Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 Grófnő303 által a templomban elhelyezett hősi halált halt katonák emléktáblájának okt. 11-i leleplezésén az egész község együtt volt. Előtte való napon a hősökért tartott Requiemen vagy 60-an meggyóntak, áldoztak. A kath. sajtó pártolás [áról]-támogatásáról szóló prédikációt annyira szívére vette a Grófnő, hogy 4 vezető emberét a Nemzeti Újság megrendelésére kötelezte. Másrészről meg sokat árt a hitéletnek Grófnő azon antisocialis cselekedete, hogy a földigénylő összes cselédjeit (kiknek apja, öregapja már az uradalomban szolgált) elbocsájtotta a szolgálatból, s idegen aratókkal (sommások) végezteti részben a munkát. Az egyszerű hívő nép nem tudja ezen cselekedetét összeegyeztetni azzal, hogy valaki mindennap részt vesz a szentmisén, a szentáldozáshoz járul, s felebarátja gyarapodását még sem jó szívvel nézi. A hősi halált halt katonák részére emléktáblát állíttat a templomban, s a szülőiket meg elbocsátja a szolgálatból. A földreform nagyon terjeszti a szegénységet s eladósodást. Mi lesz, ha még a föld árát is kell törleszteni, 2 évi bérletet, s abból is meg kell fizetni. A takarék nem győz pénzt adni. Szülői értekezlet tartását megkezdtük december hónapban. A tél folyamán 3 előadást tervez a tantestület. A Levente egyesület [a] tanító kemény fellépése miatt nem működik. A Gazdakörben sincs élet. Nem kell a Faluszövetség, semmi, de semmi - itt csak Drozdy lapjának betiltását sajnálják; itt valami új megváltót vagy a kommunizmust várják vissza. Június 2-án a Faluszövetség ercsi kiállítására plébános s egy tanító 21 VI. o. tanulóval egynapos kirándulást tettek, hogyha már a felnőttek nem is, legalább a gyermekekben a falu culturájának tanulmányozása s előmozdítása iránt érdeklődést keltsenek. [.. ,]3(M A szomorú sajtóügyi jelentést is mellékelem, a tabellaris conspectussal együtt.305 Nagyperkáta, 1926. január 12. Kéri Ferenc plébános 111b. Nagyperkáta, 1925. Kéri Ferenc plébános sajtójelentése, 1926. január 12. ad 12/1926. Nagyperkátai sajtóstatisztika 1925. dec. 30. (Deer. Synod. 91 §-4.) Nemzeti Újság 7 példány Új Nemzedék 2 Fejérmegyei Hírlap 4 Magyarság 9 Szózat 2 Új Barázda 3 Budapesti Hírlap 10 3113 Győry Terézia. 5114 Jótékonysági gyűjtések összesített eredményeinek közlésétől eltekintünk. 31,5 Utóbbi nincs az aktában. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL 111. 265