négyszer nyert bajnokságot a zöld-fehér gárda, s a magyar csapatok közül elsőként és eddig egyetlen alkalommal szerzett rangos kupát, a VVK-t! Leültünk helyünkre, figyeltük Gyuszit Az első félidőben nem ment a játék. A Videoton rohamozott és vezetést is szerzett. A szünetben összefutottunk a folyosón. — Nem, az nem lehet, hogy éppen a mai meccsen maradjunk alul. Nem volt sem elkeseredettség, sem kétségbeesés a hangjában. Bízott a csapatban, s önmagában. A második félidőben aztán minden megváltozott. Gyula hajtott, tüzelte társait. Jól hallatszott a lelátón is: biztatja a fiatalokat, Füsit, Bálintot, meg a többieket. A tények ismertek. Két gól Rákosi átadásából született. A mérkőzés végén néhány percet beszélgettünk. — Boldog? — Nagyon! A jubileum sikerült. A fiúk szép ünnepről gondoskodtak az én számomra is. — Ügy véljük, jelentős része van a győzelemben. — Nem tettem mást mint annyit, hogy igyekeztem. A beszélgetést másnap a Fradi Szállóban folytattuk. Nem véletlen, hogy Gyuszi oda invitált minket. A hatalmas ablakon csak úgy zúdult be a napfény, a levegőben frissen kaszált fű illata terjengett. — Ez az én világom — mutatott körbe Rákosi —. Szinte minden fűszálat ismerek itt. Jövőre lesz húsz esztendeje, hogy a Fradiba kerültem. De régen is volt... Hagytuk, hadd beszéljen emlékeiről. — Egészen kis gyerek voltam, amikor apám 1952 őszén elhozott a Fradiba. Száger Miska bácsi, amikor meglátott, nem állhatta meg szó nélkül: „Mit akar ez a vékony kis kölyök? Aztán tudsz focizni? Na jó, — döntötte el sorsomat — elférsz a többi között”. — Gondolta volna, hogy valaha is válogatott lesz? — Még az is messzi álomnak tűnt, hogy valaha is beférjek az első csapatba. — Mégis elég hamar elérte! — Igen! 1957-ben szerepeltem először az első csapatban. A Szombathely alaposan elpáholt minket. Simán kikaptunk 3:l-re, de az egyetlen gólunkat én lőttem. — Apropó, gól! — Hány gólt rúgott az első csapatban? — összesen hatvanat a háromszáz meccsen. Tehát minden ötödik mérkőzésen egyet De — azt hiszem, nem is ez volt az én elsőrendű feladatom. (Kis szünet következett beszélgetésünkben. Gyuszi rendezgette gondolatait, ml pedig Rákosi ÚJ irányt adó Játékfelfogásáról készítettünk néhány mondatos tanulmányfélét. Rákosi színrelépésével a zöld-fehéreknél és a válogatottban Is bizonyos változások következhettek be. Megjelent az a típusú balfedezet, vagy taktikai feladattal megbízott szélső, aki beszáguldozta a pályát, szerelt, Indított, a második hullámban megérkezett a támadások befejezéséhez. Mindezt nagyszerűen csinálta hosszú éveken át a mérkőzések első percétől az utolsóig. Ragyogó beadásai, ravaszul nyesett labdái mindig megtalálták Albertet és társait, Így aztán hullottak a gólok. 1967-ben például 85 alkalommal került az ellenfelek kapujába a labda a harminc mérkőzésen. — Bírja még, Gyuszi? — De még mennyire! — Mi ad erőt, 33 évesen? — A bizalom és a szeretet. — Egy időben nem sok része volt benne! — Azt hittem, végem van. öregnek kiáltottak ki, nem bíztak, nem hittek nekem. Rosszabbul éreztem magam, mint a súlyos sérültek. Most már ez a múlté. Számomra minden mérkőzés tíjabb szép feladat, amelyet igyekszek jól megoldani. Fordítottunk a beszélgetés menetén. — A Fradin kívül a válogatottakban is megállta a helyét. Milyen csapatokban játszott? — Az ifiválogatottban csak egyszer jutottam szóhoz, aztán jött az utánpótlás. Nem tudnám megmondani mennyiszer sikerült játszanom. Nagyon sokszor, azt tudom. A következő állomás az olimpiai együttes. 1960-ban, Rómában csak a harmadik helyet szereztük meg, pedig micsoda nagy csapatunk volt! Albert játszott középcsatárt, játszott a Fradiból Vilezsál, Dalnoki, Orosz. Ké- sőb nagyválogatott lettem, összesen 41 alkalommal játszottam a legjobbak között. — Nagy élmények? — 1960-ban kerültem be a csapatba. Ott lehettem két világbajnokságon. Előbb 1962-ben, aztán 1966-ban. Nekem minden mérkőzés élmény volt. Hallgatni a Himnuszt, játszani a meggypiros mezben. Aki ezt nem érte meg, vagy nem tudja átérezni, az nem is tudja milyen óriási dolog. Mind a 41 mérkőzés élmény volt. Kár, hogy nem tudtam többször bekerülni a legjobbak közé. Szép lett volna az 50 válogatottság! — És most, hogyan tovább? — Szeretném megérni a 350. mérkőzést. Ehhez az kell, hogy legalább 1972 végéig játszhassak a Fradiban. Akkor leszek 34 éves. De ha nem megy, akkor előbb abbahagyom. Csakis teljes értékű harcosként akarok játszani a csapatban. De — úgy érzem, sok van még bennem. Aztán? Edző leszek. Ha igényt tartanak rám, soha nem hagyom el a zöldfehér klubot. A beszélgetést befejeztük. A zöld gyepen már megjelentek Albert, Pán- cslcs, Novák, meg a többiek. Elkezdődött a felkészülés a következő mérkőzésre. Gyula sietett. Nem akart egyetlen percet sem veszíteni. Mert ő Igazán tudja, hogy a fociban Is a munka visz előbbre. VARGA BÉLA Mint csapatkapitány a Ferencváros—örgryte VVK mérkőzésen
