Fradi-híradó (1971)
1971. július
Indulás előtt a reptéren. Balról: Fenyvesi, Mészöly, Solymosi, Baróti Lajos, Nagy I, Sípos tékosa lett. S akárcsak fivére, ő is szélső volt, de nem a bal-, hanem a jobboldalon játszott. Megkezdődött az 1962-es őszi bajnoki idény — sokkal erősebb csapatokkal, mint a korábbi esztendőkben. A Fradi nagyon szeszélyesen szerepelt: 1. Bp. Honvéd, 19 pont ... 6. Ferencváros, 14 pont Mészáros József edző azonban nem kedvetlenedett el. — Majd tavasszal... — mondta. A tavasz valóban sok izgalmat ígért, de nemcsak a Ferencvárosnak, hanem a válogatottnak is. Car- diffba utaztak, a Wales elleni Nemzetek Kupa-mérkőzésre. Egy pont elérése volt a cél, ez már a továbbjutást jelentette. És megint micsoda meccs volt! Mintha tizenegy robotember játszott volna! — Hogy itt egy pontot szerzünk? Nehogy egy „sima ötöst” kapjunk! — mondtam magamban, amikor az egyik védő akkorát taszított rajtam, hogy majd* kiszálltam a lelátóra. — És a játékvezető? ö volt a tizenkettedik walesi! Igazán semmi sem volt, mégis megadott egy tizenegyest a hazaiaknak, amit a ragyogóan védő Szentmihályi sem tudott hárítani. 0:1 után még nagyobb erővel küzdöttünk, és már csak percek voltak hátra a mérkőzésből, amikor Tichy a jobbszélen (!) „ellőtt” Williams mellett... — Tüske! — kiáltotta, és pontosan lábra adta a labdát. Fenyvesi tovább futott vele, beemelte a kapu elé: — Lajos! De mi történt? Lajos a földön ... Igen, igen, ez az igazi tizenegyes! És Tichy mesteri módon lőtte a labdát a hálóba, 1 :1 lett a végeredmény, továbbjutott a csapat. Lajos a válogatottban nagyszerű társ volt, a bajnokságban viszont az egyik legnagyobb ellenlábasa. Megkezdődött a futball-üldözési verseny „Mészáros-recept” szerint. A Honvéd a tavaszi első fordulóban kikapott, a Fradi győzött — csökkent a hátrány. Így ment ez hétről hétre, a szerencse is a zöld-fehérek mellé szegődött, s a 20. forduló után már ez állt a tabellán: 1. Ferencváros — Pontosan emlékszem. A Honvéd visszaesett, az Üjpesti Dózsa lépett a helyébe. Következett a számunkra döntő 25. forduló. Tarjánba utaztunk. Az autóbuszon egymás mellé ültünk öcsémmel. Meggy esi Lajos, a busz „pilótája" alaposan rálépett a gázra, szinte elsuhantak mellettünk a kilométerkövek. Már félúton lehettünk, amikor öcsém oldalba bökött. „Mi lesz, Máté?” Én is erre gondoltam. Tíz éve játszottam már a Ferencvárosban, bajnokságot még egyszer sem nyertünk, de úgy éreztem, ilyen közel soha nem voltunk hozzá. De Tarjánból két pontot elhozni nagyon nehéz, és ha Be- néék Pécsett is nyernek, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. Talán ... Sokan várták a csapatot, Pestről is több százan jöttek el biztatni kedvenceiket, gondolva arra, hátha... hátha bajnokot avatnak. Heves volt a játék, a bányászok vezetést szereztek, de a két Fenyvesi ezen a napon „csodát” művelt. A 25. percben Albert átadásából az egyébként nem túl gólerős Józsi egyenlített. De ez még kevés volt. Máté következett, a hajrában gyönyörű egyéni alakítás után bombagólt lőtt. 2:1! És az Üjpest? Pécsett kikapott! Mindkét Fenyvesi bajnokcsapatnak lett a tagja és Máténak pályafutása alatt ez még háromszor sikerült. Gólkirály! Ezt a címet soha nem nyerte el, s egyébként is, a szélső csatárok közül csak ritkán sikerül egy-kettőnek feltornáznia magát a „gólgyárosok” közé. Máté 346 bajnoki mérkőzésen 86 gólt szerzett, a válogatottban mindössze nyolcat, de hogy-hogy nem, ezek a legtöbbször aranyat értek. Így 1965 júniusában is, amikor tíz nap alatt két 1 :0-ás mérkőzés után ezt írták az újságok: Góllövő: Fenyvesi dr. Bécs, világbajnoki selejtező. „Itt a nagy alkalom, hogy visszafizessünk a magyaroknak a sok vereségért !...” — tüzelt a bécsi sajtó. Bizony jól játszottak az osztrákok! Ügyesen szövögettek, helyzeteket is kidolgoztak, a kapujuk előtt pedig jól tömörültek. Már mindenki a szünetet várta, a játékvezető is egyre gyakrabban nézte az óráját. De ekkor Kremser, az osztrákok védője, szabálytalankodott Rákosival szemben. „Feri!... Feri!...” — kiáltotta Albert a szabadrúgáshoz készülődő Benének. Feri benyeste a labdát, de közben Albertet hárman is körülvették. Fenyvesi szinte a másodperc tört része alatt felismerte a helyzetet, berobbant a védők közé és öthat méterről előrevetődve kapura fejelt. A labda a meglepődött Szan- wald hasa alatt bevágódott a balsarokba. Góóól! — kiáltották a stadion magyar szurkolói. S ezzel az egy góllal a magyar válogatott nagy lépést tett Anglia felé. Tíz nappal később Torinóban a Vásárvárosok Kupájának döntőjében a Juventus ellen Fenyvesi megismételte bécsi bravúrját. — Drámai mérkőzést vívtunk, akadtak percek, amikor úgy éreztük, hogy az olaszok nem tizenegyen, hanem kétszer annyian vannak a pályán, mint mi. Roham rohamot követett, de Géczi Pista ezúttal káprázatosán védett. Akár egy párduc, úgy vetette magát a kapujára záporozó lapos és magas lövésekre. A szünetben fáradtan ültünk le az öltöző padjára. „Legalább egy gólt hozzatok ösz- sze, mi csak kihúzzuk majd valahogy — mondta Mátrai Sanyi. — Csak hosszabbítás ne legyen ...” És röpke negyedóra után minden kezdődött elölről. Hű, de nehezen teltek a percek! Aztán, mintha már nem lett volna annyi puskapor az olasz támadásokban, a Fradi magához tért. Jött a hajrá. Szabadrúgás harminc méterre az olasz kaputól, Novák ívelte előre a labdát, és akárcsak Bécsben, itt is mindenki Albertre vigyázott... Máté viszont ugyanolyan váratlanul, ugyanolyan mozdulattal, mint a Práterben, előrevetődött és a labda a hálóban kötött ki. 1:0! De hol van Albert?! Mi történt? Albert a félpálya felé rohant, a játékvezető után: szabadrúgást reklamált ... — Várjál, várjál — kiáltotta Rákosi. — Gól volt! — Micsoda?! Gól? Flóri ugyanis az olasz „húsdarálóban” a földre került, nem láthatta Máté újabb bravúrját. KOZÁK MIHÁLY 13
