Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)

IV. Plébániák jelentik

A cseléd havi 2000 P[-t] kap. Földjeim parlagon hevernek, bérlőim bundisták voltak, tehát el­vitték őket, 30 hold földem mit sem hoz. Stola nincsen, misét ca 20 év óta nem fizetnek, ez év­ben 4 szt. misét fizettek. Nem vethettem, mert vetőgabonámat elvitték. Mint pap teljesen tönkrementem, mint magánember még jobban, mert most már annyi helyem sincsen, hol le­hajthatnám fejemet. Jelentem továbbá, hogy a kegyúr tehermegváltása címén az egyházközségi elöljáróság gyűlést tartott, s kért 100 hold földet, semmi eredmény - bár sürgettem, s bár az egyházta­nács egyik tagja, ki a földrendező bizottság tagja, mit sem csinált. Tehát a templom semmiféle kártérítést nem kapott. Kértem az Egyh. képviselőtestülettől a nekem járó 11 q gabonát, hogy legalább kenyerem legyen, de nem válaszoltak. Az egész helyi járandóságom fejében havi 125 P-t kaptam, de ezt sem kaptam meg. Rettenetes a helyzetem, a jó Istenben minden bizalmam. Misézni tudok mindennap, hoznak misebort. Ezeket voltam bátor jelenteni, mert a helyzeten változtatni nem tudok, küzdők tovább. Rettenetes a helyzet, hogy alig van férfi lakosság. A főbundisták225 megszöktek, sok férfit és nőt elvittek robotra, bundistákat kilakoltatták, mások jöttek ide, az eredeti lakosság tábor­ban van. A Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóságnak Szigetszentmárton, [1]945. július 28. mély tisztelettel Lisznyay Ferenc pleb. Szigetújfalu Scholtz János plébános jelentése, 1945. május 15. (SzfvPLNo.4567 - 397/1945, kézírásos) Nyomtatott fejléc: A SZIGETÚJFALUI RK. PLÉBÁNIA HIVATALTÓL. 78. szám 1945 Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóság! A háborús helyzetjelentést röviden így foglalhatom össze: Nov. 22-én de. 1/2 10 órakor történt a megszállás. Nov. 2 5-én Ercsiből 5 gránát lövés érte a templomot. De áll. Az orgona teljesen tönkrement, az oltárkép is. A régiségszámba menő szó­szék jó. Három hónapig front voltunk. Az egyházi ruhákból egy-egy színt (inkább a régieket) sikerült megmenekíteni. A fehérneműk teljesen hiányoznak. A szentséget szétszórták már a lakásomon (dec. 8-i csoport). Az iroda, könyvtár széthányva. A plébánia épületet 11 gránátlö­vés érte, de egy se robbant. Iskola épületen kisebb károk, az iratok nagy része megvan. Márc. 1. óta rendszeresen tanítunk. [A lakosságból] kb. 200-at vittek el robotra jan. 10-én, 80-nak vették el házát, földjét. A kegyúri dolgokra az érdekelt plébániáknak közösen kellene fordulni a Vármegyei Bizottság­hoz. Az egyh. közs. mozi gépeit elvitték, a berendezés tönkretéve! Teljes tisztelettel Szigetújfalu, 1945. máj. 15. Scholtz János [plébános] 225 Értsd: Volksbund-vezetők. 264

Next

/
Thumbnails
Contents