Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 6. Griger Miklós beszéde a székesfehérvári Prohászka-emléktemplom alapkőletételekor (1929)
Függelék cselet meg nem emésztett felületességeitől elhódított, elkábított s elvakított úgynevezett művelt emberek pedig szánakozással és a kultúrfölény nyegle fitymálásával tekintettek a templombajáró hívek „együgyűségére és babonáira”. Nagy misszionárusunk maga állapította meg naplójában: „A magyar egyházi élet az indifferentizmus és a vallási lethargia karjaiban fekszik.”134 Nem a köznépről, hanem az értelmiségről van szó. Nézzetek szét ennek szűk vagy tágas körében, és számítsátok el ujjaitokon a katolikusokat, a gyakorlati katolikusokat, nem a terített asztalnál - ott mindig hálás vendég -, hanem a hitben, a vallási és erkölcsi elvekben. Meglássátok, hogy az ujjatokon való számolás után néhol csak törtszámok jelentkeznek. És ha csak hitközöny és vallási aléltság uralkodott volna a lelkeken! Am ama korszellem tovább ment: ellenséges indulattal támadta a katolikus hitet és egyházat. Úgy állt az egyházzal szemben, mint hajdan Góliát a Seregek Urának tábora előtt; tetőtől-talpig vasban, vértben hetykélkedett, hogy nincs ember ott a túloldalon, aki az emancipált ésszel síkra szálljon. Nos, tévedett. Ami nagy hittérítőnk pásztorbotjával, a kereszttel s a fájdalmak patakjából kiemelt öt sima kövével elébe állt Góliátnak, rámutatott a vasas ember homlokára s így szólt: „Mindened vértezve, csak homlokod szabad; ez leggyengébb részed; homlokon talállak s leterítlek”.135 S a szót tett követte: a tudomány eltévelyedése ellen a tudás és szellem páratlan fölényével, a tudomány fegyvereivel vette fel a harcot és győzött. A magyar értelmiség megtért, megigazult; szeméről lehullott a hályog; lelke, szegény, vergődő s öntudatlanul is a hitre szomjazó lelke mohón itta az enyhítő italt, melyet neki a nagy hittérítő kristálykehelyben nyújtott: az ő pezsgő, színes szellemének, páratlan tehetségének, tudományos felkészültségének, élete vonzó példájának tisztán ragyogó borát, s benne feloldva katolikus hitvallásának gyöngyszemeit; zsúfolásig megtöltötte a templomokat s töltekezett Krisztussal. Mint hős katona a csatatéren, úgy esett el a harc mezején. Az, akinek e templom építésével hódolunk: Isten katonája volt, aki hősi halált halt Krisztusért. Nem pihenő óráiban, nem nyugvó perceiben, hanem evangéliumi hódítása, hivatásának teljesítése közben, az igét hirdetve, a szentegyházban, a szószéken érte a hívó szózat, a halál szele, melytől el kellett némulnia. Amint a hős katona a csatatéren, a hajóskapitány a parancsnoki hídon, úgy esett el ő is a harc mezején. O, a Krisztus hadseregének vezére elhanyatlott, a vezérlobogót a halál csontos ökle kiütötte kezéből, de - Istennek hála - akkor, amikor a csata 134 ÖM 23, 9. - 1886. szeptember 20-i bejegyzés. 135 prohászka Ottokár 1893. augusztus 20-i, székesfehérvári székesegyházban tartott beszédében adta e szavakat Dávid szájába. Vb. ÖM 13,37-38. 172 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V.
