Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
II. Dr. Bejczy Gyula püspöki titkár naplója
hol vannak, de a hang után ítélve azt hinné az ember, hogy a harcok már a külvárosban folynak. Ma hirdetés jelent meg, mely szerint a robot tovább tart. Férfiak 16 és 60 év, a nők 18 és 40 kor között tartoznak részt venni. Ennek sem lesz már vége! 1945. január 22. Hétfő. Az ágyúzás, utcai harcok egész éjjel tovább tartottak. Reggel hét órakor megjelentek a német katonák a Városház téren. A magyarok ujjongva vették körül a német katonákat. Különös az asszonyok és leányok öröme. Érthető ez, mert szörnyű gyötrődésen mentek át a szegények. A női szemérmet lábbal taposva lépten-nyomon erőszakoskodtak velük ezek az ázsiai fenevadak. Mert nem emberek voltak ezek az oroszok, hanem állatok. Ha a lenini evangélium csak ennyit tudott elérni, ha ezek az emberek a hordozói a jövendő „boldogságnak”, úgy ezt az evangéliumot prófétáival együtt ki kell irtani. Európa meggyalázása ez a háború és megbocsáthatatlan a bűnük azoknak, akik ezt a hordát, ezt az ázsiai szemetet Európa nyakára szabadították. Amikor e sorokat írom, a felsővárosi utcákból fegyverropogás hallható. Utcai harcok vannak. Most éppen két orosz foglyot kísérnek az ablak alatt, Egymásután hozzák hordágyon a sebesülteket. Fenn a levegőben orosz repülőgépek cikáznak és gépfegyverezik a frontot. Nagyobb csapat orosz jelenik meg a városháza előtt. A fal mentén húznak ötven-hatvanan s mikor meglátnak egy német katonát, rohannak vissza a Szt. István utcába. Egy orosz holtan rogy össze. Egymásután hozzák az orosz foglyokat. A püspökség kapuja alá gyűjtik őket össze, majd kettős sorokba állítva őket elvezetik. A harcok még mindig tartanak a városban. Orosz repülők bombázása majd innen, majd onnan hallható. Még nem dőlt el a város visszafoglalásának a sorsa, amikor az óra a delet üti. Az emberek mintha valami lidércnyomás alól szabadultak volna meg. Eddig mindenki bújt, s most az utcai harcok ellenére is kikívánkozik. Mindenki érzi, hogy felszabadult, de egyben aggódó kérdés ül az arcokon, hogy vajon végleges-e ez a felszabadítás? A könyvtár ablakába egy gránát csapott be, amit csak most vettünk észre, mert a gránát nem robbant. A kora délutáni órákban a városháza udvaráról ének hallatszik. Katonák éneklik, hogy Kossuth Lajos azt izente... éljen a magyar szabadság, éljen a Haza. Igen, éljen a Haza! Ez az annyit szenvedett magyar Haza! Mit rejt számodra a jövő? Milyen jó is volna, ha végre ekevasat kovácsolhatnánk fegyvereinkből“*1 és megindulhatna a termelő-, építőmunka. Ha újra jogbiztonságban élhetnénk! A vitéz magyar és német katonák, akik ma elűzték városunk falai közül az ázsiai hordákat, talán a megnyugvást hozzák számunkra. Vajha így lenne! De ha csak átmeneti volna ez az egész, akkor fel kell készülnünk a még rosszabbra, mert egy újabb orosz megszállás kegyetlenebb lenne, mint volt az első, pedig azt is megelégeltük! Egy bizonyos! Nem lehetett volna sikeresebb antibolsevista propagandát csinálni, mint amit az orosz katonák ostoba és embertelen magatartásukkal csináltak. Csak a butaság vállalkozik arra, hogy önmaga sírásójává szegődik! Ők pedig ezt tették! Mert elképzelhetetlen, hogy valaki lelkesedjen a bolsevizmusért, miután egy hónapig élvezte azt a szabadságot, amit Ázsiából akarnak hozni Európa számára. Nincs gazdag és nincs szegény városunkban, aki az egyhónapos orosz megszállás után ne érezné, hogy ez az életforma nem a miénk. Számunkra a kommunizmusnak nincs mondanivalója. Ez az evangélium legfeljebb Ázsia számára lehet boldogító. Mi kitartunk a keresztény polgári életforma mellett, s ezt szeretnénk minden magyar, sőt minden európai számára biztosítani. Most még inkább átlátom Vartanoff álláspont- 41 41 Utalás Messiási jövendölésekre (Mik. 4,3 és íz. 2,4). 40
