Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
II. Dr. Bejczy Gyula püspöki titkár naplója
A főispánnak ez utóbbi súlyos vádjára az alábbiakban igyekeztem ellenvéleményemet kifejezni: Méltóztassék az alábbi helyzetet megfontolás tárgyává tenni, főispán úr. Székesfehérvár népe átélte az egyhónapos orosz megszállást. Nem volt ez kellemes élmény senki számára. A papságnak sem volt az, hisz nincs köztünk talán egy sem, akire néhányszor rá ne fogták volna ezek az ázsiai csirkefogók géppisztolyukat. A papság nem csinált mást az egész megszállás alatt, csak óvta és mentette a lakosságot, ahol és amennyire tehette. Neki sem volt szórakozás, hanem szenvedés és kínlódás a megszállás... És most, amikor a főpásztor letartóztatás folytán elhagyta székhelyét, és a lakosság tudja, hogy milyen volt az orosz, a kormánytényezők minden kiürítési felhívása és agitációja ellenére is még kb. huszonöt-huszonnyolcezer lakója maradt Székesfehérvárnak. Vajon most ki a felelős? Tárgyilagosan el kell ismerni, hogy a kiürítés sikertelenségeinek nem csak a papság magatartása az oka, hanem egyszerűen az a tény, hogy az emberek ragaszkodnak otthonukhoz, és nem szívesen vállalják a menekültek bizonytalan, sok-sok szenvedést jelentő életét. Fehérvár erősen agrár jellegű város. Sokan érdekelve vannak a mezőgazdaságban. Ez a nép télen is érzi a föld szagát, mely már csalogatja a tavaszi szántás-vetésre. Vajon a felelős vezetők nem gondolják-e, hogy nagyon fontos volna a magyar mezők lehető legnagyobb mértékű megművelése? De lehet-e erről egyáltalán szó, ha minden embert elűzünk otthonukból?! Ha a papság is elmegy, a város teljesen vezetők nélkül marad. Ez nem kívánatos. Példa erre a nemrég történt só-eset. Három teherautó sótól esett volna el Fehérvár lakossága, ha mi papok át nem vesszük, mert nem volt semmiféle polgári hatóság, mely átvehette volna. Itt főispán úr megjegyezte, hogy erről tudomása van és nagyon köszöni, amit a közért tettünk. Minden érvelésem ellenére is kitartott főispán úr álláspontja mellett. Végül azt kérdeztem tőle: Mondja, főispán úr, ha most nem főispán lenne, hanem mint pap szolgálná az Isten s egyben a magyarság legszentebb ügyét, mit tenne? Híveivel maradna-e, vagy elhagyná őket? Kérdésemre a főispán nem adott választ. Püspök úr meglátogatására írásban kértem engedélyt. Mivel nem volt gépíró, főispán úr megkért, hogy gépeljem le az engedélyt. Naplómhoz mellékelem az írást, mert ezúttal első ízben írtam le, hogy „Kitartás! Éljen Szálasi!”55 Az engedéllyel a kezemben visszasiettem a zárdába. Sikerült bejutnom püspök úrékhoz. Négyen egy szobában laknak. A nővérek igen jól ellátják őket. Azt panaszolták, hogy egymással sem beszélhetnek és püspök úr nem misézhet a kápolnában. Megígértem, hogy másnap felkeresem a főispánt és megkérem enyhítő intézkedésekre. 1945. február 17. Szombat. Délelőtt meglátogattam Simon helynök urat, s megköszöntem neki. hogy püspök urat meglátogatta, bár a csendőrök nem engedték be a szobába. Délután újra felkerestem főispán urat és kértem, hogy tegye lehetővé püspök úr részére a kápolnában való misézést. Megígérte. Éste Molnáréknál vacsoráztam. 55 A beragasztott engedély szövege: Fejléc: FEJÉR VÁRMEGYE ÉS SZÉKESFEHÉRVÁR SZ.K VÁROS FŐISPÁNJA Szöveg: dr Bejczy Gyula püspöki titkár urnák engedélyt adok arra, hogy ma délután 16 óra 45 perctől 17 óra 30-ig az Angolkisasszonyoknál lévő Shvoy Lajos megyéspüspökkel beszélhessen. Veszprém, 1945. február hó 16-án Kitartás! Éljen Szálasi! Pintér Józseffőispán, hadműveleti kormánybiztos PecsétFEJÉR VÁRMEGYE ÉS SZÉKESFEHÉRVÁR SZAB. KIR. VÁROS FŐISPÁNJA. 54
