Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 A háború és a zsidódiktatúra itt sem maradtak el nyom nélkül. Magát ez a szomorú időt valahogy öntudatlanul átaludták; míg másutt élet és vagyon hullott szét a nép dühén, itt senkit és semmit nem bántottak akkor. De mintha megbánták volna, hogy tisztességesek voltak, mikor megtudták a másutt bűnhődés nélküli hazaárulást, bár már akkor másutt rend volt, itt akkor kezdtek ébredezni. Ez azonban múló és kis mértékű visszaélés volt, mert a karhatalom elejét vette. Egy visszamaradt, jobban mondva újdonság volt, hogy elkezdték a mészszállítást vasárnap hajnalban is. így természetesen az istentiszteletet az úton töltötték. Ez engem igen bántott, mert azelőtt hallatlan volt. Nem érdememnek akarom betudni, inkább lelkületűk ismertetésére hozom fel: hogyan vetettem ennek véget. Ezek előtt valamit az ismeretlenség homályában megtenni nem megy sem bűn, sem köztisztesség számba. Magamhoz hoztam éjjelre egy öreg tótot, kit mikor egy-egy szekeret zörögni hallottam, felküldöttem a toronyba, hogy harangozza ki őket. Óriási volt megszégyenülésük, mikor a falu az utcára rohant, s megtudták, hogy a harangok a meszes szekerek kísérletén szólaltak meg. Még kétszer ismételtem ezt meg, mert megkerüléssel próbáltak kimenni, s teljesen megszűnt a vasárnapi mészhordás. Nem az Isten szeretete, sem a bűntudat - csak tisztán az emberek előtti kipécézésük tartotta őket ettől vissza. Kissé nehezebben és drasztikusabban ment a legénység templom előtti ácsorgásának beszüntetése. Azelőtt soh’sem volt, csak a forradalmak után kezdték. Először 3 legény maradt a téren, mikor én már elhaladtam mellettük. Végtelenül bántott, mert számoltam vele, hogy a következő vasárnap már többen lesznek, ha szó nélkül hagyom. Azért visszafordultam, s felszólítottam őket, hogy vagy a templomba, vagy haza [menjenek], de itt nem tűröm meg, hogy ácsorogjanak. Kettő bement a templomba, egy haza. A következő vasárnap már 6-an maradtak ott állva. Megismételtem az előbbi felszólítást, de már 3-an vonakodtak bemenni, sőt az egyik kijelentette, hogy igenis ott marad. Erre hazamentem botért, de mire visszajöttem, már nem volt ott senki. Harmadízben már 1 l-[gy]el gyűlt meg a bajom; ekkor kettőt tényleg többször megütöttem, s kijelentettem, hogy közibük lövök, ha ott maradnak. Ez hatott, végleg beszűnt a próbálkozás. Megy minden, mint régen. Nem egyéni bátorságom akartam itt fitogtatni, az már nem is az volt, hanem nagyfokú izgatottság. Jól tudom, hogy ezt másutt én sem próbálhattam volna meg, mert visszavág a legény, s megvan a helyrehozhatatlan botrány. Ezt is arra hoztam fel, hogy különleges helyen különleges eszközöket is lehet felhasználni, bár az ilyen már jellem és önérzet rovására megy. Mindezekből azt meríthetné Nagyméltóságod, hogy ez egy kezelhető nép, egy jó vezető mellett jó legelőre terelhető nyáj. Sajnos, nem így van! Ezek itt conventiós katholikusok. Ezek ezzel születtek, amit önmagukban hordanak; ezek öntudatlanul — ha szabad magam így kifejeznem, de így találó: bigottan - katholikusok; abból, amit anyatejjel magukba szívtak nem engednek, de ezzel vége is van, ahhoz senki többet hozzáadni nem tud. Ezeket - hála Istennek - tényleg Kún Béláék sem bírták megrontani, mert a szó szoros értelmében kapáival] és vasvillával támadtak hitük gyalázóira és templomuk értéktárgyát összeírni akarókra - de sajnos még hiszem, szt. Pál sem menne velők többre. Ezek mindent Isten irgalmára bíznak, s mindent leimádkozhatni vélnek. Meghallgatnak minden szépet és jót, de abból mit sem merítenek. Ezek böjtben magukat - mint ők fejezik ki - zsírral nagy lelkifurdalás közt „babrálják” meg, de arcpirulás nélkül paráználkodnak. Ha valaki böjtben színes kendőt köt fejére, s úgy jön a templomba, azt megkövezni képesek, de hogy az illető zsidóval áll öszsze, s szülik a gyermekeket egyik utca végén s a másikon is, azon csak meg sem ütköznek. Vagy 12 gyermek van ilyen különböző leány- és asszonyoktól. Hogy a vőnek feleségétől és anyósától egyszerre hozzák keresztvízre gyermekeit, azt csak tisztességtelennek sem tartják. Mint említettem, gyónni jönnek, mert azt megszokták, s megszólják, ki nem megy el, de hogy a gyónást hogy fogja fel, az már más. Évről-évre hangos szóadással megbotránkoznak azon, hogy a vadházasságban élőket - másoFORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 315
