Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 3. Griger Miklós beszéde a nemzetgyűlésben a földbirtokreform törvényjavaslat vitájában (1920)
3. vagyonnal és történelmi névvel járó etikai, szociális és nemzeti kötelességüket híven teljesítették és teljesitik ma is. (B. Szterényi József: Hát Apponyi és Andrássy?) Apponyiról elismerem, hogy nem vagyok méltó arra, hogy saruja szíját megoldjam, de meg kell mondanom, hogy politikai ideálom ő soha nem volt, mert nem bocsátom meg neki, hogy amikor egy határozottan keresztény párt volt, ő egy liberális pártnak volt tagja, sőt ma sem csatlakozik a keresztény párthoz. (Mozgás balfelől - B. Szterényi József: Elég keresztény Apponyi.) Mikor ezt elismerem, nem csinálok titkot ama meggyőződésemből sem, hogy ama dicshimnuszokat, amelyeket az úgynevezett történelmi osztályokról zengenek, kellő értékükre kell leszállítani, hogy a társadalmi osztályok óriási többsége rendkívül sokat vétett a keresztény Magyarország ellen a közelmúltban, és hogy ennek a kasztnak nembánomsága, cinizmusa és szociális érzéketlensége nem kis részben oka a bekövetkezett felfordulásnak. (Igaz! Úgy van! —jobbfelől.) Pl. nem osztozom és nem osztozhatom Lipthay Bélának abban a véleményében, amelyet 1907-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület közgazdasági szakosztályának egyik ülésén nyilvánított, midőn azt mondta, hogy az arisztokrata és gentry körök voltak ezer év óta ezen ország „csontja, gerince és izma”. Nem osztozhatom, mert pl. Mátyás király fekete seregében, ha jól emlékszem, igen gyéren voltak képviselve azok, akiket ő az ország csontjának, gerincének és izmának tekint. II. Rákóczi Ferenc küzdelmében az elnyomott földmívesnép is részt vett, és míg az a bizonyos „csont, izom és gerinc” a szatmári békében gondoskodott elkobzott jószágainak visszaszerzéséről, egy lépést sem tett az elnyomott földmívesnép érdekében. Az a „csont, izom és gerinc” elfogadta a pragmatica sanctiót, amit nem tudok be érdeméül, még kevésbé azt, hogy a maga számára kieszközölte az adómentességet, és legkevésbé azt, hogy vajmi ritkán érvényesítette a maga vagyonosságának és függetlenségének súlyát az uralkodó és a nemzet között támadt összeütközésekben a nemzet javára. (Taps jobb felől.) Az a bizonyos csont nagyon sokszor megpuhult, az a bizonyos gerinc nagyon sokszor meggörnyedt, és az a bizonyos izom nagyon gyakran elpetyhüdt, amikor a kamarilla megsimogatta, megcirógatta, egy-két rendjellel felékesítette. (Igaz! Ügy van!) Kellő értékére tudom leszállítani gróf Tisza Istvánnak azt a nyilatkozatát is, hogy „örök dicsősége a magyar földbirtokos-osztálynak, hogy saját előjogait önmaga törölte el, hogy ő küzdötte ki a többi osztályok szabadságának, jólétének, felvirágzásának előfeltételeit”.86 Igaz, hogy 1848-ban a jobbágyság felszabadítása honmentő cselekedet volt, de ez a beállítás mégsem egészen helyes. Tudjuk, hogy a főrendiház akadékoskodott, tudjuk azt is, hogy Kossuth Lajos nem győz86 Tisza István: Magvar agrárpolitika. A mezőgazdasági termények árhanyatlásának okai és orvosszerei. Budapest, 1897.100-101. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V. 141
