Fradi-híradó (1970. szeptember)

Berán Józseftől—Megyesi Istvánig 1224 FTC válogatott! Ez alkalommal az FTC játékosoknak a válogatottban való szereplését elemezzük részlelesebben. Felsorolásunk az 1902. október 12—1970. szeptember 27-ig terjedő időt öleli fel. Ez alatt válogatott csapatunk 445 országok közötti mér­kőzést játszott. A válogatottban 59 játékos szerepelt, ebből 94 az FTC tagjaként húzta magára a címeres mezt. A magyar labdarúgó válogatottban 446 mérkőzésen 5096 játékos kapott helyet, ebből 1224 FTC-játékos volt. 1 alkalommal 9 9 2 alkalommal 8 16 6 alkalommal 7 42 20 alkalommal 6' 120 43 alkalommal 5 215 78 alkalommal 4 312 95 alkalommal 3 285 80 alkalommal 2 160 65 alkalommal 1 65 55 alkalommal 0 —. összesen tehát 1224 válogatott játékost adott a Ferencváros. A válogatott mérkőzéseken együttesünk 1204 gól szerzett, ebből egyesületünk tagjai 289-et. 1913. április 27-én az FTC kilenc válogatottat adott a nemzeti tizenegynek. Sárosi György 1937. szeptember 19-én hét gólt lőtt a világhírű csehszlovák kapus, Planicska ka­pujába. Schlosser Imre 17 éves korában már válogatott volt és 38 éves korában is helyet kapott a legjobb tizenegy között, tehát 21 éven keresztül volt az országos válogatott tagja. 15 játéko­sunk húsz éven alul kezdte el válogatott szereplését és nem kevesebb, mint 21 FTC játékos volt túl a harmincadik évén válogatott. Érdekes Rokken Imre esete. Az FTC 1924. júniusban iga­zolta le. A nyári holtidény után két alkalommal volt váloga­tott, szeptember 14-én az osztrákok, majd 21-én Németország ellen. Ezután jó ajánlatot kapott Olaszországból és vándorbo­tot vett a kezébe. Mint FTC-ista két alkalommal volt tehát válogatott, viszont egy bajnoki mérkőzést sem játszott zöld­fehér mezben. Egyedülálló Huber Rezsőé is. 1926. június 6-án Csehszlo­vákia ellen játszott a válogatottunk. A 21. percben Kolenaty szabadrúgására Hajny ráfutott és közben térdével beleszaladt Fischer kapusba, aki ájultan esett össze. Huber állt be a he­lyére. Közben Kohut Vili hatalmas gólt rúgott Planicska háló­jába. Fischer rendbejött és elfoglalta helyét a kapuban. Huber tehát a labdához sem ért, mindössze két percig volt váloga­tott, mint FTC-játékos. 1931-ben védett ugyan a válogatottban, de már — mint Újpest-játékos. Ezek után soroljuk fel az FTC 94 válogatott játékosát: A felsorolás az FTC-ből való legtöbb válogatottság sor­rendjében történik. Az első számoszlop azt jelzi, hogy há­nyadik FTC játékosként volt válogatott (az 1-es Berán, a 94-es Megyesi), a név után a születési év, majd mikor volt először és utoljára válogatott. Ezt követően, hányszor volt összesen, hányszor az FTC-ből, hányszor más klubból. 84 Mátrai Sándor 1932 1956—1967 80 80 — 82 Dr. Fenyvesi Máté 1933 1954—1966 77 77 — 85 Albert Flórián 1941 1959 69 69 — 83 Dr. Sárosi György 1912 1931—1943 61 61 — • Schlosser Imre 1889 1906—1927 68 50 18 52 Lázár Gyula 1911 1931—1941 49 49 — 48 Toldi Géza 1909 1929—1940 46 43 3 86 Rákosi Gyula 1938 1960—1968 41 41 — 19 Blum Zoltán 1892 1912—1925 38 38 — 11 Rumbold Gyula 1887 1907—1914 33 33 — 6 Dr. Borbás Gáspár 1884 1903—1916 41 29 12 45 Turay József 1905 1928—1939 47 27 20 