Fradi forint füzetek
3. szám
31. FRADI FORINT FÜZETEK Nyíl Ezüstcipőjét mindenki láthatja A „Nyilasi-sarok” ezentúl már nemcsak egy közkedvelt rovat a Fradi Újság hasábjain. A labdarúgócsapat népszerű vezető edzője ugyanis úgy döntött, sikerekben bővelkedő játékospályafutásának féltve őrzött ereklyéit felajánlja a Fradi futballmúzeum részére. Közülük néhány már a dr. Lakat Károlyról elnevezett terem vitrinjét díszíti.- Melyek ezek az emléktárgyak?- Először is, itt van az ezüstcipőm, amit az 1980 -81 -es bajnokságban rúgott 31 gólommal érdemeltem ki. Nem sokon múlott, hogy ne egy még nemesebb fémből készült lábbelit vehessek át a párizsi gálán. A bolgár Szlavkov meglehetősen furcsa körülmények között előzött meg, az utolsó fordulóban szinte hihetetlen gólérzékenységéről téve tanúbizonyságot ötször talált a hálóba. Talán az ellenfél kapusa rossz napot fogott ki... De mondanom sem kell, nekem ez az ezüst is aranyat ér.- S mellette ez a trófea?- Az a Toldi vándordíj, amelyet minden évben a legjobb teljesítményt nyújtó ferencvárosi játékos kapja. Mivel 1981-ben, 1982- ben és 1983-ban, tehát háromszor is rám szavaztak a szakvezetők, háromszor kaptam a kupát!- Gondolom, ezt a két labdát sem a szertárból vitted haza annak idején, hanem két, számodra különösen emlékezetes mérkőzést játszottak velük.- így igaz. Az egyik első válogatottságom, az Irán elleni találkozó labdája. 2-1-re győztünk Teheránban, rá is van írva a dátum, 1975. augusztus 10. A hármas sípszó után egyből felkaptam, bedugtam a mezem alá, és maradék erőmet összeszedve eszeveszett iramban elkezdtem futni az öltöző felé. Az élesszemű játékvezető kisvártatva megsejtette a szándékomat, utánam eredt, s tetemes hátrányát ledolgozva utol is ért. Mindenáron vissza akarta kérni tőlem a játékszert, én meg mondtam neki, hogy ezt bizony nem adom. Erre ki szerette volna ütögetni a dresz- szem alól, dulakodtunk egy keveset. Végül nagy viták árán a rendezők nekem adományozták. A másik labdával játszottuk az 1980- 81-es bajnoki idény utolsó Üllői úti meccsét a Pécs ellen, amiután bajnokok lettünk. Ezt már valamivel könnyebb volt megszereznem.- Miért határoztál így, hogy a jövőben nem otthon őrizgeted ezeket a nagybecsű kincseket?- Egyrészt azért, mert e!őttem már olyan játékosok, mint Szűcs Lajos, vagy a Toldi és a Lakat család is a múzeum részére bocsátott néhány szívükhöz álló emléket, s állítólag Novák Dezső is valami hasonlóra készül. Másrészt új lakásba költöztünk, s az otthoni vitrinbe méretüknél fogva nem minden fér ei, máshol kellett volna elhelyeznem. Itt méltóbb helyre kerültek. Egyébként elég komoly mez-, és jelvénygyűjteményem is van, valószínűleg hamarosan azokat is idehozom.- Nem zavar, hogy ha hirtelen kedved támad valamelyik trófeát vagy labdát megsimogatni, akár csak rápillantani, mindig be kell jönnöd a klubházba, az immár híressé vált Fradi futballmúzeumba...- Egyáltalán nem. Érzelmileg nagyon erősen kötődöm a Ferencvároshoz, s bárhogy is végződjön ez az edzői „kaland”, ez az érzés mit sem fog változni. Ha már nem dolgozom itt, és ha más indokom éppen nem lesz, akkor is idejöhetek. Úgy sem bírom sokáig, hogy ne nézzek be legalább egy pár perc erejéig, a számomra szent pályára Naszály György
