Fradi-híradó (1971)

1971. július

Indulás előtt a reptéren. Balról: Fenyvesi, Mészöly, Solymosi, Baróti Lajos, Nagy I, Sípos tékosa lett. S akárcsak fivére, ő is szélső volt, de nem a bal-, hanem a jobboldalon játszott. Megkezdődött az 1962-es őszi baj­noki idény — sokkal erősebb csapa­tokkal, mint a korábbi esztendők­ben. A Fradi nagyon szeszélyesen szerepelt: 1. Bp. Honvéd, 19 pont ... 6. Ferencváros, 14 pont Mészáros József edző azonban nem kedvetlenedett el. — Majd tavasszal... — mondta. A tavasz valóban sok izgalmat ígért, de nemcsak a Ferencváros­nak, hanem a válogatottnak is. Car- diffba utaztak, a Wales elleni Nem­zetek Kupa-mérkőzésre. Egy pont elérése volt a cél, ez már a tovább­jutást jelentette. És megint micsoda meccs volt! Mintha tizenegy robot­ember játszott volna! — Hogy itt egy pontot szerzünk? Nehogy egy „sima ötöst” kapjunk! — mondtam magamban, amikor az egyik védő akkorát taszított rajtam, hogy majd* kiszálltam a lelátóra. — És a játékvezető? ö volt a tizenket­tedik walesi! Igazán semmi sem volt, mégis megadott egy tizen­egyest a hazaiaknak, amit a ragyo­góan védő Szentmihályi sem tudott hárítani. 0:1 után még nagyobb erővel küzdöttünk, és már csak per­cek voltak hátra a mérkőzésből, amikor Tichy a jobbszélen (!) „el­lőtt” Williams mellett... — Tüske! — kiáltotta, és ponto­san lábra adta a labdát. Fenyvesi tovább futott vele, beemelte a kapu elé: — Lajos! De mi történt? Lajos a földön ... Igen, igen, ez az igazi tizenegyes! És Tichy mesteri módon lőtte a labdát a hálóba, 1 :1 lett a végeredmény, továbbjutott a csapat. Lajos a válogatottban nagyszerű társ volt, a bajnokságban viszont az egyik legnagyobb ellenlábasa. Meg­kezdődött a futball-üldözési verseny „Mészáros-recept” szerint. A Hon­véd a tavaszi első fordulóban kika­pott, a Fradi győzött — csökkent a hátrány. Így ment ez hétről hétre, a szerencse is a zöld-fehérek mellé szegődött, s a 20. forduló után már ez állt a tabellán: 1. Ferencváros — Pontosan emlékszem. A Hon­véd visszaesett, az Üjpesti Dózsa lé­pett a helyébe. Következett a szá­munkra döntő 25. forduló. Tarjánba utaztunk. Az autóbuszon egymás mellé ültünk öcsémmel. Meggy esi Lajos, a busz „pilótája" alaposan rálépett a gázra, szinte elsuhantak mellettünk a kilométerkövek. Már félúton lehettünk, amikor öcsém ol­dalba bökött. „Mi lesz, Máté?” Én is erre gondoltam. Tíz éve játszottam már a Ferencvárosban, bajnokságot még egyszer sem nyertünk, de úgy éreztem, ilyen közel soha nem vol­tunk hozzá. De Tarjánból két pon­tot elhozni nagyon nehéz, és ha Be- néék Pécsett is nyernek, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. Talán ... Sokan várták a csapatot, Pestről is több százan jöttek el biztatni kedvenceiket, gondolva arra, hát­ha... hátha bajnokot avatnak. Heves volt a játék, a bányászok vezetést szereztek, de a két Feny­vesi ezen a napon „csodát” művelt. A 25. percben Albert átadásából az egyébként nem túl gólerős Józsi egyenlített. De ez még kevés volt. Máté következett, a hajrában gyö­nyörű egyéni alakítás után bomba­gólt lőtt. 2:1! És az Üjpest? Pécsett kikapott! Mindkét Fenyvesi bajnokcsapat­nak lett a tagja és Máténak pálya­futása alatt ez még háromszor sike­rült. Gólkirály! Ezt a címet soha nem nyerte el, s egyébként is, a szélső csatárok közül csak ritkán sikerül egy-kettőnek feltornáznia magát a „gólgyárosok” közé. Máté 346 baj­noki mérkőzésen 86 gólt szerzett, a válogatottban mindössze nyolcat, de hogy-hogy nem, ezek a legtöbbször aranyat értek. Így 1965 júniusában is, amikor tíz nap alatt két 1 :0-ás mérkőzés után ezt írták az újságok: Góllövő: Fenyvesi dr. Bécs, világbajnoki selejtező. „Itt a nagy alkalom, hogy vissza­fizessünk a magyaroknak a sok ve­reségért !...” — tüzelt a bécsi sajtó. Bizony jól játszottak az osztrá­kok! Ügyesen szövögettek, helyzete­ket is kidolgoztak, a kapujuk előtt pedig jól tömörültek. Már mindenki a szünetet várta, a játékvezető is egyre gyakrabban nézte az óráját. De ekkor Kremser, az osztrákok vé­dője, szabálytalankodott Rákosival szemben. „Feri!... Feri!...” — kiáltotta Albert a szabadrúgáshoz készülődő Benének. Feri benyeste a labdát, de közben Albertet hárman is körül­vették. Fenyvesi szinte a másodperc tört része alatt felismerte a helyze­tet, berobbant a védők közé és öt­hat méterről előrevetődve kapura fejelt. A labda a meglepődött Szan- wald hasa alatt bevágódott a bal­sarokba. Góóól! — kiáltották a stadion magyar szurkolói. S ezzel az egy góllal a magyar válogatott nagy lé­pést tett Anglia felé. Tíz nappal később Torinóban a Vásárvárosok Kupájának döntőjé­ben a Juventus ellen Fenyvesi meg­ismételte bécsi bravúrját. — Drámai mérkőzést vívtunk, akadtak percek, amikor úgy érez­tük, hogy az olaszok nem tizen­egyen, hanem kétszer annyian van­nak a pályán, mint mi. Roham ro­hamot követett, de Géczi Pista ez­úttal káprázatosán védett. Akár egy párduc, úgy vetette magát a kapu­jára záporozó lapos és magas lövé­sekre. A szünetben fáradtan ül­tünk le az öltöző padjára. „Legalább egy gólt hozzatok ösz- sze, mi csak kihúzzuk majd vala­hogy — mondta Mátrai Sanyi. — Csak hosszabbítás ne legyen ...” És röpke negyedóra után minden kezdődött elölről. Hű, de nehezen teltek a percek! Aztán, mintha már nem lett volna annyi puskapor az olasz támadásokban, a Fradi magá­hoz tért. Jött a hajrá. Szabadrúgás harminc méterre az olasz kaputól, Novák ívelte előre a labdát, és akárcsak Bécsben, itt is mindenki Albertre vigyázott... Máté viszont ugyanolyan váratlanul, ugyanolyan mozdulattal, mint a Práterben, elő­revetődött és a labda a hálóban kö­tött ki. 1:0! De hol van Albert?! Mi történt? Albert a félpálya felé rohant, a játékvezető után: szabadrúgást rek­lamált ... — Várjál, várjál — kiáltotta Rá­kosi. — Gól volt! — Micsoda?! Gól? Flóri ugyanis az olasz „húsdaráló­ban” a földre került, nem láthatta Máté újabb bravúrját. KOZÁK MIHÁLY 13

Next

/
Thumbnails
Contents