Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
II. Dr. Bejczy Gyula püspöki titkár naplója
gények is tisztelettel vetettek keresztet. Lélekben mégiscsak keresztények ezek, s nincs semmi közük sem a vörös, sem pedig a barna Istentelenséghez. A ház nagyon üres lett a Gazda eltávozásával! 1945. február 9- Péntek. Az elmúlt éjjel aránylag csendes volt. Csak az előző este volt fokozottabb harci tevékenység a városban és városon kívül. Reggel elkísértem Neményi L.-t, akinek a csendőri parancs szerint a mai nap folyamán jelentkeznie kell péti csendőrörsön. A püspökségből elment, s úgy nyilatkozott, hogy nem hajlandó önként jelentkezni. Egész nap folytattuk a sókiosztást. A városban maradt lakosság körében kínos feltűnést keltett Püspök úr elfogatása. Botránkozva és méltatlankodva érdeklődnek az emberek, hogy igaz-e az elfogatás megdöbbentő híre. Amikor megnyugtatjuk őket, hogy igaz, néma fejcsóválással, vagy hangos botránkozással juttatják kifejezésre szívük érzését. Nyilasék azt gondolják, hogy ilyen módszerrel népszerűek lesznek, pedig épen ellenkező eredményre jutnak. A lövöldözés tovább tart. A front még mindig szilárd Székesfehérvár körül. 1945- február 10. Szombat. Egész éjjel tartott ágyúzás. A sóhivatal még ma is működik. Délután azonban befejeztük a sókiosztást. Hálátlan dolog a közügyekkel való foglalkozás, de mégis hasznos, mert sok szegény emberen segítettünk. Ma megjelent két német katona az irodában és írógépet kerestek. Megnyugtattam őket, hogy irodánknak is szüksége van az írógépre. Elmentek. Este csak a szokásos mértékű lövöldözés volt észlelhető. Az éjjel aránylag nyugodt. 1945. február 11. Vasárnap. Reggel hét órakor miséztem a házi óvóhelyül szolgáló pincében. Mise után a megyeházára mentem, mert az ott állomásozó magyar rendőrséggel óhajtottam levelet küldeni a várpalotai esperesplebános úrnak49. A levélben arra kértem a plébános urat, hogy érdeklődné meg, mi van Péten Püspök úrral és letartóztatott társaival. Tudni szeretném, hogy ott vannak-e, és lehet-e őket meglátogatni. Szívesen vállalta egy derék magyar rendőr a levél eltovábbítását. [sic!) Délelőtt 10 óra után lehetett, amikor ismét megjelent a tegnapról már ismert tiszt és jelentette, hogy az írógépért jött. Nem adjuk át - volt a válaszom. Azonnal siettem a városházára, hogy a német katonai parancsnokságon [illetékest] találjak. Nem volt ott senki. Mentem tovább, és a német hadnagy követett. A fürdőhelyiségben állomásozott valamiféle parancsnokság, s ezt kerestem fel. Először a német hadnagy mondotta el, mi járatban vagyunk, azután meghallgattak engem is. A legidősebb tiszt komoly úrnak látszott. Hangsúlyoztam, hogy ez az irodai gép számunkra nélkülözhetetlen. Leigazoltatta az írógépre pályázó hadnagyot és megállapította, hogy nincs joga Székesfehérváron bármit is lefoglalni. Szó szót követett, én is beleszóltam a vitába, majd kiküldtek a szobából azzal, hogy várjam meg a döntést. Néhány perc múlva megjelent az ajtóban egy főhadnagy a gépért jelentkező hadnaggyal együtt, és azt mondotta, hogy a gépet szolgáltassuk ki. Csak erőszaknak engedünk, válaszoltam. Otthagytam őket és jöttem haza. A hadnagy követett. Itthon újra elmagyaráztam neki, hogy milyen aljas eljárás az, hogy egyetlen írógépünket is elviszik. Őszintén elmondottam neki véleményemet. Beszélgetés közben kisült, hogy temesvári születésű a hadnagy úr, aki az ottani piaristáknál nevelkedett... A gépet elvitte! 49 Dr. Steixner Antal. 48
