Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)

Előszó

ELŐSZÓ Levéltárunk 2002 nyarán megindított forráskiadvány-sorozatának harmadik kötetét tartja kezé­ben az olvasó. Ezúttal is a 20. századi egyháztörténet helyi forrásait tárjuk a nagyközönség elé. Mégis úttörő vállalkozás ez. Sorozatunk két korábbi kötetében ugyanis vagy olyan szövegeket pub­likáltunk, melyeknek kimagasló forrásértéke egyértelműnek számít (önéletírás, napló); vagy melyek egy különleges, önmagából kifordult korszakra koncentráltak, korábban elhallgatott szenvedéseket vi­lágítva meg (plébániák háborús kárjelentései). Mostani szövegközlésünk azonban a mindennapokba, az 1920-as évek hétköznapjaiba kalauzolja el az olvasót az egyházmegye papjai lelkipásztori jelentése­inek segítségével. E forrástípus sokszínűségére, a bennük rejlő lehetőségekre korábban nem figyelt fel sem a ku­tatói közeg, sem a levéltáros szakma. Javarészt ennek tudható be, hogy kötetünk kiadása nem várt nehézségekkel járt. A kezdeti értetlenséget 2007 folyamán Prohászka-kutatók és levéltáros kollégák körében tartott előadásokkal sikerült eloszlatni, melyek után a forráskiadványok finanszírozásának hagyományos csatornái ismét megnyílhattak. A források digitalizálásában feleségem, Mózessyné Nagy Henriett és Cseh-Dálnoky Erzsébet volt se­gítségemre. Ezúton is köszönöm fáradozásaikat, erőfeszítéseket. Köszönöm továbbá Berta Annamária, Boda Miklós, Dreschka Gábor, Hegedűs András, Homor Ferenc, Kálmán Peregrin OFM, Karlinszky Balázs, Kertész Botond, Koltai András, Kovács Eleonóra, Somodi Éva és Somlai Péter segítségét, akik egyes szövegrészek értelmezéséhez, fordításokhoz és az életrajzi adattár összeállításához nyújtottak számomra segítséget. Székesfehérvár, 2008. augusztus 29. Mózessy Gergely szerkesztő FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 7

Next

/
Thumbnails
Contents