51 Korányi Lajos 1907 1929—1941 40 27 13 62 Sárosi Béla 1919 1939—1945 25 25 — 18 Pataky Mihály 1893 1912—1927 24 24 — 35 Kohut Vilmos 1906 1925—1938 25 23 Z 67 Rudas Ferenc 1921 1943—1949 23 23 — 55 Polgár Gyula 1912 1932—1942 26 22 4 17 Payer Imre 1889 1911—1918 21 21 — 73 Deák Ferenc 1922 1946—1949 20 18 % 8 Weisz Ferenc 1885 1905—1917 17 17 — 10 Bródi Sándor 1884 1906—1913 17 17 — 42 Takács II. József 1904 1923—1933 32 17 15 61 Gyetvai László 1918 1938—1942 17 17 — 20 Tóth (Potya) István 1891 1909—1926 18 16 Z 54 Háda József 1911 1932—1938 16 16 — 12 Kórody Károly 1887 1908 1912 15 15 — 4 Gorszky Tivadar 1883 1903—1910 14 14 — 81 Dalnoki Jenő 1932 1952—1961 14 14 — 90 Szűcs Lajos 1943 1967 14 14 — 28 Obitz Gábor 1899 1921—1930 15 13 z 75 Henni Géza 1926 1948—1953 16 13 3 69 Dr. Lakat Károly 1920 1945—1950 13 13 — 50 Lyka Antal 1908 1930—1934 12 12 — 64 Csikós Gyula 1913 1937—1946 13 12 1 88 Varga Zoltán 1945 1964—1968 12 12 — 36 Furmann Károly 1901 1925—1928 11 11 — 40 Bukovi Márton 1904 1926—1930 11 11 — 91. Páncsics Miklós 1944 1967 12 12 — 78 Kocsis Sándor 1929 1948—1956 66 10 56 56 Kemény Tibor 1913 1933—1937 9 9 — 25 Hungler IL János 1900 1920—1928 8 8 — 79 Budai II László 1928 1949—1959 39 8 31 32 Amsei Ignác 1899 1921—1931 8 7 1 33 Eisenhoffer József 1900 1920—1924 8 7 1 47 Berkessy Elemér 1905 1928—1930 7 7 — 63 Kiszely István 1914 1939—1940 7 7 — 26 Szabó József 1894 1920—1923 6 6 —­74 Kispéter Mihály 1919 1941—1953 10 6 4 3 Pokomy József 1883 1902—1905 5 5 — 49 Táncos Mihály 1905 1930—1932 5 5 — 80 Czibor Zoltán 1929 1949—1956 41 5 36 87 Novák Dezső 1939 1959—1968 9 5 4 1 Berán József 1883 1902—1904 4 4 — 7 Manglitz Ferenc 1882 1903—1909 4 4 — 30 Takács I. Géza 1899 1922—1932 4 4 — 70 Mike István 1924 1945—1947 4 4 — 5 Braun Ferenc 1886 1903—1907 3 3 — 14 Weinber János 1888 1909—1911 3 3 — 22 Feldmann Gyula 1891 1910—1920 10 3 7 24 Nemes Sándor 1898 1918—1919 3 3 — 37 Sándor József 1900 1925—1927 3 3 — 68 Nagy II. András 1920 1943—1943 3 3 — 93 Juhász István 1945 1969 3 3 — 2 Holtai József 1882 1902—1906 4 2 2 23 Wiener I. János 1896 1918—1919 2 2 — 21 Kiss Béla 1890 1914—1914 2 2 — 31 Schwarcz Ernő 1903 1922—1922 2 2 — 34 Rokken Imre 1903 1924—1924 2 2 — 41 Dán Vilmos 1903 1927—1927 2 2 — 44 Rázsó Mór 1897 1922—1928 5 2 3 57 Móré János 1910 1933—1934 3 2 1 58 Kiss Gyula 1916 1935—1937 2 2 — 60 Magda Béla 1911 1936—1937 3 2 1 65 Pósa Béla 1914 1940—1941 3 2 1 66 Finta Károly 1914 1940—1940 2 2 — 71 Sipos Vilmos 1914 1945—1946 2 2 — 83 Kertész Tamás 1929 1955—1955 2 2 — 89 Géczi István 1944 1964 2 2 — 13 Rónai Zoltán 1888 1908 1 1 — 15 Fritz Lajos 1885 1910 1 1 —• 16 Szeitler Károly 1888 1911 1 1 — 27 Nikolsburger Rezső 1900 1920 1 1 — 29 Wiener II. Jenő 1901 1921 1 1 — 38 Huber Rezső 1903 1926—1931 2 1 1 39 Dr. Müller Ferenc 1901 1926 1 1 — 43 Frőlich Sándor 1897 1927 1 1 — 46 Szedlacsik Ferenc 1898 1928 1 1 — 59 Hámori László 1914 1937 1 1 — 72 Onődi Andor 1920 1946 1 1 — 76 Kéri Károly 1920 1948 1 1 — 77 Szabó Ferenc 1921 1948 1 1 — 92 Szőke István 1947 1969 1 1 — 94 Megyesi István 1949 1970 2 2 — Összeállította: KELLNER ISTVÁN 14

Next

/
Thumbnails
Contents