Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 egy-két egyén által befolyásolni, mert Nagytétényben az én erélyemre szükség van, és különösen szükségük van reám az iskolánál. Mivel a község vezetősége részéről így igazán sok jóindulatot, híveim részéről őszinte ragaszkodást tapasztaltam, elhatároztam, hogy Isten kegyelméből és irgalmából tovább működöm az Úr itteni kavicsos szőlőjében, és a múlt hibáit lehetőség szerint jóvá teszem. Csak hűséges munkatársakat kértem magam mellé. A jó Isten meghallgatta könyörgésemet. Szeptember elején ugyanis a kegyelmes főpásztor intézkedéséből Mátrai Ferenc volt ferencrendi atya került mellém káplánnak. Csupa jámborság és buzgóság az egész ember. Őszinte és jóindulatú testvérnek bizonyult a rövid hónap alatt, amelyet itt töltött. Szolgálatkészsége nem ismert határt. Igaz, hogy egész életében még soha az iskolában nem catekizált, és szinte elájult, mikor hallotta, hogy itt 36 heti hittanóra van, de azért nagylelkűen és alázattal a pásztoráció eme munkájába is belekezdett. Kár, hogy csak egy hónapig maradhattunk együtt. Fájó szívvel és kedves emlékkel búcsúztunk el egymástól. Szept. 4-én zarándokoltam el Rómába, hogy a szentév jubileumi búcsúját elnyerhessem, és Krisztus földi helytartójánál hódolatomat tehessem. Boldogságom annál nagyobb volt, mivel 14 jámbor hívem Nagytétényből és 3 ismerősöm Budapestről elkísért a hosszú útra. Felejthetetlenek maradnak előttünk azok a benyomások, amelyeket az örök városban szereztünk. Csak elragadtatással tudunk még most is, fél év után a szép zarándokúiról beszélni. Búcsújárásunk az egész községünkre mély hatással volt. Mikor szept. 19-én 2 heti távollétünk után a különvonat Nagytétény állomásra érkezett, a lakosság apraja-nagyja fogadott bennünket és zászlókkal körmenetben kísértek a templomba. Igazi diadalmenet volt hazajövetelünk. Nem csoda, ha zarándoktársaim életük legszebb és legboldogabb napjai közé sorozzák a római búcsújárást. A pápai áldás osztásakor kértem is híveimet, hogy akik szerencsések lesznek a legközelebbi szentévet megélhetni, használják fel az alkalmat és kövessék példánkat. A zarándoklat emlékéül egy ezüst szívet hoztunk magunkkal, hogy az utókornak is hirdesse rendíthetetlen ragaszkodásunkat ahhoz a sziklához, amelyre Krisztus az Ő egyházát alapította.312 Azok között, akik bennünket hazaérkezésünkkor szeretettel fogadtak, az újonnan megnyílt leánypolgári iskolaigazgató is volt növendékeivel. Fájó szívvel néztem kezdet óta a sok lelki veszedelmet, amelynek 10-14 éves leányaink a villamoson ki voltak téve, midőn Budafokra, a polgári iskolába jártak. Gondoltam egy merészet, és a nyári hónapokban annyit jártam a minisztériumokba, míg a sok „alkalmatlansággal” célt nem értem. Sok jóindulatra találtam Dulovics Árpád miniszteri tanácsos úrnál. Ő megértette intenciómat, és az ő hathatós támogatásának köszönhetem, hogy szept. 4-én a miniszteri tanács polgár leányiskolánk szervezését jóváhagyta. Öméltósága a tanári karra vonatkozó kérésemet is készséggel teljesítette, midőn Okányi Sándor úr személyében egy derék kath. embert nevezett ki ide igazgatónak. Hűséges munkatársat nyertem benne. Mint kezdő intézményben magam látom el ott a hitoktatást. Mivel a múlt évben Czethofer hitoktató a tanonciskolára állandóan panaszkodott, ott is vallásoktatást ez évben magamra vállaltam. És csak csodálom, mily kezes báránykák lettek rövid idő alatt az annyira kikiáltott inasok! Ezen tanintézetre, ezen ifjúságra vonatkozóan mondom - si gloriari oportet313 -: Ti képezitek örömömet és büszkeségemet, és minden szorongatás mellett legszebb reményemet! 312 Vö.: Mt 16,18. 313 Ha dicsekednem kell - latin, 2 Kor 11,30; 12,1. 272 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III.
