Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
II. Dr. Bejczy Gyula püspöki titkár naplója
1945- január 11. Csütörtök. Délelőtt a Klöckner-féle könyvkereskedésben jártam. Kíváncsi voltam, hogy maradt-e a kereskedésben könyv. A polcon többnyire nagy üresség tátong, de azért találtam néhány értékes könyvet, s köztük Az európai irodalom történetét Babitstól.32 Milyen jóleső érzés ebben a mostani megveszekedett világban a kultúra termékeiben gyönyörködhetni. Olvasni szeretnék, olvasni akarok, hogy a szennyes hétköznapok gonosz gondjait legalább így elhessegethessem az agyamból... Délután Bergendy irodaigazgató úr, aki nappal a kapus teendőit látja el, pl. beizent hozzám az irodába, hogy egy orosz katona tartózkodik az óvóhelyen és [az] egyik leányra feni ázsiai agyarát. Átszaladtam a városházára és az orosz parancsnokságtól hoztam egy katonát, aki elvezette a pincéből az oroszt. Alig ment el a városházára az említett szerelmes hős, nagydühösen jött vissza, s rám fogta fegyverét, így akarva megakadályozni, hogy kilépjek a kapun. De nem törődtem a fenyegetéssel, újra elindultam a városháza felé. Az orosz fogvicsorgatva morogta utánam: spion. Mielőtt beléptem volna a kapun, láttam, hogy a dühöngő orosz kísérője társaságában elhagyta a püspökséget. Kísérője egy bolgár férfi volt, ki a tolmács szerepét töltötte be, s kiről nem lehetett megállapítani, hogy barátja-e a magyaroknak vagy sem! Hat óra előtt újra hívat Bergendy igazgató úr, hogy most meg két orosz katona 15 leányt óhajt elvinni a pincéből. Azt állítják, hogy munkára kellenek a leányok... - Rohanok ismét a városházára. Jön a segítség, igazoltatás, minek az a következménye, hogy mindkét orosz atyafit elviszik a parancsnokságra, a leányok pedig nyugodtan maradhatnak... 1945. január 12. Péntek. A városi hatóság, bizonyára az orosz katonai parancsnokság intézkedése folytán, rendeletet adott ki, hogy minden leány és asszony 16 évtől 50-ig és a férfiak 16 évtől 60-ig kötelesek részt venni a közmunkában... Egyszer már elküldötték a papokat az oroszok a közmunkáról, de mivel a városháza úgy nyilatkozott, hogy a munka alól kivétel nincs, úgy határoztunk, hogy mi is elmegyünk dolgozni. Reggel hétkor lapáttal felfegyverkezve útnak indultunk. Még a püspökség épülete előtt kezelésbe vett bennünket egy orosz katona, és a központi elemi iskolába tereltek bennünket, és felírták a nevünket meg a lakást. Aztán tovább vezetett bennünket az orosz. Végig a Királysoron, a Budai úton, majd a Fiskális úton át el a tölténygyár felé. Újra visszaérkeztünk oda, ahonnan elindultunk, a központi elemi iskolához. Nem tudtam megérteni, miért kellett megtétetni velünk ezt a felesleges körsétát, mert a Zámolyi úti Kaszárnyák mögé egyszerűbb módon is eljuthattunk volna... Csapatunk alig állt meg, máris ott volt néhány tiszt és az egyik kiszólított minket, papokat és hazaküldött bennünket. Elindultunk haza. Kihalt város részen vitt az utunk. Síró nénikével találkozunk, aki talicskán szállította néhány darab holmiját... Dr. Molnár Gyula hittanár és dr. Németh László kollegákkal merő kíváncsiságból beléptünk a temetőbe, mert utunk a Csutora temető előtt vezetett el... Itt éppen temetésre készültek. Sírdogáló asszonyokat találtunk itt, a kápolna előtt meg két férfit. Egyik férfi sírásó, másik gyászoló családtag... Szóba ereszkedtünk a szomorú társasággal és az egyik asszony sírásra fakadva elmondotta, hogy leánykája férjét temetik. Orosz katona lőtte meg az óvóhelyen, mert nem tudott neki karórát adni. Csak egyszerű zsebórája volt. Súlyos sérüléseibe belehalt... Amíg a jó asszony csendesen zokog, megszólal a szomszédja, hogy az ő fiát is agyonlőtték, mert fekete ing volt rajta. Azt mondták fasiszta. Az inget letépték róla... Most az első asszony folytatja, mert már kizokogta magát. Leányom nem jöhetett el ura temetésére - mondja, mert munkába kellett mennie. Megpróbál-32 Kéziratban Babicstól alakban. 36
