Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 letették, minden nagyobb emóció nélkül. Úgy van az, sajnos, Csonkamagyarország népével is. Szent Istvánnak térítő munkájában sokkal kevesebb akadállyal kellett megküzdenie, mint N. Károlynak, aki a véres háborúk egész sorozatát viselte a pogány szászokkal. A reformáció minálunk sokkal simábban terjedt el, mint Németországban. Pázmány Péter ellenreformációs mozgalma sem keltett nagyobb hullámokat. Ennek oka szerintem nem más, mint a nomád ideológia, amelynek az ilyen kérdések iránt érzéke nincsen. A nomád - vallás dolgában - antitalentum. De politikai tekintetben is ugyanazt tapasztaljuk. Nálunk igazi politikai pártok soha sem voltak. Nálunk a „párt” lényege nem az elv, hanem a személy; az emberek nem elvek, hanem személyek körül csoportosulnak; ha a pártvezér kidől, vele bukik az elv is. Itt van pl. Tisza István esete. Az ő pusztulásával elpusztult a munyó tábor is; most hogy Bethlen István saját személye körül tudta csoportosítani a szabadelvűség híveit, a munyók azonnal életre keltek és melléje szegődnek, noha Tisza István állásfoglalását egészen nem osztja. Ne tessék azt hinni, hogy én ezeket a sajnálatos igazságokat ok nélkül vetem papírra. Reszketve gondolok nemzetünk jövőjére. „Minden állam szervezett akarat”, vagyis minden államban kell oly néprétegnek lennie, amely az állam fennállását komolyan akarja és akaratának érvényt is tud szerezni. Nálunk azonban sajnos ezzel a komoly államalkotó akarattal csak elvétve találkozunk. Tessék elhinni, hogy a parasztnak egészen mindegy, kicsoda kormányozza, ki hajtja be az adót. Ha nem nyúzza, ha nem sokat törődik vele, mindegy neki, magyar kormánynak hívják-e az adót behajtó szervet, avagy szerbnek, esetinek, németnek stb. A középosztály ma már sem nem szoroz, sem nem oszt, mert vagyonilag tönkrement és befolyása nincsen. Hol van hát az a bizonyos államalkotó réteg? A zsidók? A főurak? Lássa, Kegyelmes Uram, én az én kis falumban látom Csonkamagyarország gyászos tükörképét. Mert sajnos, mikor „Ébredő” koromban az országot végigkószáltam és hébe-hóba színmagyar falukba is elvetődtem, ugyanazokat a jelenségeket vettem ott észre, amiket ebben az elmagyarosodott tót faluban tapasztalok. Adja Isten, hogy megfigyeléseim helyteleneknek bizonyuljanak, mert kiver a hideg arra a gondolatra, mi lesz ezzel a mi cseppfolyó lelki halmazállapotban leledző népünkkel a közeljövőben, nem fenyeget-e minket a forradalmi átalakulások egész sorozata, ha egy erősebb akarat a hatalmon levő gyöngébbet leteperi, s a nyeregből kiemeli. Az elmondottak alapján Kegyelmes Uram láthatja, hogy az én feladatom e kis faluban nem a legkönnyebb. Mikor idejöttem, bizalmatlanul fogadtak. A lakosság egy része azt firtatta: nem fog-e az új pap párbért szedni. Voltak, akik egyenesen kijelentették: mire való ide pap? Azelőtt sem volt, most sem kell nekünk. Voltak, akiknek eljövetelem azért nem tetszett, mert hozzátartozóik anyagi érdekeit láttak sértve azáltal, hogy a plébániákért hasznától elesnek. Ezen érdekközösség egyik tagja hozzám küldte a falusi kommunista ellenzéket, hogy én legyek szószólójuk egy Barcza ellen irányuló birtok kisajátítási akcióban Nagyatádinál, amelyhez azonban csak annyi [a] pénzük, amennyit Haller Jóska előlegképpen tudott bevasalni tőlük a jövendő per költségeire. Mivel láttam, hogy az ügy igazi causa desperata406, nem akartam magamat beleártani. Mondanom sem kell, hogy azok, akiket kommunista ellenzéknek neveztem, vagyis a kommunista idők „élelmezési miniszterelnöke” (úgy nevezik még mai nap is) s a többi „helvtársak” (a magyarul nem tudó öreg nénik szájában így hangzik az „elvtárs” szó) egész féléven át folyton azt hajtogatták, hogy a faluval nem törődöm, s a falusiak bizalmatlanságát egyre szították. Fokozódott ez a kellemetlen hangulat némileg az én hibámból is, amikor erősen szembeötlő hibáikat kissé nyersen felhánytorgattam. Ehhez ők hozzászokva nem voltak. 406 Reménytelen ügy - latin. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 347
