Fradi foci füzet (1978-1979)
1978. július
GÉCZI ISTVÁN A válogatott kapuvédő tulajdonképpen korán abbahagyta a játékot. Általános volt a vélemény, hogy még éveket védhetett volna, hiszen nem sokkal haladt túl a harmadik X-en, mérkőzésről mérkőzésre jó teljesítményt nyújtott s az edzésmunkában is mindig az élen járt. Hogy végül miért is vonult vissza a kiváló sportember, azt így indokolta annak idején: — összeszedtem egy súlyos sérülést, s azóta nem vagyok a régi. Noha kifelé talán nem is látszik, én érzem. Mert ha fájós vállaltira esem az edzésen, vagy a meccsen, bizony nagyon szenvedek. Persze megtehetném, hogy egy kicsit könnyítek a munkán, de ezt nem teszem. Világéletemben az volt az elvem, hogy ha az ember csinál valamint, azt csinálja tisztességgel és becsülettel, adja hozzá tudása legjavát. Nos én azért hagyom abba, mert nem tudom maradéktalanul teljesíteni azt, amit elvárnak tőlem. Amikor szögre akasztotta a cipőjét, a Kertészeti Egyetemre ment tanítani. De a Ferencvárosban is marasztalták, kell a segítsége, tapasztalata, szaktudása, foglalkozzon hát a kapuspalántákkal. Pista maradt s nevelte a kapuvédőket. Egy foglalkozáson viszont olyan súlyosan megsérült, hogy kis híján az életébe került a dolog. De vasszervezete most is győzött. Ezentúl az első csapat edzőjének segít. Abban, hogy ismét rangjához méltón szerepeljen a labdarúgócsapat, hogy újból sok öröme teljék benne a zöld-fehér szurkolóknak. — A feladat szép, a feladat nem kicsi, a feladat nem könnyű, de én szeretem az ilyen szép és nehéz feladatokat — mondta a sportember, amikor a jövőről kérdeztük. — Az ilyen helyzetben kell megmutatni, hogy mennyire szeret az ember egy klubot. Én 17 éve vagyok fradista, azt hiszem nem kell különösen hangsúlyoznom, mit jelent számomra ez az egyesület. Most a cél: ki kell húzni a kátyúba rekedt szekeret. Megteszünk mindent, hogy ez sikerüljön. Géczi Pistát ismerve, biztos, hogy ő most is, úgy dolgozik majd, mint játékos korában. Amit csinál, azt tisztességgel és becsülettel teszi. RÓZSA LAJOS Nem volt híres labdarúgó. Fiatal korában ugyan játszott, nem is rosszul, a Ganzb-an kergette a bőrt, míg egy súlyos sérülés véget nem vetett pályafutásának. De jobban szerette annál a focit, sem mint lemondjon róla. Társadalmi edzőként került a Ferencvároshoz, aztán szerződést kötött vele a klub s az elkövetkezendő esztendőkben a fiatal szakember mindig a legkisebb labdarúgó-palántákat oktatta az egyesületnél. Serdülőket, előkészítő csoportosokat s belőlük nevelt ügyes, tehetséges focistákat. Szerette a gyerekeket, s azok is ragaszkodtak hozzá, keze alatt cseperedtek neves játékossá Ebedliék. Sok bajnokságot nyert a kicsikkel, se szeri, se száma a különféle érmeknek, amelyek között nagyon sok a legértékesebb. Az arany. Egy kicsit meglepte a hír, mármint az, hogy milyen feladat vár rá a jövőben. A gyerekek foglalkozását vezette, amikor közölték vele, hogy sürgősen vegye ki a szabadságát, mert június végén már várja az új „munkahely”, a Ferencváros első csapata. — Váratlanul ért a megtiszteltetés — mesélte. — Korábban együtt dolgoztam Friedmanszky Zolival itt a gyerekeknél, de ez már elég régen volt. Aztán ő elkerült tőlünk, s most, hogy ismét hazajött még nem is találkoztam vele. Az viszont nagyon jól esett, hogy megtisztelt a bizalmával. Nos ha bízik bennem, ha így értékeli korábbi munkámat, akkor erre csak egy lehet a válaszom: vállalom, s mindent elkövetek, hogy a jövőben is meg legyenek elégedve azzal, amit csinálok. Persze azért egy kicsit fáj a szívem a srácokért. Nagyon sajnálom elhagyni őket. Én mindig kicsikkel dolgoztam eddig, de nem csak képeztem őket, a szó szoros értelmében együtt éltem ezekkel a kis emberekkel. Hozzám nőttek, mind, egytől egyig s úgy érzem ők is szerettek. Nekem edzői munkám során mindig az jelentette a legnehezebb feladatot, ha egy gyereket el kellett küldeni a csapattól. Nehéz szívvel búcsúztam tőlük, de a lelkűkre kötöttem, hogy az új edzőnél is szorgalmasak, igyekvők legyenek s megígértem, hogy sokszor meglátogatom őket. A munka a gyerekek között szép volt, remélem itt is az lesz. Bizom benne. JAKABHÁZT LÁSZLÓ DR. Az egykori kitűnő jégkorong-játékos — majd edző — tulajdonkeppen már régóta besegít az NB I-es labdarúgócsapat munkájába. Már Dalnoki Jenő edzésein is dirigálta a különböző gyakorlatokat, a játékosok kemény, a munkát mindenkor szigorúan megkövetelő szakembert tisztelhettek benne. (És nagyszerű pszichológust is!) Mint jégkorong- edző közismert volt következetességéről, munkaigényességéről. Mindig tudta kinek mennyit kell dolgoznia, mikor kell jobban s mikor kell kevésbé terhelni játékosokat, keze alatt nagyszerű együttes formálódott a Ferencvárosnál. Amikor felkérték, hogy segítsen a labdarúgók edzésein, szívesen vállalta a feladatot. Mindig ínyére való volt az ismeretlen, az új terület és sohasem futamodott meg a nehéznek tűnő feladatok elöl sem. Edzői munkássága, mint annyi sok kollégájának, neki is telve volt megpróbáltatásokkal, nehéz időszakokkal, esetenként buktatókkal is, de Jakabházy László mindig farkasszemet nézett velük. S állta a megpróbáltatásokat is. Most ismét nehéz feladatnak gyür- kőzik neki. Várkonyi Sándor ŐK HÁRMAN A szakosztály elnöke és vezetőedzője után megszólaltattuk
