Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
A sekrestye fölszerelése, a szekrények az aknarobbanások következtében részben összetörtek, részben helyükből kimozdultak. A szószék megrongálódott. A kisebb oratórium teteje aknarobbanás folytán teljesen beszakadt. Most az ég kékje tekint be. A mejnjnyezet két helyen leszakadt. A keleti torony beomlott. A harangok látszanak, de az egyik lyukas. A másik toronynak a kupolája esett le. A nagyharang megvan, de a romok közül nem szabadítható ki egyelőre. A körülbelül 100 mázsás Szent Sebestyén szobor lezuhant a két torony közül és ráesett a kórus mennyezetére. Most az eső áztatja a mejnjnyezetet. A templom cserépteteje a keleti oldalon 100 százalékig, a nyugati oldalon 60 százalékig tönkrement. Első teendő a cseréptető kijavítása lenne. Utána, vagy vele kapcsolatban a mejnjnyezet szakadásait kellene kijavítani. Azután az ablakok befalazása, utána beüvegezése következhet, amelyek végleges kijavítása a későbbi időkre szól. A ruhák pótlását, főleg a fehérruhákét minél előhb, a miseruhákat, pluviálékat szintén csakhamar végezzük.220 Bilkei Ferenc esperesplebános Szükségesnek tartom még megjegyezni, hogy az óvodát - amely a Felsővárosi Egyházközség tulajdonát képezi, több találat érte, falai beszakadtak, ablakai mind összedőltek. Kijavításuk részben megkezdődött, részben a Város restauráló munkáját igényli. Az óvoda és napközi otthon helyiségeit az elemi iskola vette igénybe. Az óvónő az egyik óvónői szobában tanítja az óvoda gyermekeit. Kötelességem megemlíteni és híveim nevében hálás köszönetemet kifejezni Püspök atyánknak, hogy Pünkösd másnapján templomunkat fölszentelni, illetve exsecrálni kegyeskedett, szép beszédében híveimet kitartó huzgóságra intette. Azóta az istentiszteleteket a templomban tartjuk. Székesfehérvár-Maroshegy Dr. Proity Márton lelkész jelentése, 1945. július 19. (SzfvPL No. 4504B - 723/1945, gépelt) Nyomtatottfejléc: SZÉKESFEHÉRVÁR-MAROSHEGYI ROM. KÁT. LELKÉSZI HIVATAL. Székesfehérvár, 1945. júl. hó 19-[é]n 4. szám. 1945. Tárgy: Háborús károk jelentése Nagyméltóságú és Főtisztelendő Püspök Úr! Kegyelmes Atyám! Mély tisztelettel s gyermeki hódolattal teszem meg Egyházközségem háborús szenvedéseiről, a károkról jelentésemet. Tekintettel arra, hogy a háború alatt nyilas börtönben ültem, csak a tényeket tudtam megállapítani hazaérkezésem után, s ím most azokról teszek jelentést. [l.j Híveim jelentéséből s tényekből megállapítható, hogy a jó Isten csodálatosan mentette meg Egyházközségemet nagyobb károktól. így a Templom tornya állandóan, mindkét ellenfél részéről tüzérségi megfigyelő hely volt, látni is rengeteg becsapódás nyomát, s káraink mégis csak a következők. Leomlott a Templom homlokzata 3 m. mélyen s a tetőszék 10 m. mélyen ment tönkre. Pala 70 nm területen zúzódott össze. Templom két főbejáró ajtaja egyszerűen eltűnt, erősen megrongálódott a Templom eleje, mert hála Isten a rengeteg akna 220 A mondatvégi ige kiolvasása bizonytalan. 255