Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 da, míg az új a kápláné. Emiatt jártam az illetékes fórumoknál is. Az egész attól függ, ad-e a miniszter rá külön hitelt, mert az erdészeti osztály kontójára nem tudják megcsinálni - miután ez Lilla-füreden folytat nagy építkezést és a fürdőre kell a pénze. Időközben kaptam értesítést, hogy az ügy jól áll, mert maga a miniszter hívta fel az erdészeti osztály figyelmét a budakeszi templom és plébánia állapotára. Ezzel áttérek a hitélet statisztikai összesítésére, amennyire azt számokkal ki lehet fejezni: 1. Keresztelés: Keresztelés volt 156. Ebből egy csak néhány órát élt, és a szülők hanyagsága miatt nem lett megkeresztelve; egy pedig itt született, de aztán elvitték a városba, és állítólag ott volt megke­resztelve. Azonkívül volt még 10 halvaszületett. A kereszteltek közül 15 törvénytelen volt, 5 pedig aki polgári házasságból származott — tehát tulajdonképp 20 törvénytelen, ami körülbelül 16%-nak felel meg. 2. Bérmálás: ez évben nem volt. 3. Oltáriszentség: Áldozó volt egész évben a plébánián 11.890, és az Erzsébet Szanatóriumban is 2300, tehát összesen 14.190. A József Szanatóriumban is voltakis voltak áldozok, de miután oda csak minden 2-3 hétben jön egy katona pap, aki nem írta fel az áldozok és gyónók számát, arról beszámol­ni nem tudok. 4. A gyónás és áldozás körülbelül így oszlott meg évközben: 1. Húsvéti időszakban volt összesen több mint 4000 gyónó és 5160 áldozó 2. Adventi időszakban volt összesen 1300 „ és 2400 „ 3. Évközben „ „ 2500 .. 4330 .. 7800 „ 11890 „ Erzsébet Szanatórium _____________2300 14190 „ Nem gyónt mintegy 500 férfi, 200 nő és 300 egyéb; összesen 1000; akik azonban az idejük legna­gyobb részét a városban töltik, és úgyszólva csak hálni járnak ki. 5. Utolsó kenet. Meghalt összesen 38 férfi, 40 nő = 78. Ebből 30 5 éven aluli volt, tehát mint­egy 40%. Gyónóköteles halott volt 48, ebből provideálva volt 39 és egy 5 éves gyermek; nem volt pro­­videálva 9- Ebből baleset folytán halt el 2, szívszélhűdés 3, szanatóriumi volt 2, hanyagságból 2. De az összes províziók száma 70 volt, és ebből 48 halt meg. Ezenkívül a háznál gyóntattunk és áldoztat­­tunk 35-öt. Beteget látogattunk a gyóntatás és provízión kívül 50 esetben. 78 halottból csak 3 volt, aki a szanatóriumban halt el, és itt temették el; de a szanatóriumiban az] összes kath. vallású halottak száma 22 volt; tehát 19-et innen elszállítottak és másutt temették el. Hogy ezekből mennyi volt provi­deálva, nem tudom, mert a szanatóriumi lelkész erről ismételt kérésemre sem adott kimutatást, csak azt tudom, hogy abból a háromból, akiket itt temettünk el, 2 nem volt provideálva. 6. Egyházi rend. Ezen szentség körébe eső lelkipásztori tevékenységről nincs újabb jelenteni va­ló. Jelenleg van egy klerikus és 2 gimnazista, aki papnak készül és Nagyméltóságod tartja el őket Székesfehérváron. Lenne még 2-3 újabb is, aki alkalmas volna, de nem tudom elhelyezni őket. Van ezenkívül 5 apácajelölt leány, akik tanítónőkés 1, aki tanárnő lesz. 7. Házasság. Eljegyzés volt 6l.119 Ebből házasságot kötött 52 pár, ebből 1 vegyesházasság re­­versálissal. 3 pár nem esküdött meg, 6 pár elbocsájtatott, viszont hat pár elbocsájtóval esküdött. Jegyesoktatáson részt vett 30 pár, felmentetett 16 pár, nem jelent meg 14 pár. Hirdetéstől felmentvényt kért 13 pár, egyéb akadálytó 2 pár, özvegy volt 10 pár. A menyasszony másállapotban volt 10 esetben, 1,51 Kéziratban 60-ról átjavítva. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 107

Next

/
Thumbnails
Contents