Fradi-híradó (1970. szeptember)
A serdülő csapat a besztercebányai tornán. Aranylabdás gyerekek Sok szó esik mostanában — mégpedig a labdarúgó első csapat mérsékeltebb szereplése kapcsán —, a Ferencváros jövőjéről. Csakhogy... Volt már máskor is hasonló helyzetben a csapat, és voltak máskor is — borúlátó hangok. A Ferencváros mégis talpra állt! Miként talpra fog állni most is, akárcsak egész labdarúgásunk. A kettő ugyanis nem választható el egymástól. Mert a Fradi gyengélkedése összefügg a futballsportunk betegségével. A magyar labdarúgás — többek között —, azért is „beteg”, mert néhány vezető nagy egyesület — így a Fradi is —, enyhén szólva „hőemelkedéssel” bajlódik. E kínos helyzet, vagy ahogyan sokan fogalmazzák, a futballválság, nem fog örökké tartani. Mégpedig azért nem, mert vannak biztató, gyógyulást sejttető jelek is, például — a tehetséges, szorgalmas utánpótlásgárda. A soksok reménytkeltő fiatal... — Nekem is ez volt az első gondolatom, amikor megnyertük a körmöcbányai tornát — emlékezett vissza a csehszlovákiai sikerre Lo- godi László intéző. (Körmöcbányán, mint ismeretes, remek eredményt produkált a Ferencvárosi Sportiskola együttese, hiszen nem csak az első helyet szerezte meg, az immár hagyományos nemzetközi vetélkedőn, de az első hellyel járó „aranylabdán” kívül, a Fradié lett az úgynevezett sportszerűségi díj és FTC-játékos nyerte — Huller Róbert —, a gólkirály címet is.) Logodi László így folytatta: — Ügyes, szellemesen futballozó gyerekeink olyan sziporkázó játékot produkáltak némelyik mérkőzésen ,hogy önkéntelenül is azt gondoltam magamban: nem lesz itt semmi baj, amíg Óbudáról és Gödöllőről, Kelenföldről és kerületünkből ilyen ügyes és csupaszív srácok jönnek futballozni hozzánk ... Mint a Huller Robi, a Farkas Barna, aztán a Rdbb Tibi, meg Ohnhaus, akiknek technikai felkészültségét mindenki dicsérte odakint, pozsonyi és prágai szakember egyaránt. A kis Pilisiről nem is beszélek, aki ruganyosságával és labdafogásával, nem utolsósorban pedig Grosicsra emlékeztető gyorsaságával és reflexeivel egyenesen elbűvölte az edzőket. De dicsérni tudom a többieket is. Mindegyiket, egytől-egyig, hiszen volt olyan mérkőzés, hogy valóságos tapsvihar kísérte játékukat, ami nem csoda, hiszen 7:0-ra nyertek ama bizonyos mérkőzésen. Amikor pedig átvettük az aranylabdát, szűnni nem akaró ünneplés volt, olyan, amilyet nem értem még meg 50 esztendős sportpályafutásom alatt. Mindenki a Ferencváros nevét emlegette, és ez — csodálatosan jó érzés volt. Aztán arról beszélt az intéző, hogy a nagyszerű játék láttán, mindenki a siker titkait kérdezgette tőlük. — Különösebb titokról nem tudtunk beszámolni, amikor azonban a gyerekek neveléséről szabályos konzultáció kezdődött a vezetők és az edzők, körében, büszkén mondtam el, hogy fiaim jó játékát elsősorban annak tulajdonítom, hogy saját edzőink nevelik őket. Igazi, vérbeli Fradisták... Olyanok, mint Fenyvesi Máté dr., az egykori sokszoros válogatott balszélsö, aztán Hajabács Géza, aki tucatszám fedezte fel a múltban is a klasszis játékosokat, továbbá Rózsa Lajos és Agárdi Ferenc, akik szintén régóta foglalkoznak klubunkban az utánpótlás nevelésével. Elmondtam: óriási plusznak tartom, hogy ezektől az edzőktől azonban nemcsak labdát kezelni és fejelni, és nemcsak cselezni és centerezni tanulnak a gyerekek... Hanem azt is, ami még fontosabb: sportemberhez méltóan viselkedni és — szeretni az egyesületet. Ennek kapcsán sok szó esett arról, hogy a Fradi mindig úgynevezett nevelőegyesületnek számított. Boldogan újságoltam, hogy nevelő egyesület ma is, ami azt jelenti, hogy teljesen kiforrott, válogatott szinten futballozó játékost ritkán igazolunk. Arra ellenben volt már néhányszor példa, hogy „félig kész” játékosból, nem sokkal átigazolása után, a Fradiban lett válogatott, vagy — olimpiai bajnok. Kemény feltételekhez kötik a Fradiban a részvételt. Nem elég csak a focizás... Ezt példákkal is bizonyította Logodi László. Olyan gyerekek eseteivel, akik sírva mondtak búcsút a klubnak —, igaz, legtöbbjük, csak rövid időre —, mert rosszul tanultak, vagy mert a viselkedésükkel volt baj. Az ilyesmi azonban, szerencsére egyre ritkábban fordul elő, ahogyan Laci bácsi fogalmazta: „ritkul, mint tavaszi vetésben nyáron a pipacs ...” Mégpedig elsősorban azért, mert az edzők és a vezetők találékonyak és körültekintők. Nemrégiben például az történt, hogy gyenge tanulmányi eredménye következtében három srác is búcsúzni készült... Ráadásul három nagyon tehetséges gyerek, akik miatt bizony dilemmában voltak az edzők is. És akkor valakinek az az ötlete támadt — nem új, de jól bevált —, hogy a há- róm fiú mellé, három jó tanulót adnak. A távozni készülőknek ugyanis még hármas átlaguk sem volt az iskolában... A gyengék, miután együtt tanultak a jelesekkel —, mert vannak ám ilyenek is, például a kis Lévai 4,8-as, Farkas Barna 4,7-es — néhány hét alatt magukhoz tértek ... N. L. Az elnökség tagjai közül... Száraz István 1948 óta az elnökség tagja Lénárt Lajos dr. miniszterhelyettes Kökény István az ÉDOSZ titkára 15
