Fradi Híradó (1963)
3. szám
Miért szurkolok a Fradinak ? Elmondta Tompa Sándor Kossuth-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja Nehéz kérdés. De megválaszolok rá sorjában, mert hogy ennek több oka van. Számos összetevője van annak a kiolthatatlan szeretetnek, amely több mint harminchat éve a zöldfehér csapathoz fűz. Ahogy az ember öregszik, vele együtt öregszik a csapat iránti szeretet. Miért is szeretem én a Fradit? Legelsősorban a legendás Fradi- szivet szerettem meg. Ennél a csapatnál sohasem volt elveszett mérkőzés, a Fradi mindig az utolsó percig küzdött. Hányszor megtörtént, hogy a mérkőzés vége táján a közönség kishitű része elindult hazafelé. De mi, „csodavárók”, az utolsó pillanatig kitartottunk, és a régi nagyok sokszor az utolsó percekben is kiharcolták a győzelmet, olykor pedig az ugyancsak jóleső döntetlent. Ezt a haladó hagyományt, sajnos, a mai Fradi is átvette, és ősz hajszálaim nagy részét régi és mai kedvenceimnek egyaránt megköszönhetem. Szeretem a Fradi-legényeket, mert az az érzésem, hogy ők is szeretnek engem, hiszen a világ minden tájáról érkeztek és ma is érkeznek képeslapok, melyeknek feladói a zöldfehér fiúk. Régen Bukom, Lázár, Toldi, Sárosi, Lakat, Dékány dr., manapság meg Dalnoki, Albert, Vi- lezsál... Jó olvasni soraikat, egy nagy család kedves szavait a világ minden tájáról. Jóleső érzés, hogy a ferencvárosi sportolók az aktív sportolás után is az élen járnak. Kiváló edzők egész sorának nagyszerű munkája — Bukom, Lakat, Kispéter, Orczifalvi, Mészáros stb. — bizonyítja, hogy a fradista az életben is jól dolgozik. Szeretem a Fradit, mert 17 éves fiam is fradista. Futballista. (Még sohasem láttam őt játszani. Nem akarom, hogy egy kihagyott Tompahelyzet miatt otthon családi konfliktus támadjon, esetleg csattanós befejezéssel ...) Szeretem a Fradit, nem utolsósorban a zöld-fehér színe miatt. Gyerekkorom kedvenc csapata, a kézdi- vásárhelyi együttes színe szintén zöld-fehér volt. Nagyváradi színészkoromban a NAC-nak szurkoltam, a színe ugyancsak zöld-fehér volt. Pesti szerződés, jött a Fradi-szere- lem, zöld-fehér színnel. 1942-ben éltem át életem nagy- nagy sport-konfliktusát. Képzeljék el: a Fradi összekerült a NAC-cal! Rangadó itt Pesten! Én akkor már javában fradista voltam, de a régi szerelem, az emlékek azért a NAC- hoz vonzottak. Bármelyik csapat lőtt kapura, behunytam a szemem és kértem az eget: istenkém, egyik se kapjon gólt... A váradi csapat nyert. Egyik szemem sírt, a másik nevetett, de végül megvigasztaltam magam: ne búsulj, Pufi, zöld-fehér nyert... 15
