Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 tásnál egy újítást hoztam be: az ismétlő iskolásoknál és az V-VI. osztálynál hittani feladványokat dol­goztatok ki. Minden egyes növendék köteles hetenként odahaza egy-egy hittani tételt kidolgozni. Pl. „A szentév.” „Hogyan kell készülni a szt. gyónásra és szt. áldozásra?” „Mit értünk búcsú alatt?” stb. A növendékek a tanultak alapján gondolataikat papírra vetik, s ezzel hittani tudásukat mélyítik és job­ban megőrzik. A növendékek szívesen csinálják. A dolgozatokat átnézem és érdemjegyeket adok rá­juk. A hitoktató így látja meg igazán, hogy hitoktatói előadásaiból mennyi maradt meg a növendéknél. Itt említem meg, hogy pettendi filiámba végre létesült iskola. Az iskola jellege még véglegesen nincs megállapítva. Jelenleg az állam tartja fenn. Katii, tanító vezeti az iskolát. Ide is kijárok hittant tanítani, s az előírt gyóntatásokat is elvégzem. Ami a hívek pasztorációját illeti, múlt évi jelentésemhez a következőket fűzöm. Híveim - mint már jeleztem -, főleg a proletárok a világháborúban átélt szenvedések mély hatása alatt állnak. Hetvenöt hősi halottja van a községnek. Ezt mérlegelve behoztam a hősi halottak kultuszát olyképjp], hogy minden hó első péntekén az elesett hősök lelki üdvéért misézek. Ezzel azt értem el, hogy míg azelőtt 50-60 hívő jött ilyenkor gyónni és áldozni, most minden hősi halott hozzátartozója, rokona elvégzi szt. gyónását és áldozását, és felajánlja az elhunyt hősért. így a proletár családok közül is eljönnek áj­­tatosságukat elvégezni. Az 1926. év tavaszán nyolc napos missziót fogok tartatni ferencrendi szerzetes atyákkal. Ettől Isten segítségével sokat remélek. Az elmúlt év tavaszán, május hóban voltam Esztergom megyében 120 hívemmel Szt. Kereszt búcsújáró helyen327 zarándoklásban. Advent és húsvét tájékán gyermekekkel együtt 980 gyónóm volt. Ezekbe nincs beleszámítva a havi gyónók száma. Hála Isten, az egyke ná­lunk nem divatos betegség. Születések száma 83 (kettő törvénytelen), halálozás 38; így szaporulat 45. Házasságot 29 pár kötött. Vegyesházasság vagy tisztán polgári kötés nem volt. A provisiót és beteglátogatást illetőleg örömmel jelenthetem, hogy minden hívem szentségek felvé­telével halt meg. Beteg és elaggott híveimet meglátogatom, karácsonykor és húsvét tájékán meggyón­tatom őket. Tanyai híveimmel sajnos csak provisiók alkalmával érintkezhetem. Ilyenkor összehívom a közeibe|n] lakókat, s rövid beszéd keretében buzdítom őket szt. mise hallgatásra és a húsvéti gyónás­ra. A béresgazdaságok nemigen adnak módot cselédeiknek lelki szükségleteik kielégítésére. Ez sajnos általánosan tapasztalt szomorú tény. Cseléd iskolás gyermekek útján a Szív újságot és Jézus Szt. Szíve hírnökét szoktam terjeszteni. A szegények gondozása. A felnőtt jobbadán elaggott szegények gondozását magam végzem. A köz­ség elöljárósága engem bízott meg a szegények gondozásával. A képviselőtestület által e célra rendel­kezésemre bocsájtott összeghez a szt. Antal persely jövedelmét és saját kis adományomat élelmiszer, ruha és tüzelő alakjában szoktam köztük szétosztani. Az iskolai mulasztások büntetés-pénzeiből l6 szorgalmasan iskolába járó szegény fiút részesítettem ruha- és cipősegélyben. Verebi filiámról is jelentést teszek. Itt minden vasár- és ünnepnap van szt. mise és prédikáció. A hitoktatást is végzem rendesen. Verebi híveim jóindulatú, vallásos népek. Nagyban segítségemre van az urasági család. A jelenlegi Végh Endre uraság mindenben egyetért velem. Példásan eljár minden vasárnap a szt. misékre. Á[l]dozatkészsége dicsérendő. Az iskola fűtéséről minden évben saját ma­ga gondoskodik. Az orgonát (7.500.000 Kor) saját költségén kijavíttatta. Az elrekvirált harangot is be­szereztük. Általában az urasági család példaadóan jó hatást vált ki még a protestánsok között is. Az uraság részt vesz velem együtt a népművelődési előadásokban is. Azáltal pedig, hogy engem érdeme­men felül kitüntetően megbecsülnek, híveim és a protestánsok előtt is nagyban emelik tekintélyemet. 327 Értsd: Péliföldszentkereszt. 29O FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III.

Next

/
Thumbnails
Contents